Helyi közélet

2017.04.07. 07:00

A közétkeztetés kiszervezése is a miskolci közgyűlés előtt

Miskolc – Áprilisi ülését tartotta pénteken Miskolc Város Közgyűlése. A legtöbb hozzászólást az intézményi közétkeztetés kiszervezése hozta. A grémium elé összesen 21 napirendi pont került, ezek közül 12-öt sürgősséggel nyújtott be az előterjesztő, négyet pedig zárt ülésen tárgyalnak meg a képviselők.

Miskolc – Áprilisi ülését tartotta pénteken Miskolc Város Közgyűlése. A legtöbb hozzászólást az intézményi közétkeztetés kiszervezése hozta. A grémium elé összesen 21 napirendi pont került, ezek közül 12-öt sürgősséggel nyújtott be az előterjesztő, négyet pedig zárt ülésen tárgyalnak meg a képviselők.


Az áprilisi testületi ülés teljes felvétele:

A közétkeztetés kiszervezése is a közgyűlés előtt

A napirendek előtti expozéjában Kriza Ákos polgármester arról beszélt, hogy részt vett a Világgazdaság konferenciáján Budapesten, ahol Miskolc mint a Smart City élharcosa jelent meg. Hangsúlyozta, hogy korszakváltást, egy XXI-ik századi várost mutathatott be. Beszélt arról, hogy 50 százalékkal csökkent a közterületen elkövetett bűncselekmények száma az elmúlt években, Miskolc pedig már ötven százalékban megújuló energiát használ a hőszolgáltatásban, de bátran állíthatja, hogy „hogy Miskolc elindult abba az irányba, hogy 100 százalékban megújuló energiát hasznosító, energetikailag önellátó város legyen”. Megemlítette még a modern villamos és CNG-busz flottát, amelyeken ingyenesen érhető el wifi szolgáltatás, a járművek pedig be vannak kamerázva, amely nagy segítség a rendőrségnek a felderítésben.

Az előterjesztéseket ezúttal is négy „csomagba” gyűjtve bocsátották vitára a költségvetéssel, gazdálkodással, a humánfejlesztéssel, az ingatlangazdálkodással és a város működésével kapcsolatosakat vonva össze.

Költségvetés

A költségvetéssel és gazdálkodással foglalkozó előterjesztések között szerepelt az önkormányzat 2016-os költségvetésének végrehajtásáról és zárszámadásáról szóló rendelet megalkotása, illetve az önkormányzat által biztosított intézményi gyermekétkeztetés kiszervezése.

A költségvetés zárszámadása kapcsán Soós Attila, a Fidesz frakció vezetője a fejlődést hangsúlyozta, amely a gazdaságban és a munkahelyekben is tetten érhető, miközben hitelt nem vett fel a város. Érdemi adóemelés nem történt, mégis emelkedtek az önkormányzat adóbevételei. Sikeres évet zártak 2016-ban, amely fedezetet adott a fejlesztések önrészéhez is.

Kovács László a KDNP frakció tagja is azt hangsúlyozta, hogy 2016-ban a legnagyobb adóbevételét produkálta Miskolc. 2017 a béremelések költségvetési éve lesz. Akik dolgoznak, vagy munkás évek után vonultak nyugdíjba azokat szeretnék támogatni, nem „segélyekkel foltozni a szociális hálót, mint tette azt a szocialista városvezetés”.

Molnár Péter KDNP frakcióvezető szerint stabil, kiegyensúlyozott a város gazdálkodása. Kiemelte, hogy a Salkaházy-program keretében már nyugdíjas szervezeteket is terveznek támogatni 50 ezer forinttal.

Simon Gábor, az MSZP frakció vezetője már másképp látta a város gazdálkodását, tudomása szerint a Közintézmény-működtető Központnak 775 millió forintos tartozása van a beszállítók felé, de az önkormányzatra is igaz ez több milliárd forint értékben.

Badány Lajos Jobbikos képviselő szerint kiszolgáltatott a város a központi költségvetésnek, és már látszik, hogy az uniós ciklus végére nagyon vissza fognak esni a beruházások a városban.

Ezt erősítette meg Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője is, aki szerint, ha nem jönnének a városban uniós források, akkor „a fű sem nőne”. Hozzátette, a KSH adatai szerint Miskolc a béreket tekintve egyre nagyobb leszakadásban van a fővárostól és a Dunántúltól, miközben az önkormányzat „büntetőadót ró ki” az ingatlanokra, ami hatására vagy el kell, hogy adják a lakásukat, akik elköltöztek, vagy bejelentkeznek a miskolci címükre, ezzel adminisztratív adatokkal erősítve a lakosságszámot.

Nagy-Korsa Judit, a DK képviselője szerint nem jó, hogy minden nyugdíjas egyforma összegű támogatást kap a Salkaházy-programból, ahogy az sem, hogy mindenki számára egyformán ingyenes a bölcsődei étkezés. Ez jövedelmi viszonyokhoz kellene igazítani.

Tompa Sándor DK frakcióvezető a Science Múzeum kapcsán érdeklődött, hogy miért költenek még rá pénzt, ha egyszer már visszafizette a város az uniós támogatást és érdeklődött mi a helyzet a feljelentéssel az ügyben. Kriza Ákos válaszában elmondta, korábban kötött szerződések miatt keletkezett még költsége a városnak, a büntetőügyről a rendőrséget kell kérdezni, de ő is kíváncsi az eredményre, mint mondta: „derüljön ki, ki volt az a csibész, aki megkurtította a számlát”!

Kovácsné Budai Mária (Fidesz-KDNP) szintén az egyensúlyi költségvetésről beszélt, felhívva a figyelmet arra, hogy a korábbi 16 milliárdról 30-ra emelkedett a TOP-os fejlesztések összege a városban.

Közétkeztetés

Amint arról már korábban beszámoltunk, közgyűlési döntés alapján tavaly júniusban közbeszerzést írt ki az önkormányzat az intézményi közétkeztetés kiszervezésére, amelyet a maglódi székhelyű Kórház- és Menzaétkeztetés Szolgáltató Kft. nyert el. Többször írtunk róla, hogy a dolgozók és a szakszervezetek aggodalmuknak adtak hangot a továbbfoglalkoztatásuk kapcsán, amelyről több körös egyeztetés után születtek meg a döntések. Most a képviselő testület elé került előterjesztés már a megállapodásról szól és felhatalmazza a polgármestert, hogy aláírja a szerződést a céggel.

Ennek kapcsán Borbélyné Bucskó Andrea, a Miskolci Közintézmény-működtető Központ igazgatója adott tájékoztatást a képviselőknek.

Mint elmondta, eredményesen zárult a pályáztatás. A dolgozók ugyan kikerülnek a közalkalmazotti státuszból, de mindenki foglalkoztatását vállalta a cég az eredeti feltételekkel. Így senki semmilyen változást nem észlelhet majd, elismerik a korábbi szolgálati idejüket, a korábbi jubileumi jutalmakat is megkapják, a cég biztosítja az ingyenes étkezést, a munkaruhát, ahhoz a tisztítószereket, ha pedig szükségessé válik az átszervezés és másik telephelyen kell dolgozniuk, akkor ennek minden költségét – mint a közlekedés – is vállalja a kft. „Nem tapasztaltunk olyat, hogy a munkavállalók sérelmet szenvedtek volna” – mondta. Beszélt arról is, hogy „kamionszámra” érkeznek a berendezések, bútorok, evőeszközök a cégtől Miskolcra, melynek vezetői minden beszállítóval felvették a kapcsolatot. De vállalták a vendégétkeztetés biztosítását és intézményenként évi két rendezvényhez biztosítják az étkezést.

Simon Gábor szerint nem kiszervezésről, hanem átjátszásról van szó a közétkeztetés kapcsán, amelynek nincs megfelelő indoka. A megkötendő szerződésről a képviselők nem tudnak semmit és így kell felhatalmazást adniuk a polgármesternek, hogy írja alá. A cégnek mindössze két dolgozója van és nem tud megfelelő referenciát felmutatni, az önkormányzat pedig – ellentétben más településekkel – nem kér tőle bérleti díjat.

Jakab Péter szerint a közétkeztetés ügye bűzlik, politikai háttéralkut sejt mögötte, az előterjesztésben pedig nincs garancia arra, hogy nem szünteti meg a cég a főzőkonyhákat.

Kriza Ákos hangsúlyozta: rend és nyugalom van a közétkeztetésben, az előzetes szerződés pedig hónapok óta megtekinthető a neten a közbeszerzési törvénynek megfelelően, azt bárki megnézheti. Minden világos és átlátható.

Ezeket tárgyalták még

Az április 7-i közgyűlés napirendi pontjai

1. Javaslat az Önkormányzat 2016. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadási rendelet megalkotására és kapcsolódó határozat meghozatalára

2. Javaslat a távhőszolgáltatás díjáról és a díjalkalmazás feltételeiről szóló 40/2006. (XII.6.) önkormányzati rendelet módosítására

3. Javaslat kulturális gazdasági társaságok közszolgáltatási szerződéseinek megújítására

4. Javaslat a Szent László úti Tagóvoda fenntartói jogának átadása tárgyában létrejött megállapodás módosítására

5. Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a város területén működő nemzetiségi önkormányzatok között megkötött Együttműködési Megállapodásokkal kapcsolatos döntés meghozatalára

6. Javaslat Közgyűlés utólagos tájékoztatására halaszthatatlan önkormányzati ügyben meghozott polgármesteri döntésről a Miskolc, 34436/3 hrsz.-ú ingatlan 1/6, valamint a Miskolc, 40908/3 hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányada tekintetében

7. Javaslat a 2016. évi összefoglaló ellenőrzési jelentés jóváhagyására és a kapcsolódó döntés meghozatalára

Zárt ülés:

8. Javaslat Miskolc város kitüntető címeinek és díjainak adományozására

9. Javaslat fellebbezés elbírálására egyedi szociális hatósági ügyben

Sürgősségi indítványok:

1. Javaslat időskorúakkal foglalkozó szervezetek támogatásával kapcsolatos döntés meghozatalára

2. Javaslat a Miskolci Tankerületi Központhoz tartozó intézmények átszervezésével kapcsolatos véleményezési jog gyakorlására

3. Javaslat kiemelt fejlesztési területté nyilvánításra

4. Javaslat mezőgazdasági művelésre alkalmas földterületek bérbe-, használatba- és haszonbérbe adására vonatkozó eljárási rendről szóló 12/2015. (IV.17.) önkormányzati rendelet módosítására

5. Javaslat a MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt. 2017. évi ingatlangazdálkodási tervének jóváhagyására

6. Javaslat egyes szociális és gyermekjóléti tárgyú önkormányzati rendeletek módosítására

7. Javaslat a közterületek rendjéről szóló 13/1998. (III. 30.) önkormányzati rendelet, valamint a Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területén járművei történő díjköteles várakozás szabályairól szóló 3712016. (XII.12.) önkormányzati rendelet módosítására

8. Javaslat társadalmi szervezetek részére ingatlan biztosítására

9. Javaslat az Önkormányzat által biztosított intézményi gyermekétkeztetést és egyéb közétkeztetést érintő döntések meghozatalára, valamint az Önkormányzat 2017. évi költségvetésének megállapításáról szóló 1/2017. (II.21.) önkormányzati rendelet módosítására

10. Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata módosítására és a kapcsolódó döntések meghozatalára

Zárt ülésre:

11. Javaslat a Miskolctapolcai Strand fejlesztéséhez kapcsolódó ingatlanok megvásárlására

12. Javaslat gazdasági társaság Miskolcon történő letelepedésével kapcsolatos szerződések jóváhagyására



Lyukóvölgybe óvoda is jutna

Kiemelt fejlesztési területté nyilvánítanák Miskolc öt pontját, köztük Lyukóvölgy egy részét is.

 

Üléseznek: a városi díjakról is döntenek Miskolcon

A miskolci képviselő-­testület pénteken tartja soron következő, áprilisi ülését.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában