Exoticum

Exoticum ma már. Írta egy jó ismerősöm az egyik Facebookos fotóalbumához. A képek itthon készültek, Magyarországon, amikor pár héttel ezelőtt hazalátogatott. Angliából. Szántó Rita írása.

A képeken szerepel egy kisfiú, aki valahol Kassa és Miskolc között tűzifát cipelt a hátán, éppen akkor, amikor ismerőseim a szlovák repülőtérről tartottak haza, szülővárosukba. Meg láthatunk az albumban fotókat a tavaszi nyéki tóról, a csendesen fodrozódó vízről, és néhány színes virágról.

És én is szerepelek a képeken. Ismerősömmel mosolyogva állunk egymás mellett, boldogan, hogy újra találkoztunk. Akkor még nem sejtettem, hogy én is egzotikum lettem, valahol a tűzifát cipelő fiú és a nyéki tavirózsa közt. Ráadásul exoticum, így x-el meg c-vel, talán, hogy nemzetközileg is világos legyen, ami nálunk történik, az eltér a megszokottól.

Bár én inkább kalandornak nevezném magam. Mégpedig annak a fajta kalandornak, akire régen – valamikor a rendszerváltás előtt – azt mondták, kalandvágyból itthon maradt.

- Szántó Rita -