A Tisza-parti hajózó

Egymást érik a magas szintű miniszteri látogatások a leninvárosi Tiszai Vegyi Kombinátban. A hazai vegyipar fellegvára, a nehézipar zászlóshajója, a virágokkal teli szocialista város első számú nagyüzeme – az ország kirakata. Szántó István írása.

Ha reggel lezárják a hivatalház előtti parkolókat, aznap biztosan vendéget várnak. Ilyenkor egyfolytában sepregetnek, kertészkednek és a bejárati üvegtáblákat törölgetik. Most mégsem olyan nagy a felhajtás. Piszkosszürke Trabantommal a főbejárat előtt is megállhatok. A nagy parkoló viszont üres. Szokatlan ez a formáció. A mindig készséges Arany Gusztáv, a vezérigazgató titkárságvezetője bölcsen hallgat. Erre kötelezték. Senki nem tudhatja, hogy kit várnak. Hivatalos kíváncsiságomra annyi a válasza, hogy idejében mindent megtudunk. Majd déltájban hangos berregéssel körözni kezd egy szürke helikopter a parkoló fölött. Leszállás után a rotorok lassan elcsitulnak. Kikászálódnak az ismeretlen utasok, és bemennek Huszár Andor vezérigazgató irodájába. Nem sokkal később már a nagyfőnökkel együtt emelkednek a magasba. Tiszteletköröket rónak a kombinát légterében, mígnem gyorsan eltűnnek a látóhatáron.

Gyorsan kiszámolják Pestre menet, hogy egy ilyen géppel oda-vissza akár három órát is megtakaríthatnak.

Csaknem fél évszázad elteltével Fekete Béla Aranytollas kollégám, a legilletékesebb árulja el, hogy ez a helikopter egyenesen a lengyelországi gyárból száll Leninvárosba. Elmondása szerint a vezérigazgató és örökös ellenlábasa egyben megegyezett: kell egy repülőalkalmatosság, hogy a gyárat Kalussal összekötő csővezetéket folyamatosan ellenőrizhessék. A projekt előkészítésére egy gyakorló pilótát keresnek. Jobbat nem is találnának, mint Fekete Béla hadnagyot, aki már a Maszovletnél is bizonyított. A legendás Li–2-est is vezette. A polgári légi közlekedésből a jobb fizetés reményében jön a megyénkbe, hogy átüljön a kukacvadász gépbe. Klementinán, a repülőgépes növényvédelmi szolgálat bázisáról szállnak fel a vegyszerrel teli PZL-k. Béla vagány pesti gyerekként egy hónap után úgy ismeri a megyénket, mint a tenyerét. Alacsonyan száll, hogy jól beterítse a határt. Ám időnként csak kijön belőle a harci repülő. Üres tankkal megenged magának egy-két hajmeresztő sportos manővert. Főleg, ha utasa van. Élvezi, hogy ha leszállás után émelygő gyomorral, imbolyogva szállnak ki mellőle. Innen csábítják 1969 nyarán a leninvárosi kombináthoz, hogy permetlészórás helyett a vezérigazgató sofőrje legyen. A magasban. A pakliban az is szerepel, hogy egy helikoptert kap. A főnök egyébként sietős típus, a Mercedesével is kék lámpával dönget. Gyorsan kiszámolják Pestre menet, hogy egy ilyen géppel oda-vissza akár három órát is megtakaríthatnak.

Béla is bejárja a lengyel repülőgyárat. Már álmában is szálldos, betéve tudja a gép paramétereit, lelkesen készül a reaktiválására. Konspirációs céllal a vállalati film- és a fotólabor vezetésére szerződik, de esténként a helikoptervezetésről szóló könyveket bújja. És készül az irodaházhoz közeli leszállópályák feltérképezésére.

Közben telik az idő. A vezérkar hezitál. A kulisszák mögött nem mindenki helyesli a vezérigazgató újszerű ötleteit. Huszár Andor korát megelőzve a jövőben él. Szobájából úgy lehet tárcsázni a pesti számokat, mint a fővárosban. A kocsijából már régóta lehet telefonálni a világ minden tájára. A tárgyalóban videómagnóról mennek a prezentációk. Nincs olyan műszaki újdonság a világban, amelyik hiányozna a kelléktárából.

Bélából mégsem lesz vállalati pilóta. A vegyiparnak nem fordít hátat. Tízévi várakozás után szerkesztő lesz a Borsodi Vegyésznél. Ám a repülés szerelmese már a földön jár. Persze a szívét máig megdobogtatják a széles kondenzcsíkokat húzó gépek. És akár Zaporozsecen, Dácián vagy éppen Suzukin gurul, vezetés közben is gyakran felpillant az égre. Hátha egyszer mégiscsak meglátja a várva várt helikoptert.

- Szántó István -