„Nekem vajon miért nem jár a családi pótlék?”

Csobaj - Szedlár László szeptembertől egyedül neveli két kisfiát és korábbi élettársának lányát. Szívesen és szeretettel gondoskodik róluk, csak azt nem érti, neki miért nem járnak a családokat megillető támogatások. Mivel még nem született meg a bírósági határozat a gyerekek végleges felügyeleti jogáról, nem kapja a családi pótlékot, a gyerekeknek hivatalosan nem jár az ingyenes iskolai, óvodai étkezés, de még a lakcímére sem tudja bejelenteni őket.

Lászlót szeptember 29-én hívták telefonon Budapestről, a 14. kerületi krízisanyaotthonból. Azt mondták neki a vonal végén, vagy hazaviszi a gyermekeit, vagy kezdeményezik állami gondozásba vételüket. László azonnal ugrott, és indult a gyerekekért. Nemcsak két kisfiát, a 7 éves Attilát és a 3 és fél éves Krisztiánt, hanem volt élettársa előző kapcsolatából született lányát, a 13 éves Henriettát is magához vette. Anyjuk a krízisotthonban írásban lemondott a gyerekekről.

A fiúkat nem engedem el soha többé. Szedlár László

Csak márciusban

Szerdán Szedlár Lászlóéknál jártunk Csobajon. A 67 éves apa szívesen és szeretettel gondoskodik a gyerekekről, egyet nem ért csak, hogy őt miért nem illetik meg a családoknak járó kedvezmények. Nem kapja a családi pótlékot, a gyerekeknek hivatalosan nem jár az ingyenes iskolai, óvodai étkezés (ezt csak úgy tudta elintézni, hogy Csobaj polgármestere, Szögi Imre jó barátja), de még a lakcímére sem tudja bejelenteni a kisfiúkat és a nagylányt. Mindez pedig azért, mert még nem született meg a bírósági határozat a gyerekek végleges felügyeleti jogáról. A tárgyalás csak márciusban lesz a Nyíregyházi Törvényszéken.

– Ez kriminális és tűrhetetlen – fakad ki László. – Nem értem, miért kell ennyi idő, hogy döntsön a bíróság. Miért kell így büntetni egy egyedülálló apát? A tévében és a rádióban azt hallani, hogy a kormány milyen nagy erőkkel támogatja a családokat. A valóságban pedig épp az ellenkezőjét tapasztalom.

Csicskáztatták

László nem tudja folytatni, mert Henrietta veszi át a szót. Részletesen elmeséli, milyen életük volt az édesanyjukkal. A történet regénybe illő, ugyanakkor mélységesen szomorú.

A nyáron kezdődött pár hónapos kalandozásukban újabb és újabb férfiak tűnnek fel, akik néhány hétig voltak csak az anya élettársai. Utazás (menekülés) egyik településről a másikra. Egyszer 60 kilométert gyalogoltak az egyik borsodi kis faluból a másikba. Megjárták a nyíregyházi anyaotthont, ahol Henrietta beteg lett. Annyira legyengült, hogy járni sem tudott. Egy másik helyen az édesanyja élettársának a fia akarta megerőszakolni, máshol pedig anyját „csicskáztatták”. Ő is beteg lett, kórházba került. Volt, amikor valamelyik város állomásán aludtak, máskor pedig egy budapesti parkban. Legalábbis ők azt hitték, hogy Budapesten vannak, a rend­őröktől tudták meg, hogy az a város Gyál.

Az utcára küldte koldulni

A rendőrök segítettek nekik a 14. kerületi krízisotthonba bekerülni. Itt az orvosi vizsgálaton derült ki, hogy Attila rühes, Krisztián pedig bélférges. Mivel nem volt elég az ennivalójuk, az anya kiküldte Henriettát az utcára koldulni. A lány az aluljáróhoz ment kéregetni, itt azonban leesett a lépcsőn, „szétment” a bokája. Tehát egyik baj a másik után. Kalandos történetük állandó szereplői a jó emberek, akik pénzzel, élelmiszerrel segítették őket, és a rosszak, akik megpróbálták kihasználni őket.

Henrietta azzal zárja hosszú elbeszélését, hogy anyja is felelős a történtekért, de azért hiányzik neki, és a fiúk is gyakran emlegetik őt.

Nem engedi

László ismét szóhoz jut. Azt mondja, akár mi is lesz a gyermekelhelyezési per vége, a fiúkat nem engedi el soha többé. Henrietta nemsokára betölti a 14. életévét, őt valószínűleg megkérdezi majd a bíróság, kinél szeretne élni. László most nyugdíjas, de még dolgozik kamionsofőrként. Január közepén újra indulnia kell. Akkor majd mostani barátnője vigyáz a gyerekekre. Ha azonban végre rendeződne a támogatások ügye, és megkapná a családi pótlékot is, László abbahagyná a kamionozást.

- Hegyi Erika -