Tovább

Hetek óta mint egy közepes dél-amerikai sorozatban, ahol az igazi feszültség ritkán tapintható, a cselekmény öt epizóddal későbbig kiszámítható, de legalább szép tájakon játszódik, valahogy úgy alakul az életem. Zajlik napról napra tovább, vagy legalábbis úgy érzem. Pásztor Attila írása.

A napok forgatókönyve szinte ugyanaz, reggel ugyanakkor ébreszt a telefon, még jó, hogy azért a történetek mások, mert akkor akár unalmasnak is tűnnének. Mondjuk a nem vágyott egyhangúság határát azért erősen súrolják, ami nem feltétlenül baj ebben a hidegben. Jut eszembe, nekem még most sem fáj a zima, de a kiskutyámat meg tudom érteni, amikor mormogva szól, hogy fázik mind a négy lába a fagyott havon, amiben már kijárta a saját útját az udvaron.

Az év eleji szokásos nehéz indulás után kezdek üzemi hőmérsékleten pörögni, néha sikerül egyszerre hatfelé koncentrálni, amire sokszor szükség is van. Kezdem újra meglátni sok dolog szépségét, és ismét sok dolog ad értelmet a nap mint napi monotonitáshoz.

Működöm, mint a jó magyar óramű, megyek az utamon tovább.

Pásztor Attila