Helyi közélet

2016.12.05. 18:15

Gasztroforradalom a Mádi Didergőn!

Mád - A Mádi Didergő egy ma már hagyománynak nevezhető rendezvény, amely a legegyszerűbb, ám épp ettől a legélőbb magyar hagyományokra támaszkodik.

Nagyrészt az itt élőknek hozta létre ezt a programot Tatárka József polgármester, de ma már annyi vendég jön rá, hogy nem nagyon van szállás a faluban ilyenkor. Az idén egy igazi gasztroszenzáció is beütött. Mondjuk Mád esetében, ahol négy kitűnő étterem is működik, a kifinomult gasztronómia alap, de hát nehéz is lenne elképzelni hogy a Szepsy-borokhoz valaki használt olajba döglesztett vendéglátóipari remeket egyen.

Egyszóval az idén a mádi Percze Étterem dobott egy nagyot, a rántott töltött káposztával. Az ötlet óriási, mert a magyar ember mindent megeszik, ami rántva vagyon, és ha ehhez még a töltött káposztának is köze van, akkor bingó. Az ötlet szürrealisztikusnak tűnik, és hát aki főzött már életében, tudja, hogy itt azért van egy kis technológiabuktató a panír és a savanyított káposzta összetapasztásánál, de a Perczében megoldották.

Megígértettük…

Az eredmény egy hamisítatlanul magyar és teljesen új streetfood. Ugyanis a kis töltelékeket egy műanyag pohárból prímán lehet eszegetni, mártogatva közben a fűszeres tejfölbe. Roppanós és lágy egyszerre. Ha ez egyszer elterjed, reszkethet a gyros meg a hamburger. Bár hamburgerben sem rosszak itt Mádon, tavaly olyan szürkemarhaburgert rittyentettek céklasalátával, hogy az na, de azért ez a töltött-rántott műfaj mégiscsak abszolút a miénk, hazai.

Megígértettük a polgármesterrel és a séffel, hogy megosztanak néhány gasztroötletet lapunk olvasóival – azon leszünk, hogy szavukon fogjuk őket.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában