"Kányba húzott a szívem"

Kány - Csepely Zsolt Szlovákiából költözött a határ menti magyar faluba. Ezt egyedül a vadak bánják.

Zsoltnak több álma is volt. Az egyik, hogy Magyarországon élhessen, a másik, hogy az erdő közelében lakjon Kányban, aztán hogy legyen egy szép felesége. Mindez teljesült. De a fiatalember újabb álmokat szövöget: szeretne vadőr és vadgazda lenni. Az ehhez vezető úton is elindult, szeptemberben kezdődik a szükséges képzés.

Csepely Zsolttal Kányban találkoztunk. A polgármester, Vaszily Szilárd ajánlotta figyelmünkbe, mivel ő az egyik szlovákiai magyar, aki házat vásárolt a határ menti kis faluban. Nem is akármilyet! Valamikor parasztház volt, ma beillene erdei háznak vagy vadászháznak is. Szomszédjai nincsenek, kanyargós, kavicsos út vezet a kapuig, és ha Zsolt kiül a teraszra feleségével, az erdő zöldjét látja, amitől szerintük nincs is szebb a világon. Esténként nem tévét néznek, hanem a szarvasok bőgését hallgatják.

„Zöldhatár”

Zsolt története ott kezdődik, hogy a szlovákiai Restén született, ott is nevelkedett. Ez a falu az erdőn keresztül mindössze 3,5 kilométerre van Kánytól.

– Gyerekkorunkban gyakran „átszöktünk” Kányba a „zöldhatáron” , akkor már nem volt túl szigorú a határellenőrzés. Nekünk ez buli volt. De azért is érdekelt bennünket Kány, mert nagyszüleink sokat meséltek róla, és a görögkatolikus temploma is összekötötte annak idején a felvidéki falvakat, hiszen három településnek épült. A restei és kányi embereket rokoni szálak fűzik egymáshoz még ma is.

Zsolt azt mondja, mindig is az volt a vágya, hogy Magyarországon élhessen. Az általános iskola után Esztergomba ment tanulni a ferencesekhez, aztán bejárta Nyugat-Európát, hogy pénzt keressen. Főleg pincérként dolgozott, de az autóiparban is tevékenykedett. Most pedig Kányban lakik feleségével, akit Magyarországon talált meg. A fiatal pár viszont kénytelen Szlovákiában dolgozni, mert itthon nemigen találni munkahelyet, főleg Abaújnak ezen északi csücskében. Zsolt egy autóipari cégnél dolgozik, felesége pedig annak a doktornőnek az asszisztense, aki Szlovákiából érkezett, Kányban él, de a határ túloldalán körzeti orvosként a kis falvak betegeit látja el.

Zsolt bevallja, nehéz volt Szlovákiában magyarnak lenni. Az elszlovákosítási törekvések és az a törvény, hogyha valaki felveszi a magyar állampolgárságot, akkor elveszíti a szlovákot, mind nehezítette az életüket. A szíve és a gyökerek azonban mindig is Magyarországra húzták. Élnek rokonaik Büttösön (ez a település Kány szomszédságában fekszik), de Kecskeméten is. Családja számára azonban soha nem volt kérdés, hogy megmaradjanak-e magyarnak, ez magától értetődő volt. A gyerekek (így ő is) magyar iskolába jártak. Zsolt haragszik egy kicsit azokra a magyar szülőkre, akik szlovák iskolába íratták a gyerekeiket.

Vadászaton

A fiatalembernek azonban nemcsak Magyarországért dobog a szíve, hanem a természetért is. Ha teheti, beveti magát az erdőbe, egy kis sétára, kirándulásra, gombászásra vagy vadászatra. Mert Zsolt vadász is, ezt a szobája falára felszögelt trófeák is bizonyítják. Vaddisznók, fácánok és őzek kerültek puskavégre.

– A vadászatba tulajdonképpen belenőttem, mert az édesapám is megszállott vadász volt. Ez a környék nemcsak gyönyörű, de vadban is gazdag, úgyhogy hódolhatok a szenvedélyemnek. Az ország más tájáról is járnak ide vendégvadászok, főleg az Alföldről. Ők megvásárolható házakat is keresnek Kányban – meséli Zsolt.

Munka, ház, feleség

Zsolt elárulta lapunknak életfilozófiáját is.

– Mindig azt mondogattam magamnak, hogy akkor leszek boldog, ha olyan munkahelyem lesz, ami mellett nem vágyom hobbira, ha olyan házam lesz, ami mellett nem vágyom hétvégi házra, és ha olyan feleségem lesz, aki mellett nem vágyom szeretőre. Már majdnem minden teljesült. Ha vadőr és vadgazda lehetnék, akkor az első kívánság is meglenne – teszi hozzá nevetve a fiatalember.

- Hegyi Erika -