Helyi közélet

2016.07.11. 17:22

Hungarikum lehet a szomolyai cseresznye

Szomolya - Sokat tettek a rövidszárú fekete cseresznye megmentéséért, védelmet is kaphat a gyümölcsfajta.

Szomolya - Sokat tettek a rövidszárú fekete cseresznye megmentéséért, védelmet is kaphat a gyümölcsfajta.

Júniusban rendezték meg a tizenötödik Szomolyai Cseresznyefesztivált, amelyen felelevenítették, hogy az 1980-as években szinte eltűnt a rövidszárú fekete cseresznye a környékről, de az utóbbi évek telepítéseinek köszönhetően megmenekül a falu nevezetessége.

Etalonná vált

– Egyre több fiatal telepíti a világhírű szomolyai cseresznyét, amely nagyon egyedi. Etalonná vált, ehhez lehet mérni a többi fajtát. Hat-nyolc éve dolgozunk azon, hogy méltóbb helyre kerüljön: folyamatban van a fajta uniós oltalom alá helyezése, s akár már idén hungarikummá is válhat a szomolyai cseresznye – fejtette ki Guczi István polgármester, hozzátéve, hogy a község ápolja hagyományait, igyekszik azt bemutatni, így van ez a cseresznyével, de a kőkultúrával is.

Tállai András, a térség országgyűlési képviselője, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint a falubeliek sokat tettek a természeti és kulturális értékek megmentéséért, nem adták föl, s visszatért a községbe a jellegzetes fekete cseresznye. Szerinte követendő, ahogy a jövőnek át szeretnék menteni az értékeket, s nem kételkedik abban, hogy a szomolyai cseresznye újra ismert lesz.

A rövidszárú fekete cseresznye egyébként a júniusi megyenapon, Tokajban agrár- és élelmiszer-gazdaság kategóriában megkapta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értékdíjat.

- ÉM-TB -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában