Apró csalánozók társaságában

Tarcal - A tarcali bányatóban megjelentek az édesvízi medúzák.

Medúzára vadászunk, bár ez a szó nem is igaz. Nem azért mondjuk, mintha vízidisznóra vadásznánk a Bodrogban, mert olyan a folyóban nincs, vagy csak akkor, ha nagyon eltéved Uruguayból, ami alig valószínűsíthető, bár nem is zárható ki igazán.

Azért vadászunk édesvízi medúzára, mert a tarcali bányatóban felbukkant, de ez a vadászat a szemnek és a fényképezőgépnek szól. Nincs miért bántani a ritka vendéget, a csalánozó rendelkezik csalánsejtekkel, de még ha megszúrna, sem érezném, az egysejtűekkel ellentétben.

Fürödni tilos

A tarcali bányató ritkán unatkozik. Mindig akad látogató, aki felkeresi, elolvassa a kézzel sziklára festett feliratokat. A tóban fürödni szigorúan tilos. Oka van ennek, sok szomorú oka: többen hitték úgy, a magas sziklákról fejest lehet ugrani, nem rejt az veszélyt, majd felbukkan az ugró, szertecsapja a hajkoronáját, prüszköl egy hatalmasat, majd két karjával a vízre csap, „gyertek ti is ugrani, hatalmas fíling”!

Becsapós a tó, mélysége változó, ahogy a sziklák görögnek alkalmanként eredeti helyükről leválva, alakítják a tó medrét, hol kilenc méter a mélység, hol pedig csak egy. Mire az ugró észleli a veszélyt, már késő, ha szerencsés, hosszabb-rövidebb ideig tartó sérüléssel megúszhatja, többen azonban nem voltak ilyen szerencsések. Azóta tiltott a fürdés, nem is tiltakozik senki.

A medúza üzenete

Haveri sátrazások, tábortüzezések helyszíne a tó partja, volt elképzelés, átalakítják kalandparknak, de ahhoz maximális biztonság kell, meg egy kicsivel még több. Körbe kellene dróthálózni a sziklafalat, ahonnan olykor a mai napig a mélybe veti magát néhány, a robbantástól megrepesztett, a télen beszivárgott és ott megfagyott víztől kijjebb tessékelt kődarab. Életveszélytől tartani nem kell, figyelni azonban érdemes.

Mint ahogy a vízfelületre is, mert a sekélyebb partközelekben megjelentek a 2–3 centis medúzák. Szívesen mutatják magukat, félnivalójuk csak a nagyon apró élőlényeknek van, az emberi szem gyönyörködhet nyugodtan, kicsit alányúlva a kéz ki is emelheti, majd visszaengedheti, hogy folytassa lassú, tempósan lüktető útját, jelezve, a tarcali bányató vize kristálytiszta, partközelben megfelelő meleg.

A látványon kívül ezt üzeni az édesvízi medúza. Hogy honnan került a tóba, hiszen korábban nem látták ezeket a kis élőlényeket errefelé? Kicsit olyan ez, mint a muslica rejtélye, amelyet az egyszeri ember soha nem lát, de ha a zárt kamrában erjedésnek indul valamely ott felejtett gyümölcs, azonnal csapatostul megjelennek. A válasz tehát egyszerű: örülni kell annak, hogy a medúzák jól érzik magukat a bányatóban, és mindegy is, honnan kerültek oda.

Bánhegyi Gábor

Az édesvízi medúzáról

Az édesvízi medúza apró termetű, néhány centiméteres, átlátszó, medúza formájú élőlényekről van szó, amelyek lüktető mozgással úsznak a vízben. Általában, a kristálytiszta vízben lehet őket megtalálni. Az édesvízi medúzák nem őshonosak Európában. Valamikor az 1920-as évek elején Délkelet-Ázsiából kerültek Európába, valószínűleg úgy, hogy akváriumból valamilyen természetes vízbe jutottak vagy az állatok vagy a petéik.

Ezek az állatok egyáltalán nem jelentenek semmiféle veszélyt az emberre. Rendelkeznek ugyan apró, mikroszkopikus méretű csalánsejtekkel, amelyben méreganyag van, de ezek csak egysejtű, egészen apró szervezetekre veszélyesek, úgyhogy az ember nyugodtan kézbe foghatja őket, semmi baja nem lesz tőle.

Magyarországon előforduló populációik általában kavicsbánya tavakban szoktak megjelenni nagy tömegben és a folyók holt medreiben. Akvaristák szerint a 22–28 Celsius-fokos lágy vagy közepesen lágy vizet kedvelik, de megélnek kezelt csapvízben is, tehát akváriumban is tarthatók.