Helyi közélet

2016.05.30. 23:11

Kezdődhet a mulatság!

Tokaj - Halász Judit-koncert a Tokaj Fesztiválkatlanban.

Tokaj - Halász Judit-koncert a Tokaj Fesztiválkatlanban.

Halász Judit színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként. Magyar költők verseit közel harminc éve énekli a magyar könnyű­zene legjobbjainak megzenésítésében – méghozzá gyermekeknek. Generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben.

A Mosoly-rend lovagja

Legfontosabb küldetésének tartja fenntartani a családok, a gyerekek magyar költészet iránti érdeklődését és dalok formájában észrevétlenül szórakoztatva felhívni a figyelmüket az élet sok, fontos törvényére, amihez alkalmazkodnunk kell, ha a humanizmus etikája szerint akarunk élni.

A gyerekek – Magyarországon elsőként – a Mosoly-rend lovagjának választották. A Vígszínház tagja, a magyarországi UNICEF elnökségi tagja. Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész, kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével is.

A „Kezdődhet a mulatság!” című CD-n – amely 2015-ben az év gyermek­albuma lett és Fonogram díjat kapott – a család ünnepeiről énekel. Anyák napjáról, esküvőről, a nagymama neve napjáról, az első iskolába menet izgalmáról, karácsonyról, közös utazásról, a majmok kórusáról, de még otthoni kedvenc állataink születésnapjáról is.

Meg arról is, hogy milyen három testvér között a középsőnek lenni – és egy gyönyörű régi dal…

Halász Judit ezekkel a dalokkal indítja 2016. június 5-én a Fesztiválkatlan nagyszínpadi produkcióit.

Kezdődhet a mulatság!

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában