Bordély a Sánc utcában

Kerényi László barátom interjúvolja meg az Amerikából először hazalátogató Nobel-díjas Szent-Györgyi Albertet Szegeden 1973-ban. Amikor kiderül, hogy a miskolci újság is érdeklődik iránta, felcsillan a világhírű tudós szeme. A lányok a kanapén és a fotelokban kelletik magukat. A levéltárban máig titkosan őrzik a bárcáikat. Szántó István jegyzete.

– Tudja, az első világháborúban a miskolci Hatvanötösök ezredében szolgáltam – mondja a C-vitamin felfedezője. Megvan-e még a városukban az Európa-hírű nyilvánosház a Sánc utcában? A biztonságára felügyelő rendőrök ott, helyben elveszik a magnószalagot. Gondoskodnak arról, hogy nyoma se maradjon e fontos információnak.

A Lévay Villa Hotel tulajdonosai, Mészáros László és testvére, Attila nem véletlenül ismerik a nevezetes műintézmény történetét. Nem titkolják, némi családi szál fűzi őket az egykori piroslámpás házhoz. A hotel halljában a délceg, huncut szemű nagyapáról készült festmény szemez a vendégekkel.

Ő a Magyar Királyi Államvasutak fő szabómestere. Kár, hogy nem látszik a mellényzsebéből kikandikáló pályaőri óra. Neki tizenhat gyermeke születik, közülük Mészáros Mária viszi a legtöbbre. Módos asszony, született vendéglátós, jól fialtatja a pénzét. Övé a bükkszentkereszti Béke turistaszálló, és hamar megépíti a Jamtedra névre keresztelt, minden luxussal ellátott piroslámpás házat is a Sánc utcában. (A fiatalabbak kedvéért: ez a mostani Csodamalom közelében lehetett.)

A korabeli közegészségügyi szabályok szerint a nyilvánosházakban tilos az étkeztetés. Ezt bizonyítja, hogy a kuplerájokban rend uralkodik. Mária néni a műintézménnyel szembe nyitja meg vendéglőjét. A kettő összekapcsolódik, mégis elszeparáltak egymástól. A kétszintes ház földszintjén, a piros szalonban sanda szemű zongorista klimpirozik. A tettre kész lányok a kanapén és a fotelokban kelletik magukat. A levéltárban máig titkosan őrzik a bárcáikat.

Ebből derül ki, hogy orvos is felügyel az egészségükre. A látogatóikról diszkrét lista is készül… Egyébként kicsi ez a város, mindenki ismer mindenkit. Hiába a kor álságos szemérmetessége, a férfinépség egymásnak adja a kilincset. A műintézmény előkelő helyen szerepel az adófizetők sorában.

Mészáros Lacika még gyermekként szembesül a családi múlttal. Sétálgatás közben megesik, hogy az édesapja finoman jelzi, a velük szembejövő néni náluk kezdte. A nagy többség idejében vált, szerelembe esik valamelyik visszatérő kuncsaftjával, tisztes családanyává válik. Innen senki nem vonul nyugdíjba. Nézem az öreg képét a falon.

Hamiskásan néz le a lányára, a madámra. A szintén a vasútnál szorgoskodó Mészáros testvérek édesapjára is, aki szingliként besegít a nővérének a Jamtedrába. Ő castingolja a lányokat. Ha neki tetszik, Mária néni alkalmazza őket. Vannak egyszerű prostituáltak is, akik az utcán árulják bájaikat. Ám akik a Sánc utcai műintézményben keresik a napi betevőt, a szakma csúcsát képviselik. Hogy mikor a legnagyobb a forgalmuk?

Fizetés után meg érettségik, ballagások idején. Bár az álszentség örök és múlhatatlan, a maturálók csoportosan jelentkeznek be az élet megismerésére. Nem csoda, ennél kitűnőbb felvilágosításban sehol nem részesülhetnek.

A második világháború után nem kapkodják el a bezárást. A megszállók nyugatról, keletről megtalálják a Sánc utcát. Tolmács nélkül is jól zajlik az életük. Mígnem hirtelen felindulásból lakat kerül a műintézményre. A lányokat szélnek eresztik – vagy átképzik traktorosnak. Mária néni boltjait sebtében államosítják.

Kifosztják az üdülőt is. A nép nevében. Mondják, hogy a Jamtedra szalon és a szobácskák gyönyörű velencei tükreit feldarabolják. Valamennyit a frissiben megalakuló fodrászszövetkezet kapja. Ettől kezdve a sokat látott, drága üvegek előtt beretválják a habosra kent borostánkat. A nép nevében…

Szántó István