Maradok

Mivel elképesztően bénák Európa vezető politikusai, akik képtelenek megoldani néhány nyakukba zúdult problémát, elhatároztam, hogy a kezembe veszem a saját ügyeimet, s tetszik, nem tetszik, egy-két évre elmegyek máshová. Kolodzey Tamás jegyzete.

Az űrt néztem ki magamnak, ugyanis ott még nem jártam, ezért öregedő fejjel elérkezettnek láttam az időt arra, hogy repüljek egy kicsit. Úgy okoskodtam, hogy szólok a magyar származású Charles Simonyinak, aki már kétszer járt odafenn, segítsen ki, menjünk együtt, a számlát pedig nyelje le. Eddig jutottam el a szervezésben, amikor arról értesültem, hogy egyéves keringés után visszatér közénk Scott Kelly, a nemzetközi állomás asztronautája.

Aki nagyon csalódott. A derék űrhajós „elsírta”, hogy éppen ideje leszállnia, mert lassan megöli az unalom. Olyan helyre ment, ahol nem süti az arcát a nap, ahol nem fúj a szél, nem esik az eső, reggelente nem kell meghallgatnia az időjárás-jelentést, mert arrafelé mindig minden ugyanolyan. Az amerikainak nem tetszik, hogy nem nyithatja meg a csapot, nem tud füvet nyírni, boltba menni, porszívózni, ablakot mosni, s ha kinéz a kémlelő nyílásokon, rendre a sötétet vagy a Földet látja. Miután elolvastam panaszözönét, döntöttem: nem megyek sehová, mégis jobb lesz nekem itt, a gondokkal terhelt uniónkban.

Kolodzey Tamás