Ha szabad, akkor lubickol a szerepben Szegedi Dezső színművész

Miskolc - Nyilván nem hittem, hogy Zorbával találkozom, mert tudom én, hogy az egy szerep. Így nem is őt vártam, hanem Szegedi Dezsőt, aki pontosan meg is érkezett a megbeszélt helyre, a színház portájára. Kezében egy telefondoboz volt, és idegesen magyarázta, hogy még ezzel is be kellett ugrania a szervizbe, mert az unokája valahogy zárolta a készüléket. Mérges volt, hol az unokára, hol a telefonra, hol mindkettőre. Az emeleti öltözője felé menve azon gondolkodtam, hol van Zorba. Az öltözőbe érve meg is kérdeztem. Szegedi Dezső rámutatott a jelmezére, egy szürke öltönyre, és annyit mondott: „Itt”. Megértettem. Bekapcsoltam a diktafont, elhangzott az első kérdés. És vagy attól, vagy a jelmez közelségétől, de a telefon és a gond messze kerültek. Persze nem sokáig.

Zorbáról azt tartják, a pozitív gondolkodás megtestesítője. Szegedi Dezsőről ezt most nem mondhattam volna el, igencsak mérges volt a telefon miatt.

Szegedi Dezső: Igen, a filmnek, a könyvnek és a színdarabnak is pozitív a kicsengése. Zorba egy pozitív gondolkodású ember, aki a pillanatnak él, aki – mint el is mondja – mindent úgy csinál, mintha először csinálná. Mindennek úgy tud örülni, mint egy kisgyerek. Elvégzi a feladatát, majd megy tovább, jön a következő helyzet, ahová az előző tapasztalatokat viszi magával. Nagy nőcsábász, imádja a nőket, így fogalmaz: szeresd a nőket és szeretni fogod az életet. Ebben tökéletesen egyetértek Zorbával.

És az előbbi idegesség?

Szegedi Dezső: Az a magán­élet, nyilván nem kardinális kérdés, ha az ember elfelejt egy PIN-kódot… De ha az embernek rossz napja van, mert miért ne lenne, próbálja a színházon kívül hagyni, a színpadra semmiképp nem szabad bevinni. Szoktuk is mondani, a sáros bakancsot levesszük, ha bemegyünk a színházba. Ez az esetek nagy százalékában sikerül. De van, amikor csak nehezen. Amikor édesanyám egyik délelőtt meghalt, délután játszottam.

Ki tudta kapcsolni a gyászt?

Szegedi Dezső: Igen, ki tudtam valamelyest, de belül azért ott bujkál. Azok nehéz percek, irgalmatlanul nehezek, de megpróbáljuk úgy áthidalni, hogy a néző ne érzékelje. Ha családi probléma van, az ember persze hozza magával, de meg kell próbálni kiszűrni. A legjobb, amikor jó hangulatban jövünk be. Én ezért is – már 35-ik éve – minden előadásom előtt két órával bent vagyok a színházban.

Mivel tölti azt a két órát?

Szegedi Dezső: Először elvégzem a napi teendőket, majd tusolok, átöltözöm, megnézem a kellékeket, megnézem, minden rendben van-e, minden ott van-e a helyén. Ha megvan, akkor egyszer átolvasom a szerepem, hiába játszottam már akárhányszor. Utána kávézás, beszélgetés, akklimatizálódik az ember. Sokan furcsállják, hogy amikor ők bejönnek, én már sminkben, jelmezben vagyok, túl a szövegen.

Zorba több mint félévszázados történet, mitől időtálló?

Szegedi Dezső: Talán az emberközpontúsága tartja életben, az, hogy koncentráltan a címszereplő élethez való pozitív hozzáállását próbálja kifejezni. És ez az írónak nagyon jól sikerült. Érdekes, még gyerek voltam, amikor láttam a filmet. Megnézhettem volna most is, de nem tettem, mert óhatatlanul maradna az emberben valami abból, ahogy Anthony Quinn alakította, utánozni pedig nem akartam, nem is lehet. A film egyébként is másik világ. Ezért inkább a rendezőre hagyatkoztam, a szövegre, az érzéseimre, a belső sugallatokra. Amikor az ember elkezd egy szerepet tanulni, akkor nem rögtön a szöveggel kezdi, először többször átolvassa, megkeresi azokat a pontokat, amik megvannak benne, utána azokat, amik nincsenek.

Zorbából mi volt meg?

Szegedi Dezső: Az életigenlése feltétlenül. Pozitívan állok én is a dolgokhoz.

Mi az, ami nincs meg?

Szegedi Dezső: Az a fizikai erő, ami benne megvan. A próbákon próbáltam magam edzeni, végül sikerült is. Bár 63 évesen az ember már nehezebben tornázik. De megoldható, és nem úgy, hogy ellopjuk az energiát, hanem beosztjuk azt. De amikor már nagyon biztos az ember a dolgában, akkor már nem kell annyi energiát megmozgatni, kevesebbel is ugyanazt a hatást tudja elérni. Tud közvetíteni, ajánlatot tenni a nézőnek, hogy ezt én így gondolom, aztán te néző majd eldöntöd, hogy mi az, ami ebből neked emészthető, mi az, ami nem.

Anthony Quinn-nek ez jutalomjáték volt. Önnek is?

Szegedi Dezső: Szerepálmom nem volt, de az ember áldhatja a színészsorsát, ha ilyen szerepet rábíznak. Van benne minden, óriási amplitúdókkal kell játszani, hiszen a halál közeli állapotból eljutunk az életörömig. Irgalmatlan mélységeket és fantasztikus magasságokat lehet benne megjárni. Majd a törésvonalhoz érünk, megtorpanunk, átkelünk és kezdődik a következő etap… De visszatérve, Anthony Quinn fantasztikus volt benne. Amikor fiatalon beültem a filmre, ki gondolta volna, egyszer ezt a szerepet én is eljátszom. Szerencsére sok ilyen élményem volt más szerepekkel, színészekkel is. Egyszer be kellett ugranom egy szerepbe, és kivel találom magam szembe, Sinkovits Imrével, gyerekkorom egyik fantasztikus színészével, akit bálványként tiszteltem. Sok példaképem volt, és lám-lám, egyszer csak ugyanazokat a szerepeket kezdem el játszani, csodálatos érzés.

Örök érvényű kérdéseket feszeget: erény, szabadság, halál. Játsszunk egy kicsit, ha azt mondom erény…

Szegedi Dezső: Emberek vagyunk, esendőek, mindannyian tévedhetünk, de az erény fontos dolog kell hogy legyen az életünkben, mindig meg kell keresnie azt az ösvényt, ami az erény útjára visszaviszi az embert. Enélkül kiüresedünk, egyedül maradunk, nagyon egyedül. Egyedül az ember nem lehet erényes. 46 éve van mellettem valaki, aki mellől nem érdemes erénytelenné válnom. De nekem ez soha nem is jelentett gondot.

A halál?

Szegedi Dezső: Ahogy megfogantunk anyánk méhében, abban a pillanatban kezdünk el meghalni. Ezt az ember fiatalon nem veszi tudomásul, sőt eldönti, ő nem hal meg, majd kitalál valamit addigra, de nem. Zorba is elmondja, a halál, az élet egy része. A halál mindenkiért eljön. És van Zorbának egy fantasztikus mondata, amit a dramaturg javára is kell írnunk: „Az egyetlen igazi halál az a halál, amikor naponta halsz meg azáltal, hogy nem éled az életed”.

Szabadság?

Szegedi Dezső: Szabad vagyok. Bár paradox, amit mondok, a szabadság kötött dolog. Szabadon élem az életem, mindaddig, míg mások szabadságát nem zargatom. A színpadon is hatalmas szabadsága van az embernek. Sokan azt hiszik, kötött a szöveg, kötöttek a mozdulatok. Egy fenét, szabad az ember. Főleg Szőcs Artúr rendező mellett ritka szabadságot kap a színész. Megvan persze hogy honnan hova kell eljutnunk, de ezen belül mi, színészek oldjuk meg, hogyan.

Nem minden rendező ilyen?

Szegedi Dezső: Nem, volt, aki megmondta azt is, hogy két centivel tegyem arrébb a lábam. De a színész szereti, ha szabad a színpadon, akkor tombol, lubickol a szerepében.

Köszönöm a beszélgetést.

Szegedi Dezső: Én is… Na most töröm össze a telefont.

Akkor inkább folytassuk…

- N. Szántó Rita -