Helyi közélet

2016.02.04. 08:09

Elkezdődött a negyedik SZEM-fesztivál

Miskolc - A Kaposvári Egyetem Művészeti Karának Weöres Sándor Psyché című művéből készült előadásával kezdődött el szerda este az idei SZEM fesztivál.

Miskolc - A Kaposvári Egyetem Művészeti Karának Weöres Sándor Psyché című művéből készült előadásával kezdődött el szerda este az idei SZEM fesztivál.Szerdai este nyitották meg az európai színiakadémisták miskolci fesztiválját a Miskolci Nemzeti Színházban.

Ez a negyedik SZEM. Idén a Kamaraszínházban és a Játékszínben mutatják be produkcióikat a színművészeti képzésben részt vevő diákok.

Ezúttal Párizs, Prága, Marosvásárhely, Kaposvár és Budapest fiataljai által színre vitt előadásokat láthat a közönség.

A hivatalos megnyitó előtt a Vidnyánszky Attila rendezte Psyché című előadást láthatta a közönség, amelyet a kaposvári egyetem hallgatói Weöres Sándor művéből készítettek.

A bemutatott előadásokat szakmai beszélgetések keretében értékelik majd, ezek vezetését ebben az évben Jászay Tamás kritikus vállalta.

A szervező Miskolci Nemzeti Színház a fesztivált a következő években is folytatni kívánja – a terveik között szerepel a rendezvény megújítása, jelentette ki a lapunknak adott interjúban Szabó Máté művészeti vezető.

- ÉM -


SZEM – a 2016-os fesztiválprogram

Weöres Sándor: Psyché – Kaposvári Egyetem Művészeti Kar (KE), Kaposvár, Magyarország (rendező: Vidnyánszky Attila).

A Kaposvári Egyetem, a Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös produkciója. Az előadás 18 éven felülieknek ajánlott.

Időpont: 2016. február 3. 19:00. Kamaraszínház.

Felhőfi-Kiss László: Fürdőavatás, avagy ki ment ki?! – Az Utolsó Vonal Művészeti Alapítvány előadása, Budapest, Magyarország (rendező: Felhőfi-Kiss László).

A végzős kaposvári színészhallgatók formabontó előadása.

Időpont: 2016. február 3. 22:30. Helynekem. (Külső helyszín!)

Jens Raschke: Alszanak a halak? – Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE), Budapest, Magyarország (rendező: Szilágyi Bálint e.h.).

Az előadás 10 éves kortól ajánlott.

Időpont: 2016. február 4. 10:30. Játékszín.

GÓG – Prágai Előadóművészeti Egyetem, Színművészeti Kar (DAMU), Prága, Csehország.

Időpont: 2016. február 4. 17:30 és 19:30. Játékszín.

Play House – Nemzeti Iparművészeti Egyetem (ENSAD), Párizs, Franciaország.

Az előadást Martin Crimp brit drámaíró azonos című darabja ihlette.

Időpont: 2016. február 4. 18:15 és 20:15. Kamaraszínház.

Eegéne Ionesco: Alma improvizációk – Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem (UATM), Marosvásárhely, Románia (rendező: Gabi Cadariu).

Időpont: 2016. február 5. 19:00. Kamaraszínház.

Egressy Zoltán: 4x100 – Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem (UATM), Marosvásárhely, Románia (rendező: Sebestyén Aba).

Időpont: 2016. február 5. 17:00. Játékszín.

Charlotte Roos – Juli Zeh: Sárga vonal – Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE), Budapest, Magyarország (rendező: Zsámbéki Gábor).

Időpont: 2016. február 6. 17:00 és 19:30. Játékszín.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában