Szégyent és magányt borít a gyerekre az iskolai büntetés

Rossz fát tett a gyerek a tűzre? A legtöbb pedagógusnál erre még mindig a büntetés a válasz. Mert szerintük ez a leggyorsabb és legegyszerűbb, de ezzel valójában nem oldanak meg semmit. A büntetés bántja a gyereket, néha egy teremből kiküldés mélyebb nyomokat hagy, mint egy jól irányzott pofon, de a tanár sem érzi túl fényesen magát ebben a helyzetben. Létezik egy hatékonyabb módszer: beszélgetni kéne a gyerekkel, de ahhoz meg túl fáradtak a tanárok. Prókai Eszter cikke az Abcúgon.

Amikor egy diák elkövet valamilyen csínyt, verekszik az osztálytársaival, megrongál ezt-azt, netán felgyújt egy függönyt, arra reagálnia kell a pedagógusnak. A legkézenfekvőbb válasz a tanárok többségénél pedig még mindig a büntetés. Mint annál a pedagógusnőnél, aki egy péntek délután azzal engedte haza a negyedikes kisfiút, hogy hétfőre írja le százszor egy papírlapra: “Nem dobom többet a kukába a Barbi és a Tündi kabátját”. Nem nehéz kitalálni, mi volt a büntetés előzménye. Az azonban egyik érintett számára sem derült ki, hogy miért kötött ki két lányosztálytárs kabátja az iskolai kukában. A tanárnő erre nem volt kíváncsi, egyszerűbb volt megbüntetni a kisfiút.

A büntetés azonban csak látszatra és pillanatnyilag jelenthet megoldást, valójában egyáltalán nem az – mondja Vajna Virág jogász, mediátor, aki évek óta tart tréningeket pedagógusoknak arról, hogy kommunikációval próbálják megoldani a vitás helyzeteket.

A tanárnő nem kérdezett semmit arról, hogy mi történt, nem kérte a gyerekeket, hogy meséljék el, ők hogyan látják a szituációt. A gyerekek lelkében semmit nem oldottak fel, sem annak a lelkében, aki elkövette a “rosszaságot”, sem azokéban, akiknek a kabátja a kukába került. Vajna Virág szerint a tanárnőnek mindössze negyed órát kellett volna rászánnia, egy csendes sarokban maga köré hívnia az érintetteket, és hagyni, hadd beszéljenek. De péntek délután valószínű már csak arra vágyott, hogy hazamehessen a munkahelyéről.

Büntetés: szégyen és magány

Ne azt kérdezzük egy ilyen helyzetben, hogy miért tette, amit tett, mert ezzel egyből védekezésre kényszerítjük a gyereket. A helyes kommunikáció ilyenkor a következő: sajnálom, hogy ez történt, beszéljük meg, hogyan lehetne ezt jóvátenni” – mondja Vajna Virág,

aki szerint sokan még mindig azt hiszik, hogy egy gyerek bántalmazása a testi fenyítésben merül ki, pedig a lelki bántalmazás legalább annyira súlyos, ha nem súlyosabb nyomokat hagy. A büntetés is érzelmi bántalmazás, nem tudom, mi áll a tettének a hátterében, nem is akarom megtudni, csak megbüntetem. Ráadásul a gyerekek egy ilyen helyzetben teljesen egyedül maradnak, gyakran megszégyenülve.

Vajna Virág a tréningeken látja, hogy a legtöbb pedagógus elcsodálkozik azon, hogy büntetés nélkül is lehet fegyelmezni. Ilyenkor fontos tisztázni: az, hogy nem büntetek, nem azt jelenti, hogy a gyerek tetteinek nincs következménye. Az előbbi példánál maradva, Vajna Virág szerint sokkal nagyobb hatással lett volna a kisfiúra, ha a lányok elmondhatják, miért esett nekik rosszul, hogy kidobta a kabátjukat. “Így lehet, hogy megtudta volna, hogy ezt a kabátot az apukájától kapta, vagy a testvérétől örökölte, és sokat jelent neki, ez biztos sokkal jobban megmozgatott volna valamit a kisfiú lelkében, mint az, hogy le kell írnia százszor, hogy nem csinál többet ilyet. Így sajnos semmilyen tanulságot nem szűrt le az esetből, csak a dühe, rossz érzése fokozódott, amit csak nehezített az a tény, hogy mire leírta, hogy nem csinál ilyet többet, a csuklója is jól megfájdult” – mondja a mediátor.

Eldurrant az agyuk

Elméletben könnyű erről beszélni, betartani már annál nehezebb, legalábbis az általunk megkérdezett pedagógusok ezt mondják. Az egyik fővárosi szakiskola igazgatója szerint az édeskevés, hogy az ember a józan eszével tudja a helyes eljárást, a mindennapokban sokszor a spontán reakció győz. Ő azt az elvet vallja, hogy a büntetés semmire sem jó, nem indít el a gyerekben pozitív változást, helyette viszont jól letöri az akaratát, a kedvét és a lelkét. “Én is inkább beszélgetés párti vagyok, azt tartom jónak, amikor arra törekszünk, hogy a végére mindenki úgy érezze, megmaradtak az értékei. Ez azonban nem mindig sikerül, ezt sajnos be kell látnom” – mondja.

“Amikor az órámon matat a telefonjával a diák, sokkal egyszerűbb elvennem tőle vagy kiküldeni, mint elgondolkodnom azon, hogy tanárként mit csinálhatok rosszul, hogy ennyire untatja, amit mondok. Volt már, hogy óra után megkérdeztem a látványosan unatkozót, mi volt a gondja. Egyenesen a szemembe mondta: “Tanár úr, ez most unalmas volt, legközelebb legyen kedves érdekesebben tartani az órát” – meséli az igazgató. Náluk főleg a különböző súlyú beírások a jellemő büntetések, ám ezeken úgy lendülnek át a gyerekek, mintha mi sem történt volna. Az osztályból kiküldés tilos, de néha azért belefutnak a tanárok.

Amikor egy tanár kiküld valakit az osztályból, azzal a saját vereségét ismeri el, értelme és haszna semmi nincs. Magamnak ugyan pillanatnyilag megkönnyítem a helyzetem, mert eltávolítottam a zavaró elemet, de valójában nem oldottam meg semmit, csak elodáztam a problémát. Amikor megkérdezem a pedagógust, miért tette ezt, általában azt a választ kapom, hogy eldurrant az agyuk” – meséli az igazgató.

Utána ő is rosszul érzi magát

Hasonlóan látja a helyzetet egy vidéki iskola tanárnője is. Szerinte akut helyzetben nem működik a beszélgetés, mert a gyerek négyszemközt mindent megígér, egyet ért és szégyelli magát, de ahogy visszahelyeződik a kortársai közé, abban a pillanatban újra megvadul. Bár utálja magát emiatt, néha ő is büntet, nála ez a teremből kiküldést jelenti. “Nem vagyok egy büntetéspárti, csak akkor küldöm ki őket, amikor tudom, hogy a következő pillanatban üvölteni fogok, amit viszont soha nem engednék meg magamnak” – meséli. A büntetés után a tanárnő rosszul érzi magát, megalázónak tartja az egész helyzetet.

Ez egy kudarcélmény, soha semmi jó érzést nem érzek abban, ha büntetnem kell. És azt is észrevettem magamon, hogy utána, talán nem is tudatosan, de mindig próbálok az illető gyereknek valami lehetőséget adni a pozitív megerősítésre. Például íratok vele külön házit, amiért kap egy ötöst. Talán saját magam előtt is így próbálom jóvátenni, hogy büntettem”.

Gyerekkel dolgozunk, nem Excel-táblákkal

“Energia és időhiány – sajnos elő kell hoznom ezeket, bár tudom, hogy a legtöbb ember szemében a pedagógus még mindig az, aki délután kettőkor rohan haza az iskolából, meg egész nyáron vakarja a seggét, a valóságban azonban sokkal leterheltebbek vagyunk, mint azt gondolják. Sokszor tényleg az ostoba megoldást választjuk a probléma kezelésére, mert az adott pillanatban szabadulni akarunk. Mint ahogy a legtöbb munkahelyen péntek délután már szabadulni akarunk a problémák elől, csak az a baj, hogy itt gyerekekkel dolgozunk, nem Excel-táblákkal”- mondja a tanárnő, aki szerint az igazi, nagyon nagy gond, amikor a tanár már annyira fásult, hogy nem is büntet, mert már annyira nem érdekli, hogy mit csinálnak a gyerekek.

A pedagógusok leterheltsége Vajna Virág szerint is egy nagyon fontos része a büntetni/nem büntetni kérdésnek. Amíg a legtöbb iskolában a tanárok úgy járnak be dolgozni, hogy semmilyen visszajelzést nem kapnak a munkájukról, nem tudnak kihez fordulni segítségért, visszaigazolásért, addig szerinte nincs min csodálkozni. “Hogyan várjuk el, hogy a tanár beszélgessen a gyerekkel, mikor vele sem beszélgetnek? Hogyan legyek jó fej a gyerekkel, ha velem sem jófejek? Felháborítónak tartom, hogy a tanárok jól létével mennyire nem törődnek. Totál egyedül hagyják őket, nincs sok csodálkoznivaló azon, hogy egy idő után teljesen kiégnek” – mondja.

Büntetés helyett akcióterv

A tizedik kerületben működő Kontiki Szakképző iskolája mellett működő Segít7ek támogató szolgálat vezetője és kitalálója, Győrfi Éva szerint is a fejétől bűzlik a hal: amíg az iskolák legnagyobb része hierarchiában működik, addig a gyerekkel is hierarchiában gondolkodnak a tanárok. Amíg a tanár mögött sem áll támogató közeg, ahová fordulhatna a kétségeivel, addig ő maga is nehezen tud támogatni egy magatartási problémás gyereket. A Kontiki a megalakulása óta a beszéljük meg szellemben működik, az iskola dolgozói és a fiatalok konfliktusaiban is, öt év alatt egyetlen fegyelmi eljárásuk sem volt, pedig sok szempontból a legnehezebb helyzetű, sokproblémás gyerekkör jár hozzájuk.

“Mi nem büntetünk, hanem beszélgetünk, azt is erőszakmentesen. Tisztázó körök, jóvátételi akcióterv felállítása közösen arra, hogy a jövőben ne forduljon elő még egyszer, ami történt, és helyreálljanak a jó kapcsolatok. Iskolai verekedésnél, vagy nagy értékű rongálásnál ma még a törekvés, hogy a gyereket megbüntessék, kizárják az iskolából. Nálunk nem, mert ez nem megfelelő eszköz, semmi nem fog attól megoldódni, ha kitesszük a fiatalt az iskolából. Majd elmegy egy másikba, és ott ugyanúgy megcsinálja, mert semmit sem ért meg a történtekből ahhoz, hogy változni tudjon ” – mondja Győrfi Éva.

Forrás: Abcúg