„Belevisszük a saját stílusunkat”

Miskolc - A nagy Gatsby zenei világát, a sztorit és a karaktert is nagyon szereti. Interjú: Szeles Viktóriával, a Miskolci Balett táncosával.

Szeles Viktóriával, a Miskolci Nemzeti Színházban működő Miskolci Balett táncosával délután találkozunk, éppen próbáról érkezett, a januári Zorba-bemutatóra gyakorolnak jelenleg.

Mikor kezdődött a kapcsolata a tánccal?

Szeles Viktória: Igazából már egész kicsiként a nyomtató hangjára mozogtam, a szervezett tanulás hároméves koromtól számítható, mert anyukámék – mivel otthon sokat táncoltam – beírattak néptáncra. Abból mentem át balettra, meg hip-hop is volt, mindent kipróbáltam, és végül a balett maradt. Először a Bornemissza néptánccsoportnak, amelyet Tomory Gábor vezetett, majd Lajtha László utánpótlás-néptánc­csoportjának a tagja voltam.

Andornaktályáról indult, néhány szót mondana a családjáról?

Szeles Viktória: Anyukám óvónő, ő régebben ritmikus sportgimnasztikázott, apukám szervizmérnök. Van egy öcsém, aki kiváló atléta, 110 méteres gátfutásban ér el remek eredményeket a diák­olimpiákon.

Melyek voltak az első iskolák, ahol komolyabban foglalkozott a balettel?

Szeles Viktória: 2003-tól jártam az egri Pódium Tánc- és Balettiskolába. Nagyon sokat köszönhetek nekik, első színpadi tapasztalataimat is általuk szereztem. Nagyon megtetszett a színház világa, ekkor döntöttem úgy, hogy komolyabban szeretnék a tánccal foglalkozni. 2011-ben felvételiztem a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskolába, a tizedik osztályt már ott kezdtem.

Mik voltak az első tapasztalatok?

Szeles Viktória: Nagyon le voltam maradva, mikor odakerültem, az első két-három hónap nagyon nehéz volt, behozni azt a lemaradást – amit ott mások már első osztályos koruk óta tanultak – nagy kihívás volt.

Miben szenvedett hátrányt, mit kellett pótolni?

Szeles Viktória: A nevüket se tudtam a mozdulatoknak, tehát ha mondtak egy szakkifejezést, nem tudtam, pontosan mit kell csinálni, mert ez nem volt követelmény ott, ahol én tanultam korábban. Nagyon fontos a hajlékonyság, a technikai tudás, abban is volt mit fejlődni.

Milyen végzettséget adott a győri iskola?

Szeles Viktória: Ott kortárs táncművészként végeztem. Van egy klasszikus balett szak és a kortárs táncművész szak. Ez utóbbi a modern táncművészetet fedi le.

A kezdetekben sikeresek voltak saját koreográfiái, nem érdekelte később ez a szakma?

Szeles Viktória: Ezek csak olyan iskolai versenyek voltak, akkor szívesen foglalkoztam vele. Vannak olyan táncosok, akik azt szeretik, ha megmondják nekik, pontosan mit kell csinálni. De itt Miskolcon például előny, ha a kivitelezésbe belevisszük a saját stílusunkat, mozdulatvilágunkat. Így „közösen” alakul ki az előadás.

Hogyan készül egy koreográfia?

Szeles Viktória: Hallgatom a zenét és jön a mozdulat. A legnehezebb nekem a téma, mindig az volt, hogy megvolt a zene, hogy mit táncolok rá, de hogy miről szólt, az nem igazán jött össze. Mindig utólag valaki megnézte és mondta: ez pont olyan, mint… na és az lett a téma.

Győr után Miskolc következett. Hogyan fogadták?

Szeles Viktória: Ide jöttem próbatáncra, gondolom, megtetszettem Kozma Attilának és felvett. Itt is nehéz volt a kezdés, mert az iskola után belecsöppenni a színházi életbe nem volt egyszerű. Győrben nem volt annyi lehetőség, nem volt színpadi tapasztalatunk. Az elején meglehetősen félős voltam, most már annyira nem.

Egyébként jellemző, hogy drukkol, hogy lehet belesülni a táncba?

Szeles Viktória: A gyakorlattal csökken az izgalom, de néha előfordul bakizás is. Anyáék megdicsértek a múltkor, hogy nagyon szép volt az előadás, erre mondtam: igen, háromszor elrontottam úgy, hogy alig tudtam folytatni… De bennünk van, hogy nem lehet abbahagyni, tovább kell csinálni.

Volt olyan, hogy besétáltam a színpadra és utána szépen kimentem, mert nem jutott eszembe a koreográfia. Ilyen rövidzár előfordul, de higgadtan kell kezelni a helyzetet (nevet). Ha elesünk, a földön kell folytatni.

Hogyan ismerte meg a miskolci társulatot, könnyű volt beilleszkedni?

Szeles Viktória: Olyan, mint egy nagy család, nagyon kedvesek voltak. Attól féltem, hogy idejövünk mint kis újoncok, iskolában most végzettek, és azt fogják kérdezni, mit keresünk itt. De bármi volt, mindenben segítettek. Ha a koreográfiát nem tudtuk, rögtön odajöttek az idősebb kollégák és elmondták, bátorítottak. Segítettek, hogy mit fog kérni az adott koreográfus.

Milyen a korösszetétele a tánckarnak?

Szeles Viktória: Nagyon vegyes, vagyunk sokan újak, de vannak 30 felettiek is, ők is ugyanúgy csinálják, de náluk a tapasztalat sokat számít, sokat lehet tanulni tőlük.

Jelenleg a Zorba-bemutatóra próbálnak. Milyen darabokban szerepel még, melyik a kedvence?

Szeles Viktória: Nincs kedvenc, mindegyikben van olyan rész, amit nagyon szeretek vagy amelyiket kevésbé. Az idén csináltuk A nagy Gatsbyt, azt például nagyon szeretem, magát a zenei világot meg a sztorit is, a filmet is sokszor láttam, kedvelem azt a karaktert is, akit alakítok. A Diótörőt pedig, amit a gyerekeknek adunk elő, azért, mert nagyon jó a közönség, nagyon élvezik, tapsolnak, ujjonganak.

Tánctechnika szempontjából melyik a legnagyobb kihívás?

Szeles Viktória: Mindegyiknél nagyon kell figyelni, mindegyiknél mást kérnek. Például A nagy Gatsby nagyon dinamikus, szinte végig jelen vagyok a színpadon, az operákban, operettekben kevesebbet szereplünk, de azt is szeretem csinálni.

A Zorba ebből a szempontból milyen?

Szeles Viktória: Jó, mert most igyekeznek többet szerepeltetni a tánckart. A rendező is sokszor mondja: a táncosok jöjjenek előre.

A színház mellett mivel foglakozik?

Szeles Viktória: Járok a Magyar Táncművészeti Főiskolára, jelenleg másodéves vagyok. De nagyon megterhelő. A hétfő az egyetlen szünnap, és mivel estire járok, ezt a napot – kéthetente a keddet is – végig Pesten töltöm. Hajnali négykor kelek, hazaérek este kilencre. Félév végére, a vizsgaidőszakra már kezdek elfáradni.

A szabadidejében – ha akad – mit szokott csinálni, ismerkedik Miskolccal?

Szeles Viktória: Ritka alkalom, de van pár lány, akinek van kutyája, velük felsétálunk a kilátóhoz, kimegyünk a városba. De moziba, szórakozni járni nincs idő. Ráadásul főznöm is kell, ami elviszi a délután egy részét.

A karácsonyt otthon töltötte. Mivel telt az ünnep?

Szeles Viktória: Mint máskor is, nagyon várt már a kutyám, Blacky, aki egy labrador, őt sétáltattam, anyukámmal mézeskalácsot sütöttünk, és a családdal töltöttem az időt.

Pap Gyula