Helyi közélet

2016.01.06. 16:11

A Klik nem fizetett, a lektornál meg kikapcsolták a villanyt

Miskolc - Nagy a baj, ez derül ki a tanárok panaszaiból és egy gimnázium pedagógusai nyílt leveléből.

Miskolc - Nagy a baj, ez derül ki a tanárok panaszaiból és egy gimnázium pedagógusai nyílt leveléből.

Vannak iskolák, ahol a pedagógusok veszik meg saját pénzükből a rajz- és technikaórákra a szükséges eszközöket, a krétát, hogy írni tudjanak a táblára, de még a vécépapírról és a szappanról is nekik kell gondoskodniuk. Az iskolai nyomtatók nem működnek rendesen, van, ahol lassan megszűnik a nyomtatás és fénymásolás lehetősége. Az egyik intézményben pedig attól félnek, hogy elveszítik a nyelvi lektorukat, mert a Klik nem fizette ki a villanyszámláját. Amikor a vendégtanár hazament az albérletébe munka után, se világítás, se fűtés nem volt a lakásban, a hűtője pedig leolvadt. Szintén az egyik megyénkbeli iskolában történt meg, hogy amikor a nyolcadikos osztályfőnök szerette volna feladni a tanulók felvételi lapjait a postán, nem akarták azt átvenni, mert az intézmény és a fenntartó hónapok óta nem egyenlítette ki postai számláit. Végül megesett az ügyintéző szíve a kollégán, és még ez egyszer hitelre elmentek a levelek. Az pedig végképp felháborítja a pedagógusokat, hogy több tankerületben is alá kellett írniuk egy nyilatkozatot arról, hogy csak a vezetők tudtával és belegyezésével nyilatkoznak a munkahelyükön tapasztaltakról.

Nem nyilatkozhatnak

Csak egy kis ízelítő abból a panaszdobozból, melyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete B.-A.-Z. megyei választmánya hirdetett meg december 10-én, amikor demonstrációt szervezett Miskolcon a kormány oktatáspolitikája ellen. Mint arról tegnapi lapszámunkban írtunk, a szakszervezet a 22 pontos követelését és a panaszdoboz tartalmát elküldte a Klik elnökének, az emberi erőforrások miniszterének és a köznevelési államtitkárnak is, de válasz a mai napig nem érkezett. Szűcs Tamás, a PDSZ megyei és regionális ügyvivője lapunkkal megosztotta a pedagógusok által megfogalmazott gondokat, problémákat. Nevet és címet nem kaptunk, hiszen mint a fentiekből is kiderült, a kollégák nem nyilatkozhatnak az iskolában történtekről felettesük belegyezése nélkül. Eddig 38 panasz érkezett a PDSZ-hez megyénkből.

Elmaradt pénzek

Sok pedagógus tette szóvá a bérekkel, juttatásokkal kapcsolatos problémákat. Egyikük azt írja, „évek óta törvénytelenül alkalmaz a Klik. Június 15-én mehetek segélyért szeptember 1-ig!” Ezzel arra utal a nevelő, hogy a fenntartó csak tanév végéig köt szerződést a pedagógusokkal, majd a következő tanév elején új szerződést köt velük. Így ezeknek a kollégáknak a nyári szünetben nincs jövedelmük. Egy újabb panasz szerint megyénkben is vannak olyan óraadó pedagógusok, akik „szeptember óta nem kaptak egy fillér fizetést sem.” Mások pedig arra panaszkodnak, hogy hiába volt sok-sok óra szakszerű helyettesítésük, felügyeletük és szakköri órájuk, az „egyenletes munkateher” elosztása miatt semmilyen túlórapénzt nem kaptak. Ez pedig azt eredményezi, hogy a béremelés előtt többet kerestek a sok pluszmunkát végző kollégák, mint jelenleg. A panaszok szerint a fenntartó az egyéb pluszfeladatokat sem fizeti (például versenyfelkészítés, kis- és nagyérettségiztetés, mentorálás, műsorkészítés), mivel ezt „természetesnek és magától értetődőnek tekintenek a pályánkon és az intézményünkben” – írja a pedagógus. Az útiköltség­-térítések problémája továbbra sem oldódott meg. A pénzt nem kapta meg még mindenki annak ellenére, hogy a fenntartó azt ígérte, 2015-ben mindenkinek kifizetik.

 

Követelések a panaszdobozból:

  • Töröljék el a fölösleges, „alibi”-adminisztrációt.
  • Állítsák vissza az iskolák önrendelkezését!
  • Csökkentsék a gyerekek óraszámát!
  • Jól felszerelt, jó állapotú iskolákban taníthassunk!
  • Töröljék el a portfóliót és az önértékelést, mert megalázó, képmutató, hazug!
  • Az elrendelt túlmunkát fizessék meg!

  • „Miért kell bizonyítani?”

    Sok észrevétel érkezett a pedagógusok értékelésével és minősítésével kapcsolatban. Csak egy ezek közül:

    „Ha egy pedagógus hajlandó »minősítőként« részt venni a folyamatban, azt »előléptetik« mesterfokozatba, amihez csak néhányhetes tanfolyamot kell elvégezni, de akinek pedagógus szakvizsgája van, annak »könyörögnie« kell az eggyel alacsonyabb fizetési kategóriáért. Ezzel persze megszerzett jogokat sértve, állami felsőoktatásban megszerzett diplomát vesznek semmibe. A pedagógusoknak miért kell újból bizonyítaniuk?”


    A Miskolci Herman Ottó Gimnázium nevelőtestülete nevében juttatom el Önökhöz nyílt levelünket (a levél teljes terjedelmében itt olvasható >>>).

    Levelünkkel szeretnénk felhívni a társadalom és a döntéshozók, iskolafenntartók/üzemeltetők figyelmét arra, hogy az oktatási rendszer olyan súlyos problémákkal küzd, melyek orvoslása tovább nem halasztható. Mivel összetett, bonyolult rendszerről van szó, így az az egységek „finomhangolásával” nem javítható.

    Hangsúlyozzuk, NEM POLITIKAI OKOK vezérelnek minket abban, hogy a nyilvánossághoz fordulunk, hanem a jobbító szándék! A bajok nem palástolhatók tovább, őszintén fel kell tárni azokat és széleskörű szakmai konszenzus alapján mélyreható változtatásokat végrehajtani.

    Mert gond van az iskolák fenntartásával, üzemeltetésével, finanszírozásával. Szakmai kérdésekben is ellentétek feszülnek. A diákok és tanárok terhei elviselhetetlen méreteket öltöttek, ugyanakkor a nemzetközi összehasonlítások alapján a színvonallal sem dicsekedhetünk. És mindezek miatt NEM ÉREZZÜK JÓL MAGUNKAT!

    Nyílt levelünket novemberben fogalmaztuk, de nyilvánosságra hozása előtt eljuttattuk a tankerület vezetőjéhez. Dr. László István néhány napon belül el is látogatott hozzánk egyeztetni, de az általunk felvetettek döntő többsége nem helyi probléma, így neki természetesen nem hatásköre a változtatás. Információink szerint ő átadta a levelet a KLIK vezetőjének, aki továbbította azt az államtitkárságra is.

    Azóta hetek teltek el, de semmilyen reakció nem érkezett!

    Ezért elsősorban azt kérjük, hogy HALLGASSANAK MEG MINKET, mert gyerekeink, és így az ország jövője forog veszélyben!

    Megértésüket és segítségüket megköszönve, tisztelettel:

    Pilz Olivér, a Miskolci Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke


    /3. ÉM

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában