A hálátlan pénz

Nem most, valamikor jó régen, egy kórházi osztályon jártam és említettem az azt vezető barátomnak, hogy – és itt fontos a szó szerinti fogalmazás – „elég lepusztult az osztályod”. Erre azt válaszolta, hogy ez nem az ő osztálya, hanem az enyém. Kiss László írása. Nekem kellene ellene tenni, hogy ez ne legyen így.

Mély igazság van ebben a riposztban, mert valóban, az orvosok „csak” használják a kórházakat, dolgoznak benne, itt a tulajdonosok mi vagyunk, a betegek és a még nem betegek, merthogy minden a mi pénzünkből épül, működik. És mégis, hamarabb az utcára megyünk internetadó ügyben vagy csaló brókerek miatt, mint sem azért tennénk, mert az egészségügy – s vele együtt mi – komoly bajban van.

Nem most, már hosszú évtizedek óta, de alighanem most érte el a bajok szintje azt a mértéket, hogy az amúgy nagyon fegyelmezett, mindig összezáró, soha nem „kibeszélő” orvosok megtörték a csendet. Leveleket írnak a kormánynak, a Facebookon szerveződnek, tiltakoznak.

Egyelőre nem sok eredménnyel, nyugtató, altató válaszok jönnek. Nemrég a Kossuth Rádióban beszélgettek egymással kórházi szakemberek, akiket igazán nem lehet politizálással vádolni, és érdekes dolgokat mondtak. Például, ha most azonnal megemelnék százmilliárdokkal az egészségügyre fordított kereteket, akkor is hosszú évek kellenének ahhoz, hogy valóban jelentős változásokat észleljünk. És azt is említették, nem igaz, hogy túl sok kórház van, sorolták az összehasonlító adatokat. Csak nem jól működnek.

Az a legnagyobb gond, hogy a magyar egészségügy bajait nem lehet egy-két látványos intézkedéssel helyretenni, itt évtizedes aprólékos reform kell, a betegbiztosítási rendszertől kezdve a szociális ellátás és gyógyítás összekeveredő ügyeinek szétszálazásáig, valamint a hálapénz kiütéséig.

De ehhez a munkához senki, semelyik kormány nem akar hozzáfogni – mert darázsfészek, darázsfészek hátán, eredményre csak hosszas kínlódás után lehet számítani, addig csak durva konfliktusok sorra. Csakhogy most úgy tűnik, elszakadt a cérna sok helyen – orvosoknál, ápolóknál –, és ki-ki teszi a maga dolgát, simán felmondanak, elmennek vagy tiltakoznak, de úgy tűnik, az a fajta csend, ami eddig volt, annak vége.

Érdekes, hogy a hálapénznél kezdték a tiltakozó és levélíró orvosok, és meg is jegyezte a miniszter, hogy ez elég furcsa az orvosok részéről. Szerintem nem ez a furcsa. Én még orvossal nem beszéltem, aki szerette volna ezt a feudális, képtelen rendszert, ami nálunk van.

Az a furcsa sokkal inkább, hogy van politikus, aki elhiszi – és eddig csak ilyenek voltak és vannak –, hogy a hálapénz meghagyása mellett, mintegy szemet hunyva, lehet egészségügyet reformálni, fejleszteni.Hihető, hogy egy darab középkor az marad a rendszerben, de az összes többi majd európai módon fejlődik? Ugye, nem.

Itt lenne az ideje – és talán ezzel kellene kezdeni –, hogy világossá kellene tenni mindenkinek, mi járhat ma garantáltan a befizetett és levont pénzünkért az állami egészségügyben és mi nem. És ami nem, annak legyen normális ára, díja, számlája, legyenek kiegészítő biztosítások, azaz működjön már végre normálisan az egész. És innen már csak egy lépés megfelelően díjazni azokat az embereket, akik a lelküket kiteszik minden nap egy rossz rendszerben szenvedve, velünk együtt.

Kiss László