Egy táncmulatságon döntött végül a ruhakészítés mellett

Miskolc - Czifrák János szabómester nem hitte volna, hogy a szabóságban lassan nincs munka, és nem lehet belőle megélni. Arcok a megyéből: Interjú Czifrák János szabómesterrel

Nem sok szabómester maradt Miskolc belvárosában. Egyikük Czifrák János, aki gyermekeire, unokáira és dédunokáira a legbüszkébb. Ha megint megkérdeznék, megint szabómesternek állna.

Miként került a szakmába, ebbe a hivatásba?

Czifrák János: Egy véletlen folytán! Egy táncmulatságon az egyik barátom édesanyja megkérdezte, hogy nem akarok-e szabótanuló lenni. Miért ne? – gondoltam. 1957. augusztus 15-től két hét próbaidővel leszerződve, majd három év tanulás után 1960-ban szabadultam Miskolcon a MÉRUSZ-ból, a Méretes Szabóságból. Az iskola – a 101-es MTH – a jelenlegi okmányiroda helyén volt.

Hogy fogadta döntését a család?

Czifrák János: A szüleim nem szóltak bele. Annyit mondtak, hogy te választasz fiam magadnak, ha jó lesz jó, ha nem, nem. Belefogtam.

Abban az időben megbecsült szakmának számított szabónak lenni?

Czifrák János: Rengeteg szabó volt, és tanuló is. Az én osztályom, mint férfiszabó osztály 37 elsőévest számlált. A végzés után mint fiatal segédek dolgoztunk és rengeteg gyakorlatot szereztünk. A szabómester cím megszerzése akkoriban tanfolyammal járt és egy szakbizottság előtt mestervizsgát kellett tenni. Ez állt 1976-ban egy politikai vizsgából, írásbeliből, szóbeliből, gyakorlatból. Egy kijelölt mesternél kellett elvégezni egy munkafolyamatot.

Önnek volt mestere?

Czifrák János: Igen, Zöldi Lászlónak hívták és Budapestről került Miskolcra. Egy maszek szabóságban másként működött sok minden, mint egy KTSZ-ben. Mi felsőruházatot készítettünk, mások nadrágot, szóval szét volt bontva minden. Egy maszek szabóságban minden előfordul: a nadrág felhajtástól kezdve a stoppolásig, nadrágok, zakók, komplett öltönyök elkészítése, vagyis minden. Ott akkoriban a 60-70 százalékát tanultuk meg.

A vendégkör miként változott az évek folyamán?

Czifrák János: Annak idején az emberek igyekeztek elegánsan öltözni, hiszen mindenki csináltatott ruhában járt, igaz, volt konfekció, ám azt nem szerették. A méretre szabott ruhát hordták az emberek, például a nők a nadrágot kirándulni vagy utazáshoz hordták. Felsőruházatot kellett csinálni! Hiába volt az üzletben, nem ragaszkodtak hozzá. Akkor sem volt több pénz, mégis így volt. Most üzletbe mennek az emberek.

Egy jó szabónak csak szakmailag kell jónak lennie, vagy az emberekkel is tudnia kell bánni?

Czifrák János: Udvariasnak kell lenni a kuncsaftokkal, ha muszáj, a családi problémáit is kibeszéli az ember. Elcsevegünk, de nem a munka rovására.

Van akinek tovább tudja adni a mesterséget?

Czifrák János: Sajnos nincs. Nekem 20 évvel ezelőtt volt tanulóm, de mivel utána nehézkes volt iskolai képzés, sajnos annyiban maradt. A férfiszabóság férfiruházatot jelent, nem azt, amit egy ügyes kezű háziasszony megcsinál.

Megbánta, hogy egykor hagyta magát rábeszélni?

Czifrák János: Nem! Ha még egyszer választani kellene, akkor is ezt választanám. Ami nekem fájó, hogy a szabóságban lassan nincs munka, nem lehet belőle megélni. A ruházatra pedig szüksége van az embereknek… Átment az egész foltozásba. Igény? Pénz? Azt nem tudom. Ha még egyszer választani kellene, akkor is ezt választanám.

- Juhász-Léhi István -

Névjegy

Czifrák János 1943-ban született Miskolcon. Nős, két gyermek édesapja. Öt unoka és három dédunoka büszke „papója". Hobbija a ház körüli teendők.