Helyi közélet

2015.11.05. 14:08

A digitális tartalmaktól az ÖKO faluig

Borsod-Abaúj-Zemplén - Tanulók és pedagógusok képzése, táborok és eszközbeszerzés valósult meg az ART ÉRT Alapfokú Művészeti Iskolában és Óvodában.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Tanulók és pedagógusok képzése, táborok és eszközbeszerzés valósult meg az ART ÉRT Alapfokú Művészeti Iskolában és Óvodában.

Befejeződött az ART ÉRT Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda „Út és esély" elnevezésű uniós támogatású projektje, melynek keretében a programban résztvevő tanulók és pedagógusok képzésére, valamint taneszközök, sportszerek, oktatási eszközök, digitális tananyagok beszerzésére nyílt lehetőség.

A projekt 2015. április 1. és 2015.október 31. között valósult meg. A pályázó iskola székhelye Sárospatak, emellett az 5 telephely - Bodroghalom, Edelény, Pácin, Sajóbábony, Sajószentpéter - volt a megvalósítás helyszíne. A szorgalmi időszak alatti programelemek a tanulók számára havi rendszerességgel zajlottak. Hangsúlyos része volt még a projektnek a digitális tartalmak és taneszközök használatának elmélyítése a résztvevők számára. Ez a program elem segített tájékozódni az internet legális és illegális oldalai között történő különbségtevésre és felkészített az alkalmazások jogszerű használatára.

A tanulók számára a 2015 április, május, június, valamint a szeptember, októberi időszakban vállalkozói és életpálya tanácsadás, mentori, családi életre nevelést elősegítő programok valósultak meg. Az egészségnapok keretében a különböző szerek okozta függőségek megelőzésével kapcsolatos előadások, tréningek mellett gasztronómia bemutatókra is sor került.

A nyári iskolai szünetben 3 ökotáborban szerezhettek hasznos ismereteket a projektben résztvevő tanulók. Két képzőművészeti és egy drámás tematikájú szaktábor adott lehetőséget arra, hogy a résztvevő tanulók megismerjék a természet közeliség élményét, az ember és természet kapcsolatát. Mindezt sajátos tantárgyi eszközök és ismert művészeti alkotások segítségével sajátíthatták el tábori körülmények között. Ezt kiegészítendő látogatást tettek hagyományosan gazdálkodó családoknál és egy ÖKO faluban is. Cél volt a természetben gyökerező kultúra megjelenési formáinak érzékeltetése, játékos megismerése, szem előtt tartva a természettudatos ÖKO gondolkodás alapjait.

A program keretén belül lehetőség adódott a szakmai munkát segítő kis értékű tárgyi eszközök beszerzésére is, melyek a mindennapi tanulási-tanítási folyamatokat segítik. A beszerzett eszközök között van notebook, fényképezőgép, videokamera, grafikai prések, rajztanterem bútorzat, ritmuskészlet, egészségügyi láda és szakkönyvek. A projektben résztvevő pedagógusok számára 6 alkalommal került sor akkreditált képzésekre. Így a résztvevők jelentős számú kreditpontot szerezhettek.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában