Olyanok a képei, mint a gyermekei

Miskolc - Tóth-Kane Kumba Dada közgazdász és képeket fest. A kettő jól megfér egymás mellett.Színesek a képei, jókedvre derítenek. Az első pillanatban úgy érzem, milyen jól mutatna egy a szobám falán. Kumbi nevet: a férje is épp így gondolja, most, hogy a képek egy része a miskolci Petőfi Sándor könyvtárban látható egy kiállításon, hiányoznak neki otthonról. Kérdezte is, mikor kerülnek már haza. Vannak közte nonfiguratív képek ugyanúgy, mint horvátországi ihletésű festmények, grafikák, nyomatok. Kumbi nem is igen tud választani, hogy melyik a kedvence, mindegyik közel áll hozzá, mintha a gyermeke lenne.

A kezdeti évek

Tóth-Kane Kumba Dada Miskolcon született, bár az első néhány évet Szentpétervárott és a Zemplénben töltötte. Szülei ugyanis – édesapja Afrikában, Mauritánia–Szenegál határán, Thiangaye-ban született, édesanyja miskolci – az orosz városban ismerkedtek meg, oda jártak egyetemre. Kumbi (a barátai így hívják) 2005-ben járt újra Oroszországban az édesanyjával, és imádta. Akkor már vitte magával a rajztömböt, és rajzolt, festett. Ám nem volt ennyire egyértelmű, hogy ennyire fontos lesz számára a festészet.

– Az igaz, hogy már az általános iskolában szerettem a rajzot Bézi Lászlónénak köszönhetően, ezért is mentem rajz tagozatra az Avasi Gimnáziumba, de végül váltottam a történelemre. Mindkét szaknak sokat köszönhetek, de Homonna György tanár úrnak igazán sokat. Ő az, akinek nagy szerepe volt abban, hogy érettségi után a rajz–történelem szakra jelentkeztem a Nyíregyházi Főiskolára.

A váltás

– Ott szerettem meg igazán a képzőművészetet, csodálatos tanáraim voltak, Horváth János, Lukács Gergely, Bodó Károly, Szepessy Béla mind szaktekintélyek – sorolja. Megjegyzi, az iskolai kötelező feladatokat eleinte nagyon utálta, aztán később mindet megszerette. Majd jött az ihlet, a saját munkák, s lassan kialakult a saját stílusa. Pasztellel indított, aztán jött az akvarell, a grafika.

Miután végzett a főiskolán, nagyon szeretett volna tanítani, ám nem talált állást Miskolcon a szakmájában. Dolgozott a Borsodi Sörgyárban, majd a barlangfürdő gyógyászati részlegének lett az ügyvezető helyettese, később vezetője. Mindeközben közgazdaságtant tanult gazdálkodási és menedzsment szakon, logisztika szakirányon.

– Nagyon szeretem – árulja el. – A szakdolgozatomat termeléstervezésből írtam, és ez ugyanolyan örömet szerzett, mint amikor festek, és egy új témát dolgozok fel. Ma is közgazdászként dolgozik egy fogászati vállalkozásban, ám emellett a festészet is fontos helyet kap az életében.

– Amikor elutazunk valahová, amikor nyugisabb napok jönnek, vagy a hétvégéken előveszem a vásznat, és kifestem magamból, ami bennem van – mondja. – Az a fajta festő vagyok, aki alapvetően belső indíttatásra kezd el alkotni, ezért is jó, hogy nem ebből kell megélnem. Nekem érezni kell az inspirációt. Tele vagyok ötletekkel. De csak akkor szeretek festeni, ha teljesen ott vagyok fejben. Ezt tartom korrektnek magammal és a képpel szemben is.

Önálló tárlat

Első ízben egy közös kiállításra kapott meghívást Budapestre a Magyarok Világszövetségének székházába, ezt egy miskolci közös kiállítás követte a Karacs Teréz Kollégiumban „Találkozások” címmel. A mostani, a Petőfi könyvtárbeli a harmadik, ez már önálló tárlat, mely az „Ablak a világomba” címet viseli. Mint mondja, a mai napig nehezen válik meg a képeitől, igaz, most a Rotary Club Miskolcnak adott egy festményt, akik jótékonysági célból árverezték el, és szívbeteg gyerekeknek segítenek a befolyt összegből a GIFT of LIFE program keretei között.

- Hajdu Mariann -