2015.10.06. 09:12

Keszég László: "Nem azok vannak fölül, akik a legértékesebbek"

Miskolc - Színházi ízlés. A változást elutasító lózungok. Halódó kultúra. A közönség lelke. Interjú: Keszég László színházi rendezővel.

Miskolc - Színházi ízlés. A változást elutasító lózungok. Halódó kultúra. A közönség lelke. Interjú: Keszég László színházi rendezővel.Hogy elpusztulhat-e egy birodalom, nem kérdés – történt már ilyen. De elpusztítható-e egy birodalom belülről, előre megfontolt emberi szándék által? Friedrich Dürrenmatt A nagy Romulus című komédiájából készít előadást Keszég László. Azt mondja: jelentőséggel bír a tény, hogy a szerző 27 éves korában, alig valamivel egy nagy világégés után írta ezt a művet. A rendezővel beszélgettünk.

- A nagy Romulus Róma végnapjaiban játszódik – a birodalom megérett a pusztulásra. Most, amikor a készülő előadásáról beszélgetünk, egész Európa találgatja, az unió képes-e túlélni a menekültválságot. A helyzet jelen idejű értelmet ad Dürrenmatt darabjának. Gyakran előfordul ez az ön rendezői életében?

Keszég László: Ezt a darabot mindig is komoly politikai nyilatkozatként olvastam. Az is lenyűgözött, hogy egy 27 éves fiatalember írta. Mint Shakespeare a Titus Andronicust. Sokáig gondolkodtam is annak idején, melyik legyen a kettő közül az első profi rendezésem. A Titus Andronicus mellett döntöttem, de A nagy Romulus továbbra is foglalkoztatott. Amikor elkezdődött ennek az évadnak a tervezése, erre a darabra gondoltam. Tudtam, ez élő szöveg. De, hogy ennyire arcul csap majd bennünket a változás szele, és hogy képtelen lesz reagálni a világ arra, ami most történik, erre a nem jó fejleményre, hogy ez ilyen mellbevágó lesz – azt nem gondoltam.

- Felülírja a rendezői koncepcióját, hogy „helyzet van”?

Keszég László: A koncepció kész, nem változtat rajta semmit. Az aktualizálás azt jelentené, hogy olyan emberek legyenek benne, akik most éppen körülöttünk mozognak. Ezt demagógiának érezném. Távol áll a színházi ízlésemtől. Hogy a végén összefoglaló értekezés legyen arról, a világ mennyire rossz irányba halad, és mennyire reménytelen a helyzet – ezt elmondja Kertész Imre, vagy Nádas Péter. Ehhez nincs elég munícióm, de azt tudom, hogy az összetett dolgokat összetetten, a maguk összetettségében kell megérteni és nem leegyszerűsítve.

- Mihez van elég muníciója?

Keszég László: Talán ahhoz, hogy meglássam, mi a probléma. És hogy próbáljak beszélni róla.

- Dürrenmatt darabját lehet úgy is olvasni, hogy létezik a személyes szándékoknál nagyobb, mozgatórugóit tekintve kiismerhetetlenebb erő. A személyiség szerepe és szándéka lehet másodlagos, vagy akár egészen mellékes is.

Keszég László: Dürrenmatt azt mondja: tudomásul kell venni, hogy – ha nem is pontosan, de – a történelem megismétli önmagát. A történelmet azért kell ismerni, hogy minél kevesebb hibát kövessünk el.

- Romulus azt mondja, azért kell pusztulnia a birodalomnak, mert elárulta az eszméit, bajt és szenvedést hozott, és az ő szerepe hozzásegíteni a birodalmat a kimúláshoz. Mi a hiba ebben?

Keszég László: Azt hiszem, Romulus azt is képviseli, hogy a régen elkövetett bűnökért rajtunk csattan az ostor. A régi bűnök miatt lelkiismeret-furdalásunk van, miközben feltűnik valahol egy sokkal dinamikusabb, az adott pillanatban erősebb nép. És leigázza a túl intelligens, túl kifinomult, a dzsungelharcot elfeledő társaságot. Amikor Dürrenmatt ezt írja, 1954-ben, óriási világégés után vagyunk. Csak egy kis időt nyertünk, de semmi nem változott, mert az ember természete sem változott meg. Hataloméhes, gátlástalan, agresszív. És előbb-utóbb bekövetkezik a vég.

- Kicsoda Romulus: jó ember, vagy téveszmék rabja? Vagy helyeselhető céljai által vezérelt, de rossz eszközöket alkalmazó uralkodó?

Keszég László: Sem kegyetlennek, sem jó embernek nem gondolom. Nem pozitív hős. Az a nagyszabású koncepciója, hogy tönkreteszi a római birodalmat, mert a római birodalom rászabadította a poklot a világra, és hatalmas bűnöket követett el más népek kontójára. Ez gondolatkísérlet: mi történik, ha létezik egy ember, aki meggyorsítja a pusztulás folyamatot. Romulus – csak eszköz. Katalizátor.

- A történelemben nincs is jelentősége a személyiségnek? Azért is kérdezhetem ezt éppen öntől, mert az utóbbi rendezései alapján úgy tűnik, az ön számára fontos kérdés, mi van valójában a történelmi tettek hátterében.

Keszég László: A fő gondolat, mely gyötör engem, az, hogy a kultúra halódik, egyre kevesebb életjelet mutat.

- Romulus kérdése erről ez: „a kultúra olyan dolog, amit meg kellene menteni”? Ez, gondolom, cinizmus.

Keszég László: Vegytiszta cinizmus. De miért foglalkozom ezzel? Hogy feldolgozzam a saját döbbenetemet. Nem tudom, tudunk-e tanulni. Néha még azt is el szoktam hinni, hogy van értelme ilyen előadásokat csinálni. Mert ha nem is mindenki, de hátha a közönség egy része rájön, megérti, hogy manipulált. Hogy minden manipulálva van, semmi természetes nincs a mai világban. Az elmúlt években az volt a vezérfonalam, hogy olyan darabokat találjak, amelyekben felvillanthatunk gondolatokat erről: a manipuláció nem jó.

- Nem paranoid helyzet azzal a tudattal élnünk, hogy mindenfelől a manipuláció veszélye leselkedik ránk?

Keszég László: Nem kell kilépni a társadalomból, és nem kell paranoidnak sem lenni. Ha a közönség megérti, hogy kik azok, akik manipulálnak, ha belátja, hogy manipulálva van, esetleg tud ellene tenni. Egyébként meg csak frusztrálja, letöri a helyzet. Én azt hiszem, a paranoia is a manipuláció eredménye.

- Saját életében színházi korszakot épít erre a problémára. Hogyan látja, létezik-e ebből a tudásból fakadó, megfelelő viselkedési forma? Létezik-e olyan, hogy rányílik a szemünk, és túl tudunk járni a manipulátorok eszén?

Keszég László: Felnőtt életem során arra jöttem rá, eléggé korán, hogy a manipulációs játszmákban nem azok vannak legfölül, akik a legértékesebbek, hanem akik a leggátlástalanabbak. Ha ezzel szemben van felhalmozódott tudásom, immunissá válok. Én nem gondolkodom világmegváltásban. Én Dürrenmattban gondolkodom. Csak úgy tudom megvédeni magam, ha minél erősebb rajtam a kitinpáncél. A kitinpáncél pedig a kultúra. Minél többet tudok, annál kevésbé vagyok mások eszköze. Azért mondom, hogy a kultúra halódik, mert egyre szűkebb a réteg, amelyiket nem lehet manipulálni. Romulusra visszatérve, sok mindennel nem értek egyet abból, amit mond. De egy elképzelhető szélsőséges véleménynek tudom elfogadni. Jó, ha a néző különbséget tud tenni, ha Romulusnak sem hisz el mindent. Ha képes úgy látni, ahogyan Dürrenmatt mondja: ha a dolgok így folytatódnak, akkor megjelenik egy ilyen ember is. Emir Kusturicával szólva: mindig a szélsőségesek nyernek, mindig a leghangosabbak. Azért harcolunk a saját lelkünkért, a családunk, a barátaink lelkéért, a közönségünk lelkéért, hogy ne győzhessenek olyan könnyen a szélsőségesek. Ne lehessen minden lózungot beadni. Ha erősebbek lennének a társadalmaink, nem ilyenek lennének a vezetőink, mint amilyenek az utóbbi húsz évben.

- Bujdos Attila -