Helyi közélet

2015.09.17. 16:37

Science Múzeum: hogyan nem épül meg?

Miskolc - Közel tízéves történet zárult le azzal, hogy szeptember 10-én dr. Kriza Ákos polgármester bejelentette, eláll a város a Science Múzeum megvalósításától, az erről szóló nyilatkozatot még augusztusban írták alá az Emberi Erőforrások Minisztériumával.

Miskolc - Közel tízéves történet zárult le azzal, hogy szeptember 10-én dr. Kriza Ákos polgármester bejelentette, eláll a város a Science Múzeum megvalósításától, az erről szóló nyilatkozatot még augusztusban írták alá az Emberi Erőforrások Minisztériumával.

Többszöri határidő-módosítás, plusz ráfordítások után ez lett a vége a projektnek. De hogyan jutottunk el idáig, ezt próbáltuk rekonstruálni abból a kronológiából, amit a lapunkban megjelent írások alapján állítottunk össze. Az egyetemi erőmű hasznosításának ötlete 2005-ben vetődött fel először.

ÉM


var __machform_url = http://imdigital.hu/machform/embed.php?id=282646 ;

var __machform_height = 463;


Science kronológia

  • 2005-ben az Erőmű Kortárs Művészeti Egyesület jelképesen elfoglalta a Miskolci Egyetem melletti fűtőművet, mivel működésük terepéül a fűtőmű épületét szemelték ki. Az egyesület létrejöttét bejelentő sajtótájékoztatót művészeti eseménynek is szánták: a foglalást jelezve kitűzték az épület kéményére az erőmű zászlaját, és a szelek szárnyára bocsátották a kiáltványukat tartalmazó röplapokat.
  • 2006-ban Miskolc Európa Kulturális Fővárosa (EKF) pályázatában szerepelt a Science Múzeum létrehozásának ötlete. Az Egyetemi Fűtőmű Beruházó és Ingatlanhasznosító Kft. ekkor vásárolta meg a volt fűtőművet.
  • 2007-ben Szőke Tibor, az Egyetemi Fűtőmű Beruházó és Ingatlanhasznosító Kft. ügyvezető igazgatója bejelenti, szeretnék megcsinálni a Science Múzeumot és a kortárs művészetnek azt az otthonát, amelynek terveit a partner Erőmű Egyesület dolgozta ki már korábban. A Fűtőmű-Science Múzeum és Művészeti Központ az ügyvezető tervei szerint uniós pénzből épül meg. Az önrészt a kft. biztosítja, és az tölti meg tartalommal. A terv: 2009-ben megnyitja kapuit a múzeum.
  • 2008-ban a kormány pályázatot írt ki, hogy az EKF-en nem nyert városok egy-egy ötletüket megvalósíthassák.
  • 2009-ben, több fordulót követően a város elnyerte a támogatást, 1,7 milliárd forintot, amihez 196 millió forint önrészt kellett biztosítania.
  • Még ebben az évben Szőke Tibor bejelenti, hogy a Science mellett egy Gömböc is épül, amelyben a Rockmúzeum kap helyet, illetve egy IMAX mozi.
  • A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ebben az évben „rábólintott” a pályázatra: felerészben magánerőből, felerészben uniós pénzből – összesen mintegy egymilliárd forintból – épül meg a Gömböc.
  • Dr. Mang Béla, a Miskolci Egyetem akkori fejlesztési rektorhelyettese a minőségi oktatás és a kutatás-fejlesztés feltételeinek javítása kapcsán említi a Science Múzeumot, mint az egyetem környezetében megvalósuló befektetési és önkormányzati fejlesztést.
  • 2010 januárjában a folyamatokról nyilatkozik lapunknak az önkormányzat: első lépés a támogatási szerződés aláírása, a közbeszerzési eljárás, majd kivitelezés. A következő télre szeretnének a szerkezetkész állapotig eljutni. Ezután a belső építészeti munkálatok, majd próbaüzem következik. A terv az, hogy miskolci általános iskolásokat kérnek fel a tesztelésre.
  • Ugyancsak márciusban a költségvetésről szóló előterjesztés kiemelten kezeli a korábbi években beindított városi szintű projekteket, így a Fűtőmű-Science Múzeum és Művészeti Központ létrehozását is.
  • Akkoriban az a terv: a Sience Múzeum projekt és a Gömböc egy időben épülhet meg, 2011 második felére.
  • 2011-ben kezdődhet el a munka, az elsőként megállapított befejezési határidő 2012. április volt.
  • „A múzeumnak hatalmas jelentősége lehet Miskolc jövője szempontjából is” – nyilatkozza Szőke Tibor. Azt is elmondta: a közbeszerzési eljárások állnak még előttük, de ezt meg kell előznie az interaktív eszközökről készülő részletes tervek elkészítésének.
  • 2012. január: „...halad, és bőven megleszünk az időpontig” – nyilatkozza Gedeon Miklós, a projekt vezetője.
  • Akkor azonban már a határidő meghosszabbítását kérték, megkapták a december 31-ei időpontra. Erre azért volt szükség, mert több eljárás is elhúzódott menet közben. „Jelenleg minden az ütemezés szerint halad, a tervek szerint nyár elejére készülnek el az építési, kivitelezési munkálatokkal, azután következik az üzembehelyezési eljárás, az átadás szeptember végén történhet meg. Szeptembertől próbaüzemmódot tervezünk, ebbe miskolci iskolákat szeretnénk bevonni” – mondta Gedeon Miklós. Valamint ekkor elindult az eszközbeszerzésre kiírt közbeszerzési eljárás is, a terv, hogy március körül hirdetnek eredményt.
  • A Miskolci Városfejlesztési Kft. igazgatója, Lengyel Katalin így tájékoztatta a képviselőket: a Science-pályázatot megörökölték, sok probléma volt vele, sok egyeztetésen vannak túl. 50–60 millióba kerülne egy évben a fenntartása, szeretnék úgy megfordítani, hogy nullára hozzák ki a fenntartását.
  • Majd februárban a miskolci testület megszavazza, hogy a projekthez kapcsolódóan monitoring szakértői szerződést kössenek. Ezt a feladatot a Miskolci Városfejlesztési Kft. látja el december 31-ig, havi nettó 1 millió forint díjazás ellenében.
  • Augusztusban már arról írunk, az épület korábbi patinás téglaborítása eltűnt, szigetelést kapott a Fűtőmű. Gedeon Miklós projektvezető ekkor azt nyilatkozza: mégsem lesznek kész a megadott határidőre, az eszközök közbeszerzés-kiírását ugyanis megtámadta egy cég, így új kiírást kellett készíteni, ami a határidő módosításával jár együtt. Időpont-változtatást kértek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől, ezt meg is kapták: az új, befejezési határidő: 2013. június 30. Gedeon Miklós akkor azt is mondta: a kivitelezés az új határidőre műszaki, pénzügyi és szakmai szempontból reálisan befejezhető.
  • Decemberben Szőke Tibor arról beszél, sok minden hozzájárult a projekt csúszásához. „Az építkezés első fázisa még 2010 őszén megkezdődött, ám ekkor a természeti erők hátráltatták az építkezést: több vízfolyás is előkerült az építési területen, amelyeket végül árvízvédelmi eszközök bevetésével sikerült kezelni. Ezek után újra elindulhatott a kivitelezés, de nem sokáig dolgozhattak. Ekkor a MÁV állította le az építkezést. Annak ellenére, hogy az építési engedélyezési eljárás során hozzájárultak a beruházáshoz, egy 2010-es helyszíni bejáráskor úgy ítélték meg, hogy az építési terület túl közel van a vasúti sínekhez. Márpedig ezekre a sínekre fontos szerep jutna a közeljövőben, Miskolc az iparvágányon való közlekedés fejlesztését tervezi (villamosok járnának erre), a sínek összekötik a Tiszai pályaudvart az egyetemmel, majd továbbhaladnak a vasgyár felé. A MÁV kérése az volt, hogy a terveket – mivel a vágány személyforgalmat is kiszolgál majd – a vasúti törvényt is figyelembe véve méretezzük be. Egy éven keresztül zajlott az egyeztetés, a partfal megtámasztásánál technológiaváltásra volt szükség, majd újabb módosításokra és újabb várakozásokra, így telt el az év. Ezek miatt a Rock! támogatási szerződését is meg kellett hosszabbítani. Jelenlegi állás szerint januárban tudnak újra hozzákezdeni az építkezéshez.”
  • 2013. február: Dr. Kriza Ákos polgármester egy lapunknak adott interjúban így fogalmaz a projektről: „...zajlik a munka, de vannak kétségeink afelől, hogy valójában fenntartható-e majd gazdaságosan. Bizonyosan kell még gondolkodni a pontos funkción”.
  • 2014: Az eredeti tervek szerint a múzeumnak már két éve meg kellett volna nyitnia, de még el sem készült.
  • A város márciusban újabb határidő-­hosszabbítást kért, június 30-ig kellene elkészülnie az épületnek, de a szakemberek szerint erre nincs esély. Hogy mi a csúszás oka? Akkor az a válasz: a kivitelezéssel van probléma. A csúszás miatt azonban a beruházás költségei is emelkedtek, ezért az uniótól kért plusz forrást a város, ehhez azonban plusz önrész is kell. Ez utóbbit a decemberi testületi ülésen hagyják jóvá a képviselők. A bútorok megvannak, a város mindenképp meg akarja építeni a múzeumot. A lapunknak nyilatkozó szakember szerint szerkezetileg 80 százalékos készültségben van az épület.
  • Közben kiderül, nincs áram az egykori fűtőműben, így újra kellene építeni az áramellátást, ráadásul a vízellátással is gondok vannak.
  • Koczák Szilvia városházi szóvivő elmondja: „...valóban van csúszás a beruházás esetében, jelentésre várunk. Egy biztos, szándékaink szerint határidőre befejezzük az építkezést, a mostani csúszás pedig annak köszönhető, hogy a volt szocialista városvezetés által megbízott generálkivitelező, a Lyukóbau Kft. többször, így most is, volt már felszámolási eljárás alatt”.
  • 2015. február: Újabb határidő-módosítás: ezúttal november 30.
  • Márciusban közleményt ad ki a város: „...a korábbi, MSZP vezette önkormányzat átgondolatlanul, megalapozatlanul és felelőtlen módon vágott bele a Science Múzeum megépítésébe, az ő hozzá nem értésüket szenvedi el most a Fidesz-KDNP-s városvezetés. A jelenlegi városvezetés nem jó szívvel, de kénytelen pluszforrást biztosítani a beruházáshoz, hiszen annak be nem fejezése esetén egy félkész, használhatatlan épület maradna a nyakán, emellett a felvett uniós támogatást is vissza kellene fizetni... A jelenlegi cél az építkezés határidőre történő befejezése és egy színvonalas ismeretterjesztő élményközpont átadása.”
  • A városházi szóvivő azt is elmondja, a Science Múzeum minden többletköltségének és határidő-túllépésének oka a meg sem valósuló Rockmúzeum, amelyet magánberuházó épített volna, és az is lett volna a fejlesztés elsődleges haszonélvezője.
  • Dr. Kriza Ákos a márciusi testületi ülésen még kijelenti: év végén átadják a múzeumot.
  • A szeptemberi ülésen azonban bejelenti, augusztusban aláírta az Emberi Erőforrások Minisztériumában a nyilatkozatot, miszerint eláll a támogatástól.

  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában