Rajtam

Mindig is csodáltam és tiszteltem az olyan embereket, akik örök vidámsággal tekintenek a világ felé, legalábbis velük bárki találkozva ezzel szembesül. Biztosan ők is szoktak szomorúak, fáradtak lenni, de csak szigorúan otthon, a négy fal között, és ott is úgy, hogy ha lehet, a család se érzékelje. Pedig biztosan az ő vállukat is nyomja teher, a sárga csekk, a megfelelés, a munka, a házimunka és még sorolhatnám a napi életünk dolgait. Pásztor Attila jegyzete.

Szerencsére az én életemben is van belőlük, ha nem is egy turistacsoportnyi, de négy-öt biztosan. Kell is, mert bár alapvetően nem vagyok egy energiavámpír, sőt igyekszem tréfás lenni, de van az a rossz szokásom, hogy ha nem vagyok formában, az meg is látszik rajtam. Akkor jobb a csend, a békesség, mindenkinek. De ebből ők ki tudnak zökkenteni, és hiába várom magamban a megfejtést, nem tudok rájönni, hogyan csinálják. Vagyis de, a képlet egyszerű. Minden mozdulatukban, napi munkájukban, teendőjükben keresik a pozitívat, még ha az rutinszerű is. És szinte mindegyiküknek van olyan hobbija, amiben feltöltődnek, ha netán merülne az aksi. Sokszor nem is értem, hogy a 24 órában hogyan jut rá idejük, de minden csak akarat kérdése. A recept adva van, csak el kellene indulni az úton: csak rajtam múlik.

- Pásztor Attila -