Helyi közélet

2015.09.09. 20:27

Miskolci közgyűlés - A képviselőknek is becsengetnek

Miskolc - Frakcióvezetők a szeptemberi közgyűlési ülés kiemelt témáiról.

Miskolc - Frakcióvezetők a szeptemberi közgyűlési ülés kiemelt témáiról.

A nyári szünet utáni első testületi ülést tartják csütörtökön a miskolci képviselők. A napirendek között szerepel a költségvetés első féléves korrekciója, illetve a következő uniós ciklusban tervezett fejlesztésekkel kapcsolatos javaslat is. Mint minden közgyűlési ülés előtt, lapunk ezúttal is a közgyűlési pártok frakcióvezetőit kérdezte a fontosabb témákról. Eddig Dr. Simon Gábortól (MSZP) és Jakab Pétertől (Jobbik) kaptunk válaszokat.

Újra költségvetés, ezúttal a féléves korrekció kerül a képviselők elé. Mi olvasható ki ebből?

Dr. Simon Gábor: A közgyűlés az önkormányzat 2015. évi költségvetését 41 milliárd bevétellel, 53 milliárd kiadással tervezi jóváhagyni. Ezen két összeg közötti brutális hiány elmond mindent Kriza Ákos gazdálkodásáról, a város működéséről. Természetesen a hiányt ismét hitelből akarják pótolni, bár mint tudjuk, a bankok ebben nem partnerek, ezt a városvezetést nem finanszírozzák. Nemcsak működtetni nem tudják városunkat, hanem fejleszteni sem.

Jakab Péter: Hogy mennyire gyengén teljesít a Fidesz, jól mutatja, hogy a korrekció szerint 70 millióval többet kell költenie az önkormányzatnak propagandára. Kell a pénz, hogy a Miskolc TV-ben a Bayer Zsoltok meg tudják magyarázni, miért nőtt a költségvetési hiány immár 12 millióra, miért görget maga előtt a város 22 milliárd forint értékben el nem végzett feladatokat, és miért szorul a város újra több milliárdos hitelre.

A Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása újra a testület elé kerül…

Dr. Simon Gábor: Kriza Ákos még öt év után sem tudja, hogyan akarja működtetni a várost. Hónapról hónapra módosítgatja a Szervezeti és Működési Szabályzatot. Ezen módosításoknak egy közös iránya van: csökkentsék a közgyűlés hatáskörét és elvegyék az ellenzéki képviselők korábban megszokott jogosítványait. Most ismét olyan javaslatot tárgyal a testület, ami a közgyűlés hatáskörét tovább szűkíti. Ez a működés Európában elfogadhatatlan.

Jakab Péter: A Fideszt láthatóan zavarja, hogy van még Miskolcon közgyűlés, ezért mindent elkövet, hogy csorbítsa a hatáskörét. A jövőben már a Miskolc Holding könyvelőjének megválasztásáról sem lehet dönteni a testületi ülésen, mert a városvezetés szerint ez túl megterhelő. Valójában azonban csak része annak a folyamatnak, amely során a holding önkormányzati vagyonkezelőből átalakul a Fidesz magánvállalatává.

A napirendek közt van: a Nemzetgazdasági Minisztérium és a miskolci önkormányzat megállapodást köt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program végrehajtására.

Dr. Simon Gábor: Az előterjesztés számos jól hangzó kifejezéssel operál, melyek a lázas munka látszatát keltik. Minden a fejlődésről, fejlesztésről szól. A valóság azonban egészen más képet mutat: az Európai Unió új fejlesztési ciklusa 2014-ben kezdődött. Immáron eltelt közel két év úgy, hogy az ígéreteken túl egyetlen érdemi írás, egyetlen önkormányzati pályázat sem került beadásra. A két elvesztegetett év a jövőben természetesen megbosszulja magát.

Jakab Péter: A Nemzetgazdasági Minisztérium ugyanazt a szerződést alkalmazta minden megyei jogú város esetében, vagyis a kormányzati akarat érvényesült az új struktúra kidolgozásánál. Hogy a programokból mennyit profitál Miskolc, az attól függ, a városvezetés a haverokat, vagy a helyi vállalkozásokat akarja munkához juttatni. Jellemzően a haverokat, így félő, hogy a lehívható pénzek csupán a Fideszt gyarapítják majd.

ÉM-NSZR


Miskolc - Miskolc honlapján jelenleg hét napirendi pont olvasható. tovább »

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában