Helyi közélet

2015.09.18. 23:52

Interjú: Csenki Attila

Miskolc - Szabi (Szinva Rádió) beszélgető partnere a Dumaszínház oszlopos tagja Csenki Attila volt, aki többek között mesélt az indulásról, valamint terveiről is a hallgatóknak.

Miskolc - Szabi (Szinva Rádió) beszélgető partnere a Dumaszínház oszlopos tagja Csenki Attila volt, aki többek között mesélt az indulásról, valamint terveiről is a hallgatóknak.

Szabi: Nem először jársz Miskolcon, milyen emlékeid vannak a városról?

Csenki Attila: Legutóbbi fellépésünknek a Művészetek Háza adott otthont, ahol kiváló közönség jött össze, vagyis csupa pozitív emlék maradt bennem. Az utóbbi egy évben pedig családommal is élveztük a miskolciak vendégszeretetét, meglátogattuk Lillafüredet ,de Miskolctapolca is kellemes csalódás volt számunkra.

Szabi: Mikor és hogyan kerültél közel a humorhoz?

Csenki Attila: Viccmesélésben sohasem voltam nagy spíler, viszont idővel gyűltek az ötletek, halmozódott a mondanivaló amit akkor még nem tudtam, hogy hol lenne érdemes elmondanom. Először rádiókba akartam beküldeni a kész anyagot, aztán merről később letettem. Maradt a Humorfesztivál, ott döntős lettem, aztán a Dumaszínház, ahol már több mint tíz éve volt, hogy először színpadra állhattam pont Kiss Ádámmal egy napon. Sok sok emlékezetes fellépés van mögöttem, amire mindig szívesen emlékszem vissza, de a legelső dumaszínházas megmozdulásomat sem fogom elfelejteni, vagy azt amikor szabályszerűen eldőltem a színpadon a közönség pedig azt hitte, hogy egy kidolgozott "részeg ember" paródiát lát éppen. :)

Szabi: Otthon a családnak, gyerekeknek szoktál "fellépni"?

Csenki Attila: Nem jellemző. A gyerek viszont sokszor megkér, hogy meséljek róla storykat a fellépéseimen. Persze ez nem gyakori. Amúgy már kezdem felkészíteni arra, hogy amiket róla mesélek, az nem a megalázásáról szól. Ezt a közönség is felfogja, nem véletlenül szeretik a keményebb ötleteket is.

Szabi: Tervek?

Csenki Attila: Folyamatos fellépések, ami kiemelten a tervek között szerepel a továbbiakban. Készül ugyanakkor Benk Dénessel egy olyan műsor, ahol kicsit erősebb témák is felszínre fognak kerülni, ilyen például a szexualitás, amit rendesen körbe fogunk járni. Szokták hívni öv alatti humornak is, aztán majd kiderül milyen lesz a közönség felé a fogadtatása..:) Mi már nagyon várjuk.

Szabi: Köszönöm a beszélgetést Attila, további sikereket neked!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában