Helyi közélet

2015.07.22. 18:42

Sátoraljaújhely és Tokaj is lehet a legfotogénebb

Sátoraljaújhely, Tokaj - Egy internetes szavazáson lehet kiválasztani az ország legfotogénebb települését.

Sátoraljaújhely, Tokaj - Egy internetes szavazáson lehet kiválasztani az ország legfotogénebb települését.

Az Éva Magazin online oldalán arra kéri az olvasókat, válasszák ki a közreadott tízes listából a legfotogénebb várost, vagyis azt, ahová a legszívesebben elmennének fényképezni, fényképezkedni. A tíz szavazható város közt két megyénkbeli is helyet kapott, méghozzá Tokaj és Sátoraljaújhely. A kedd kora délutáni állás szerint Zirc vezet, míg a második Tokaj, a harmadik pedig Sátoraljaújhely! Ezzel olyan városokat előznek meg, mint Eger, Kőszeg, Sopron, vagy éppen Szentendre.

Tudatos munkával

– Örömteli, hogy két település is szerepel megyénkből a listán, mondja Dankó Dénes, Sátoraljaújhely alpolgármestere. Hozzáteszi: nagyon komoly fejlesztéseken vannak túl, mind a Zempléni Kalandparkban, mind a városrehabilitáció terén, de nem állnak meg, szeretnék folyamatosan szépíteni a várost. A természeti adottságok mellett a tudatos munkának tudja be, hogy egy ilyen összeállításban szerepelhetnek, ahogy az egyre növekvő turista- és vendégéjszakaszámokat is.

Egybecseng a törekvésekkel

Olyan építészeti örökség és természeti szépség van Tokajban, ami alapján talán nem is lehet csodálkozni azon, hogy szerepelhet a szavazáson, jegyzi meg Posta György polgármester. Minden adott ahhoz, hogy a város valóban jó háttér legyen egy fotóhoz, és kijelenthető róla, hogy fotogén. Ő maga is gyakran lát turistákat, vagy esküvői fotózást a Rákóczi-szobornál, a Bodrog-parton, a Tiszánál. A szavazáson való jó szereplés egybecseng a turisztikai törekvéseikkel, és városmarketing szempontjából sem utolsó, teszi hozzá.

ÉM-HI


A szavazásról

A tíz városSzentendre, Kőszeg, Eger, Vác, Gyula, Zirc, Balatonfüred, Sátoraljaújhely, Sopron, Tokaj.A szavazás állása kedd délután

1. Zirc 28%, 2. Tokaj 24%, 3. Sátoraljaújhely 19%, 4. Eger 7%, 5. Szentendre 5%.


Ezért kerültek a tíz közé

Tokaj nemcsak évezredes bortermő vidék, de evező- és kerékpáros túrák, valamint kirándulások fontos állomása is – írják a szavazás mellett az oldalon. Kiemelik a természeti adottságokat, ahogy a látni- és innivalókat is.Sátoraljaújhelyről azt írják: olyan város, ahová télen is érdemes ellátogatni és vinni kell a gyerekeket is, hiszen minden adott az egész család kikapcsolódásához. A látnivalók mellett a kalandpark sem marad ki az ajánlatok közül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában