Nézőpont: Nem jó

Nem jó, hogy ez történik, és hogy velünk történik. Veszteség, és annak is érezzük. Bujdos Attila írása.Kivezeti a kormányzat a magyar felsőoktatásból a kulturális antropológus képzést. Indoklás lényegében nincs is. Ez a döntés közvetlenül a Miskolci Egyetemet érinti: itt van egyedül alapképzés, ez az egyetem lesz szegényebb egy szakkal. A hír napok óta ismert, és nem mondhatom, hogy zajos felháborodás kíséri ezt a jövőt érintő fejleményt. A hazai antropológustársaság tiltakozik persze, a petíciót aláírók között nagy a földrajzi és a foglalkozásbeli szórás.

Kevesek ügyének látszik.

Hogy akarnak-e antropológusokat képezni, azt persze viszonylag kevés ember is képes lehet eldönteni, és ha van hozzá hatalmuk, meg is tehetik. Jelzem, ők ugyanúgy a jelenben élnek, mint azok, akiknek ez a döntés egyáltalán nem tetszik, és akik vitatják, hogy ebben a közös jelenben született tervek valójában olyanná tennék a jövőt, mint amilyennek azt a jövőt szánják. Tapasztalatok híján még az ésszerűnek tűnő érvelés is vitatható. Ki tudja? Mit tudhat? Nem lát el odáig, senki sem. A jövő persze aligha csak költség-haszon elemzések tárgya. A jövőről gondolkodókkal szemben nagyon is lehetséges elvárás, hogy ne szegényebbnek akarják a jelennél. És ennek az elvárásnak még csak ennél nagyon konkrétabb formát sem kell öltenie.

Aki ezt nem hiszi, elég csak negyed évszázadnyival ezelőttre visszagondolnia, amikor a Mi Városunkban sokan akarták a bölcsészképzést, annak mibenlétével kapcsolatban lényegében nulla információval a birtokukban is őszintén hittek benne, hogy erre szükség van, és hogy ráadásul még a hely és az idő is alkalmas létrehozni valamit a hazai intelligencia üdvére és örömére. A korszerű, a világot leírni és a világ megértésében segíteni képes gondolat és tudás éppen úgy összekapcsol a távoli tájakkal, mint az autópálya, vagy a végtelenbe vesző vasútvonal. A világ részévé tesz. Szóval, ezért is furcsa ez a mostani hallgatás, amellyel a közösség eltolni látszik magától a problémát, és vele együtt a megszólalás felelősségét. Mit képes tenni az idő. Aminek a megteremtése egykor részvételre ösztönzött, és utcára vitt embereket, annak a részbeni elengedése ma hidegen hagy. Még ha reménytelen lenne is megszólalni, akkor is kellene, vezetőknek és ellenzéküknek, fontos embereknek, akiknek figyelünk a szavára, és olyanoknak, akik a közfigyelemre általában nem formálnak igényt: nem jó, hogy ez történik, és hogy velünk történik. Veszteség, és annak is érezzük.

- Bujdos Attila -