Negyedszázad „testvéri” kötelékben erdélyiekkel

Mezőcsát - A családok külön is tartják a kapcsolatot, látogatják egymást.Mozgalmas volt az elmúlt hétvége a mezőcsáti református gyülekezetnél, egy mintegy negyedszázados kapcsolat újabb eseményeként az erdélyi Cserealjáról érkeztek vendégek – ismerteti Gazda István nagytiszteletű úr, a helyi lelkész.

Marosvásárhelyen több református magyar gyülekezet van, ők a kilencvenes években szerveződtek, egy új városrészt építettek. A gyülekezeti tagok faluról, a környékbeli településekről kerültek be. A találkozás 1991-ben történt Debrecenben, amikor a Református Világtalálkozón tudtak találkozni. Szabadabb lett a határ, éltek a lehetőséggel.

A két gyülekezet kántora egy csoportba került, megismerkedtek, majd a lelkipásztorok is felvették a kapcsolatot. Erdélyi részről Varga László, egy legendás magyar vezette a csoportot, aki megjárta a diktatúra börtöneit is. Azóta él ez a „testvér-gyülekezeti” kapcsolat, mely évenkénti látogatást jelent, felváltva.

Két énekkar

A résztvevők gerincét – kilencven fő – a két énekkar alkotja, az általában három-négynapos látogatásokat természetesen fellépés is kíséri. A mostani találkozó pénteken egy közös vacsorával kezdődött, a város önkormányzata volt olyan kedves támogató, hogy állta a költségeit – tudjuk meg. Szombaton Tiszaörvényre, a Szabics kikötőbe vezetett az útjuk, ahol az egyik csoport egy pákász tanösvényt járt be, megismerkedve az ősi mesterség fortélyaival, az ott élő emberek mindennapjaival. A másik pedig egy hajótúrán vett részt a Tisza egyik csatornáján. Délután a Tiszafüredi Halas Napokat látogatták meg. Vasárnap délelőtt istentisztelettel folytatódott a program Mezőcsáton. Berekméri Melinda, az erdélyi lelkipásztornő prédikált Ábrahám történetéről. A cserealjai kórus – mely egy négyszólamú vegyeskar – énekelt zsoltárokat Márton Zsolt karvezető irányításával. Délután utaztak el a vendégek.

- Pap Gyula -

Egymás számontartása

A kapcsolat fontosságáról Gazda István elmondta: egymás megismerése, számon­tartása fontos. A másik életkörülményeinek, lehetőségeinek megismerése. A helyi szokások feltérképezése. „Ma ennyi év után, ha elmegyünk Marosvásárhelyre, a főutcán biztosan találkozunk ismerőssel, akik köszönnek” – fejti ki. „Megtanultuk tőlük, hogyan lehet állva maradni a nehézségek között, hogyan lehet megőrizni a nyelvet, a hitet, az összefogást. Láttuk, mennyi mulasztás terheli az anyaországot, mi az, amit megtehettünk volna, de nem tettünk meg. Nagyon fontos, hogy nem csupán a két gyülekezet között született összefogás, hanem a családok között is, akik ezen az alkalmon kívül is tartják a kapcsolatot, látogatják egymást. A kezdetektől a csoportok összetétele is változott, az induláskori tagok alig tíz százalékot tesznek ki, kiegészülve az újabb, fiatalabb generációval” – összegzi.