Helyi közélet

2015.06.23. 16:39

Meghatározó volt a művészeti nevelés

Edelény, Lak, Pácin, Sajóbábony - Esélyegyenlőségi programok az ART ÉRT Alapfokú Művészeti Iskolában.

Edelény, Lak, Pácin, Sajóbábony - Esélyegyenlőségi programok az ART ÉRT Alapfokú Művészeti Iskolában.

2015. június 30-án zárul az „Esély­egyenlőségi programok az ART ÉRT Alapfokú Művészeti Iskolában” című TÁMOP projekt. A program elsődleges célcsoportja az ART ÉRT Alapfokú Művészeti Iskola négy telephelyén – Sajóbábony, Lak, Pácin, Edelény – tanuló hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek és családjaik, a másodlagos célcsoport pedig az őket tanító pedagógusok voltak.

Komoly vállalásokkal

A projekt során meghatározó eszköz volt a művészeti nevelés, amely alkotóelem az iskolai kereteken túllépve, komoly szociális kiterjedésű vállalásokkal kívánt a résztvevők helyzetén segíteni, melyben a helyi partnerek is közreműködtek. Középpontban állt az integrált nevelés, amely segíti többek között a tolerancia fejlődését, a szociális készségek kialakítását. A projekt végrehajtása során szem előtt tartották a hosszú távú fenntarthatóságot, melynek kulcsa a folyamatos fejlesztés és fejlődés. A gyermekek nevelésének átmeneti szakaszait a család szemszögéből vizsgálták és két átmenetet emeltek ki: az egyik, amikor a gyermek a családból az óvodába kerül, a másik pedig, amikor az általános iskolából a középiskolába megy a gyermek. Mindkettő kiemelten fontos a gyermek és a család szerves viszonyában. A projekt esélyegyenlőségi munkatársat is alkalmazott, akinek kiemelt feladata volt az egyéni fejlesztési tervek elkészítése, mérőanyagok kidolgozása, alkalmazása.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában