Az ember, aki azon a novemberi napon megmentette az életemet

Miskolc - Több országban vett részt állásinterjún, de egyelőre nem tervezi, hogy hosszabb időre külföldre megy. Interjú: Dr. Lázár Istvánnal, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház radiológus főorvosával.Ritka alkalom egy újságíró életében, hogy olyan valakivel készíthet interjút, aki megmentette az életét. Ebben az életmentésben persze benne vannak a mentősök és nem mellékesen a megyei kórház több dolgozója is, ám dr. Lázár István volt ott a műtőben azon a novemberi napon. Mielőtt elkezdtük a beszélgetést, megkérdeztem: „mennyi esélyem volt, hogy túlélem?”. „Ötven százalék, hogy élve jön ki… Nem, hogy felépülhet. Hanem, hogy élve” – hangzott a válasz.

- Tavaly november 14-én megmentette egy középkorú férfi életét. Én voltam az…

Dr. Lázár István: Egyáltalán nem volt mindennapi az ön esete. Több okból sem! Egyrészt az ilyen stroke-esetek nagy többsége idősebbeket érint, és mindig ijesztő, amikor önhöz hasonló korúakat lát az ember a műtőasztalon ilyen súlyos szituációban. A másik, ami miatt nem volt hétköznapi, az az, hogy ennek a módszernek, aminek a segítségével önön tudtunk segíteni, a tudományos bizonyítéka – az, hogy valóban jobb, mint az eddig használt intravénás vérrögoldó kezelés – akkor még nem volt elismert. Idén februárban jelentek meg azok a cikkek, amik ezt igazolták. Tehát úttörők voltunk ezen a területen. Nem ön volt az első, akinek ilyet csináltunk, hiszen évek óta alkalmazzuk, amikor lehet, de ismétlem, nem volt rá tudományos bizonyíték.

- Ez az eljárás miben más?

Dr. Lázár István: A heveny agyi érelzáródásban szenvedő betegek kezelésében a ’90-es évek közepétől az intravénás vérrögoldó kezelés volt az elfogadott. Ehhez képest az úgynevezett nagyérelzáródásokban, amikor nemcsak valamely koponyán belüli ér, hanem maga a nyaki ütőér záródott el, vagy a koponyán belül egy jelentősebb vérrögtömeg alakult ki, ezekben az esetekben már látszott az eddigi tapasztalatok alapján is, hogy a vérrögoldó kezelés nem hozta meg azokat az eredményeket, amiket vártunk. Ellenben mechanikusan, a vérrögöt eltávolítva, a vérrögöt kiszívva sokkal hatékonyabban tudtuk az eret újra átjárhatóvá tenni. Nyilván ennek is van egy nagyon rövidre szabott határideje, amíg ezt a siker reményében meg lehet csinálni. Sajnos Magyarországon a betegek kevesebb mint 7–8 százaléka érkezik be ilyen, 4,5–5 órás időintervallumon belül. Összességében a kora miatt, hogy időben megérkezett hozzánk, és az, hogy olyan dolgot csináltunk, ami akkor még nem volt tudományosan 100 százalékosan bizonyítva, ritka volt.

- … és talán szerencsém is volt?

Dr. Lázár István: Sok szempontból igen. Többek között azért is, mert a módszer új és annyira nem befogadott még. Világszerte most ízlelgetik, nálunk sokkal fejlettebb országokban sincs meg az, hogy minden beteg ilyen ellátást kapjon, ha erre szorul. Egyszerűen azért, mert nincs meg hozzá az infrastruktúra. Vagy azért, mert nincs szakember, vagy azért, mert nincs eszközrendszer hozzá. Ilyen kezelést egy német beteg sem kap feltétlenül, pedig nagyon nagy erőfeszítéseket tesznek ez ügyben. Szerencse az, ha a beteg a reggeli órákban lesz rosszul, amikor mindenki a fedélzeten van a kórházban. Hajnal 2-kor ennek az esélye sokkal rosszabb, hiszen ez bekövetkezhetett volna álmában, éjszaka is. Ez az egyik nagy baj, hogy a betegek egy jelentős része álmában szenvedi ezt el, és úgy ébred fel, hogy nem tud beszélni, nem tud mozogni, mi pedig nem tudjuk, hogy mióta. Aki nincs benne a 4,5–5 órás időablakban, azoknak nem tudunk ilyen kezelést ajánlani. Az öné egy szerencsés eset volt: munkaidőben, hétköznap, jó helyre került, ahol szakember is volt.

- Utólag az ember kutatja magában, hogy mitől „kopogtatott” nála a stroke. Erről lehet tudni bizonyosat?

Dr. Lázár István: Hál’ Istennek a 30-as, 40-es korosztály még kevésbé veszélyeztetett. Általában a magas vérnyomás az, ami döntő faktor. Nem kezelt, vagy éppen fel sem ismert magas vérnyomás az, amiből érelzáródás lesz. A másik nagyon fontos a szívritmuszavarok csoportja, amelyek képesek olyan gyakori szívizom-összehúzódást okozni, hogy gyakorlatilag a vér nem tud kiürülni a pitvarból és egyszer, amikor kiürül, vérrögöt, a sok hosszan tartó pangás közben megalvadt kis vérrögöt sodor az áramlás az agyba. Ez fiataloknál is előfordulhat, nem ritka, de nagyobb esélye az idősebb generációnak van erre.

​​​- Említette Németországot. Ön a ’90-es években Franciaországban dolgozott.

Dr. Lázár István: Nem munkavállaló voltam akkor, hanem ösztöndíjas. Abban az időben nem voltunk az Európai Unió tagjai, és így ’97–98-ban ösztöndíjjal töltöttem kint egy időszakot. Szerencsémre az egyik legjobb nagy francia intézetben, Marseille-ben, ahol a fővárostól eltérően engedték dolgozni az ösztöndíjasokat is. Nem volt az a félelem, mint a párizsi úri népekben, hogy ki ez a franciát is törve beszélő magyar ember. Ott könnyen elfogadtak, és komoly gyakorlati tapasztalatokat szerezhettem.

- Ám szerencsémre, szerencsénkre nem maradt külföldön. Azóta sem fordult meg önben, hogy nyugat felé veszi az irányt?

Dr. Lázár István: Szerintem nincs olyan magyar orvos – beleértve az orvos professzorokat is –, akiben ez a gondolat ne fogalmazódott volna meg. Ez nem csak pénzkérdés, ez óriási tévedése a mindenkori döntéshozóknak. A másik, hogy csak arra fókuszálnak, hogy a fiatal rezidensek maradjanak itt, hiszen nagyon-nagyon sok idősebb szakorvos is – aki taníthatná a fiatalokat – hasonló anyagi problémákkal küzd. De a döntésüket tudomásul kell venni. Aki már eltöltött hosszabb időt valahol külföldön, egyfajta kritikával fogadja a lehetőséget, a fejvadászoknak azt a mindent megszépítő szövegét, hogy odakint minden jobb. Nyilván jobb a fizetés, jobbak a körülmények, de ezenkívül milliónyi szempontot figyelembe kell venni. Több ajánlatom volt, több országban vettem részt állás­interjún, de egyelőre nem tervezem, hogy hosszabb időre külföldre menjek.

- Nyugat-Európában létezik 24 órás stroke centrum. Itthon?

Dr. Lázár István: A stroke betegeket alapvetően a stroke-­neurológiai osztályokon kezelik. Egy intervenciós centrum ettől abban különbözik, hogy ott a katéteres szakma (intervenciós neuroradiológia) is részt vesz ezen betegek ellátásában. Ez nagyon jelentős területi eltéréseket mutat nyugaton is, de lényegesen nagyobb a területi lefedettség, mint itthon. Magyarországon 6–7 olyan hely van – beleértve a klinikákat is –, ahol ilyen jellegű problémát a siker reményében el tudnak vállalni. 12–13 olyan megye van az országban, ahol ilyen ellátásról nem beszélhetünk. A teljes körű hozzáférhetőségben van a centrumjelleg. Egész évben, minden órában, ügyelettel. Mi sem vagyunk azok, csak tanulják még a kollégáim. Valódi, 24 órás ellátás csak Budapesten és két vidéki orvosegyetemi városban van. Van hová fejlődni, az intervenciós szakmának is el kell fogadtatnia magát. A centrumok kialakítása a vártnál lassabban megy, elsősorban humánerőforrás-problémák miatt. Akiket képzünk, közülük sokan elhagyják az országot. Másrészt ez egy komoly importeszköz-igényes beavatkozástípus. A döntéshozókkal egyelőre nem sikerült elfogadtatni, hogy megfelelő mennyiségű pénzt áldozzanak erre.

- Olvastam valahol: volt olyan év, hogy 1000 feletti katéteres beavatkozást végzett…

Dr. Lázár István: Igen, mert 2007–2008 körül még sok diagnosztikus vizsgálatot is csináltunk. Az favágásszintű, ma már a CT ezt nagyjából átvette. A mai esetszámaink 600–650 körül vannak, de ebben nincs diagnosztika. Amit csinálunk, azok már szinte mind gyógyító jellegű beavatkozások.

- Tanítja a fiatalokat, vagy nehezen megszerzett titkokat árul el nekik?

Dr. Lázár István: Elsősorban gyakorlati tudást kell átadni a fiataloknak. Szerencsére az egész országban kimagasló az az érdeklődés, amit a miskolci fiatal radiológuskollégák ez irányban mutatnak. Az inkább a problémám, hogy nem tudok nekik annyi esetet adni, mert annyian akarják ezt megtanulni. Nem titkokról, de valóban nehezen és véres verítékkel megszerezhető tudásról van szó.

- Juhász-Léhi István -

Névjegy: Dr. Lázár István

Dr. Lázár István 1991-ben végezte el a Debreceni Orvostudományi Egyetemet, majd 1995-ben radiológiai szakvizsgát tett. 1,5 évet töltött Franciaországban katéteres beavatkozások elsajátításával. Ettől eltekintve mindvégig Miskolcon, a megyei kórházban dolgozott.

1996 óta katéterterápiával foglalkozik, minden érterületen, kivéve a szívet. Ez elsősorban a végtagi és zsigeri erek tágításából, máj- és kismedencei daganatok katéteres kezeléséből, a nyaki ütőér, a carotis stenteléséből, epeúti elzáródások megoldásából, valamint szövetmintavételekből és folyadékgyülemek műtéti feltárás nélküli lebocsátásából áll.

2003-ban neuroradiológiai szakvizsgát tett. Azóta az agyi érelváltozások kezelését is rendszeresen végzi.

Egy 3 éves kisfia van. Ő most a kevés szabadideje tárgya. Az ő születése előtt az utazás és a fényképezés kapcsolta ki leginkább. Eddig több mint 14 ezer beteget katéterezett, ennek híre is megy a világban: a napokban Belgiumban tart nemzetközi továbbképzést.