2015.05.29. 13:22
Nézőpont: Újratervezés
<em>Voltak évek, amelyekre rámondható: aranykor, amelyben együtt volt minden, lendület és alkotó energiák</em>. <strong>Bujdos Attila írása</strong>.
Voltak évek, amelyekre rámondható: aranykor, amelyben együtt volt minden, lendület és alkotó energiák. Bujdos Attila írása.Móricz Zsigmondnak még a nászútján is, még az olasz tájról is Miskolc jutott az eszébe: mennyivel szebb és gazdagabb. És mégis, az olaszok, a harmadannyit ügyesen használva, mennyivel jobban boldogulnak. A történetet Grecsó Krisztián író emlegette épp a napokban az őt figyelmesen hallgató közönségnek, és pont Miskolcon, „a legnagyobb jövőjű magyar városban”, miként egyébként – némileg érzelmesen – Móricz nyomán gyakorta mi is emlegetjük a Mi Városunkat.
Az ilyesmi nagyon betalál, az ember képes mindenével megérezni az időomlást, hogy menyire kevés nyolcvan-kilencven év beteljesíteni az ígéretes jóslatot.
Hogy az a jövő még csak el sem kezdődött. Hogy nyilván van igyekezet, vannak változások, a jelen komfortosabb, mint a múlt lehetett, de ami a nagyságrendet illeti, még mindig itt vagyunk, lényegében valahol a lehetőségeink mögött, beszorulva. És talán mindegy is, mi hiányzik mindig, ha valami mindig hiányzik.
Már ha legalább akkorára tekintenénk, mint Móricz Zsigmond tekintett.
És több szól mellette, mint ellene: bizonyos szempontból ez a távlatosság a teljesen normális egy város számára is, nemcsak költségvetéstől költségvetésig élni, úszni az árral, hanem tudni és akarni valami komoly célt, túl önmagunk határain. Van is rá szavunk, kaptuk Móricz Zsigmondtól: a legnagyobb jövő.
Olvasom egyébként, napi hírben, az aktuális kormányzat jó tanácsaként, némileg ide vág: csak azok a közösségek lesznek sikeresek, ahol van mit megmutatni, ehhez azonban először számba kell venni, hogy mik az értékeink, mik a büszkeségeink. Hasznos gondolat, jövőt tervezők számára.
És nyilván az sem mindegy, képesek vagyunk-e tagoltan gondolni az eltelt időre, nem kizárólag azért, hogy minél bonyolultabb választ adhassunk a „kik vagyunk mi?” kérdésére, hanem mert talán a válasz is akkor szolgálja leginkább a megértést, az önmagunkra ismerést, ha észre tudjuk venni a bennünk és körülöttünk zajló változást. Voltak évek, amelyekre rámondható: aranykor, amelyben együtt volt minden, lendület és alkotó energiák, tudásvágyó kíváncsiság és egymásba hajló gondolatok, sokszínűség és az elfogadás természetessége. Mindenhol és sokféle alakban megmutatkozó művészet. Nem téma, hogy ha vége lett, örökre lett-e vége? Maradt-e belőle, vagy csak valami kedvetlenség az örökrész, hogy megvolt, és kár volt elengedni?
