Helyi közélet

2015.05.01. 19:49

Kokó biztatta az álláskeresőket Miskolcon

Miskolc - A legfontosabb az énismeret, azaz, hogy tisztában legyünk vele, miben vagyunk tehetségesek, miben érhetünk el sikereket. Én sem lettem volna sikeres, ha kosárlabdázó vagy kézilabdás szerettem volna lenni, csak egy megkeseredett ember lennék – mondta szerdán Miskolcon Kovács Kokó István, az Álláskeresők napján.

Miskolc - A legfontosabb az énismeret, azaz, hogy tisztában legyünk vele, miben vagyunk tehetségesek, miben érhetünk el sikereket. Én sem lettem volna sikeres, ha kosárlabdázó vagy kézilabdás szerettem volna lenni, csak egy megkeseredett ember lennék – mondta szerdán Miskolcon Kovács Kokó István, az Álláskeresők napján.Lászó (kérte, teljes nevét ne írjuk meg) már 3 éve álláskereső. Valamikor az egyik biztosítónál dolgozott, de mostanában valahogy nincs szerencséje. Gimnáziumi érettségivel rendelkezik, és próbálkozott már sok helyen, de eddig nem sikerült. Rendszeresen jár a munkaügyi központba, jelentkezett már a Vodafone-nál és a Boschban is, de eddig semmi eredmény.

– Hogy mi lehet a baj, azt nem tudom, mert amikor valakit nem vesznek föl, nem közlik vele, miért nem felelt meg. Lehet, hogy a végzettségem kevés. Ezért elkezdtem egy számítógépes tanfolyamot, az mindenhol hasznos lehet. Szerencsére azért meg tudok élni, mert van egy családi gazdaságunk, és ott dolgozom, de jó lenne e mellé még egy biztos munkahely – sorolja László.

Négy hónapja

Éva arca sem túl vidám, ő is azt kérte, ne írjuk meg a teljes nevét. Korábban egy cégnél dolgozott szállítási vezetőként, de a cég megszűnt, így munka nélkül maradt. Ennek már 4 hónapja.

– Végigjártam az összes állásközvetítő céget, de Miskolcon csak két munkalehetőség van jelenleg: a Boschnál összeszerelés, vagy a csokoládégyárban csomagolás. Nekem azonban nem jó a több műszakos munkarend, mert kicsi gyerekeim vannak. Szeretnék adminisztrátorként dolgozni valahol – árulja el legfőbb vágyát Éva.

Lászlóval és Évával szerdán találkoztunk az Álláskeresők napján, melyet a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet rendezett a Heineken Hungária támogatásával. A résztvevők a nap folyamán előadások és személyes tanácsadási lehetőség keretében kaptak felkészítést és gyakorlati segítséget a sikeres álláskereséshez, de akár munkahelyet is találhattak. Hiszen 26 munkáltató kínált több mint 2 ezer álláslehetőséget a rendezvény helyszínén, az ITC-székházban.

– Állásbörzék ugyan vannak, de azokat főleg felsőoktatási intézményekben szervezik, és fiatal diplomásoknak nyújt segítséget – mondta lapunknak Rácsok Balázs, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet szociális és fejlesztési igazgatója a rendezvényen.

– Régebben hagyomány volt, hogy a munkaügyi központ rendezett állásbörzét, de ez mára megszűnt. Büszkék vagyunk arra, hogy civil szervezetként nekünk sikerült megszervezni, ami egyébként 1,5 millió forintba került.

Célunk azonban nemcsak az, hogy munkát találjanak az állástalanok, hanem az is, hogy akinek hosszú idő óta nem sikerült elhelyezkednie, egyéni fejlesztést kapjon. Először ki kell derítenünk, hogy mivel van a baj: a tudással, a készségekkel vagy talán a hozzáállással?

Aki segítséget szeretne, keresse föl miskolci Ygen Humánerőforrás Központunkat – tanácsolja Rácsok Balázs.

Énismeret

A megnyitó után az első előadást Kovács ’Kokó’ István, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, olimpiai és világbajnok ökölvívó tartotta.

– A legfontosabb az énismeret, azaz, hogy tisztában legyünk vele, miben vagyunk tehetségesek, miben érhetünk el sikereket. Én sem lettem volna sikeres, ha kosárlabdázó vagy kézilabdás szerettem volna lenni, csak egy megkeseredett ember lennék. Azt azonban éreztem, hogy az ökölvívásban tehetséges vagyok, és meg is tettem mindent a siker érdekében – vallott saját életéről Kokó.

Érdemes lesz felkeresni

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Ygen Humán­erőforrás Központja miskolci címe: Kazinczy utca 32. Telefon: 30/846-89-66 vagy 30/547-11-51 E-mail: [email protected]. Weblap: www.ygenkozpont.hu.Elérhető szolgáltatások: álláskeresési tanácsadás, pályázati anyagok összeállítása, álláskeresési kompetenciák fejlesztése, munkaerő-piaci készségfejlesztés, próbainterjú, pszichológiai tanácsadás, pályaválasztási tanácsadás.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában