Helyi közélet

2015.05.09. 13:16

Klik: nem változott semmi

Borsod-Abaúj-Zemplén - Az iskolák szerint több lesz a protekciós gyerek, a fenntartó szerint a diákok eredménye számít.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Az iskolák szerint több lesz a protekciós gyerek, a fenntartó szerint a diákok eredménye számít.

Tegnap írtunk arról, hogy az új szabályok szerint még több lehetőség adódik arra, hogy egyes diákok protekcióval juthassanak be a jobb középiskolákba. Az elmúlt években a 34 fős osztályokba az iskolák 30 tanulót vehettek fel a felvételin elért eredményük alapján, most viszont csak 28-at. A többi hely sorsáról az állami iskolák fenntartója, a Klik dönt. Pedig a középiskolák már az elmúlt években is azt sérelmezték, hogy egyes tanulók ilyen vagy olyan okok miatt gyenge teljesítménnyel is bekerülhetnek jó nevű gimnáziumokba vagy szakközépiskolákba.

A válaszok

Az üggyel kapcsolatban kérdéseket tettünk fel az állami iskolák fenntartójának, a Kliknek, melyekre a következő választ kaptuk: „A felvételi eljárást a nemzeti köznevelésről szóló törvény, valamint miniszteri rendelet szabályozza. Az eljárásban az elmúlt évhez képest nem történt változás.

A Klik nem juttat be az iskolákba diákokat. A gyerekek a felvételi eredményük alapján kerülnek be a középiskolába. Amennyiben a szülő úgy ítéli meg, hogy a felvételi eljárás, illetve az iskola döntése során a gyermeke joga sérült, jogszabály alapján lehetősége van fellebbeznie az intézmény fenntartójánál, amit jelen esetben a Klik a nemzeti köznevelésről szóló törvény, valamint minisztériumi rendelet értelmében bírál el.”

Nem derül ki

A Klik még idézte az idevonatkozó jogszabályokat, de azokból nem derült ki, például, hogy a miskolci középiskolák miért vehetnek fel kevesebb diákot, mint az elmúlt években, és hogy ez az ország minden intézményében így van-e. Pedig erre is kíváncsiak lettünk volna.

ÉM-HE


Borsod-Abaúj-Zemplén - Egyre több diákot juttathat be a Klik az elit középiskolákba. tovább »

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában