Valami furcsa téboly

Miskolc - Színház az egész – a világ, amilyen soha nem lesz többé. Interjú: Cseh Dávid dramaturggal, a Fenevadak című előadás szövegkönyvének szerzőjével.

„Nincsen egyetlen nagy elv, ami megnyugtatóan elrendezné az ügyeket. Észre sem vesszük, milyen rezgésben élünk, és ez a rezgés idegességet, zaklatott lelkiállapotot eredményez.” Cseh Dávid Fenevadak címmel írt színházi előadást.

Kulcsár Noémi koreográfus-rendező részére, lényegében mozgásszínházi előadáshoz írt a mai valóságra figyelő szövegkönyvet. Hogy megy ez?

Cseh Dávid: Amikor tavaly nyáron elkezdtünk a készülő előadásról beszélgetni, onnan indultunk, hogy miként lehet olyan mozgásalapú előadást készíteni, ami nemcsak a színészek táncképességét méri fel, hanem használja a táncosok szövegmondását is. Közösen gondolkodtunk, voltak ötleteink, hozzá nagyon távolról közelítő munkacímünk – Startup –, őszre lett cselekményvázunk, lettek karaktereink is. Én ebből sokat tanultam: hogyan lehet absztrakt, elvont érdeklődésből egyre konkrétabb ötletekhez eljutni, majd szöveget írni. Figyelembe vettük az előadás több műfajúságát is. Ahol láttam, hogy kell egy jelenet, amiben nincs szükség szövegre, az üresen maradt. Azaz tulajdonképpen kanavász készült. Noémi a nagy részével nagyon elégedett volt, de amit inkább tánccal szeretett volna megfogalmazni, azt kihúztuk belőle. Még most is formálódik.

Miért lett a Startup-ból Fenevadak?

Cseh Dávid: Amikor elkezdtünk a témán dolgozni, Noémi tudta, kortárs eseményről akar beszélni. Olyanról, ami a mi globalizált valóságunkban játszódik. A Startup címmel nemcsak a kezdő fiatalok vállalkozására akartunk utalni, hanem arra is, ahogy ezek a feltörekvő fiatalok mindenáron tenni akarnak. Amint elindultunk a konkrétabb cselekmény, a konkrétabb karakterek irányába, és eljutottunk a Biblia, a napi hírek, a kortárs kultúránkkal foglalkozó szövegekhez, éreztük, erre a világra nem illik az eredeti cím. Sokkal inkább a Fenevadak.

Baljós hangzású szó. A történet is az?

Cseh Dávid: Lényegét tekintve, mondhatjuk, igen. Talán a kezdők ügyetlensége, hogy ennyire komolyan vettem a témát, Noémi azért ebből az anyagból színesebb, árnyaltabb világot épített. Az előadás nem a cím hangulatát tükrözi, hanem komplexebb képet mutat, hogy kik is ma a fenevadak – hogy egyáltalán mi állapítható meg valakiről ránézésre.

Hogyan tudják a valóságot úgy használni ebben az előadásban, hogy az a közönség valóságélményével is találkozzon?

Cseh Dávid: Az volt a személyes vágyam – és ezzel Noémi is teljesen egyetértett – hogy ez ne steril, ne csak a formáról szóló előadás legyen. Hanem hogy elemeiben tényleg a mi valóságunkról szóljon. Saját élményanyagunkat, akár a napi híreket is felhasználva azon gondolkodtunk, hogy mi van a levegőben. Mi az az őrület a mi valóságunkban, ami igazán színpadra kívánkozik.

És mi van a levegőben?

Cseh Dávid: Valami furcsa téboly. Érzelmesen fog hangzani: 28 éves vagyok, boldog gyermekkorom a kilencvenes években telt. Az ember akkor még úgy érezte, a valóságnak létezik egy középpontja. Vannak bizonyos elvek, amelyeket követünk. Abban a valóságban viszont, amiben 2015-ben élünk, azzal szembesülünk, hogy ez a középpont már nem létezik. Hogy mi a politikai korrektség, mit illik és mit nem illik, hogy az ember a boldogságra törekszik, szóval a nagy igazságok, amiket eddigi életünk során belénk sulykoltak, nem léteznek már. Mindezt lesöpörték az asztalról. Ma már minden lehetséges. Bármi megtörténhet. De tényleg bármi. Nincsen egyetlen nagy elv, ami megnyugtatóan elrendezné az ügyeket. Észre sem vesszük, milyen rezgésben élünk, és ez a rezgés idegességet, zaklatott lelkiállapotot eredményez. A Fenevadak arról szól, hogy az ember hogyan tud tájékozódni ebben az ingerdús környezetben.

Nem lehet, hogy a világ mindig is ilyen volt, csak ön közben felnőtt?

Cseh Dávid: Ez is bőven benne van. Sokat gondolkodom rajta. A kilencvenes éveket, gyerekként részben külföldön töltöttem. De a „Kacsamesék-trauma” nekem is megvan: amikor Antall József meghalt, éppen ez a mese ment a tévében, és az adást megszakítva jelentették be a hírt. Ez a generációm felének alapélménye. Az is biztos, hogy a szeptember 11-i terrortámadás óta számos dolog történt a világban, ami kibillentette a biztosnak tudott valóságunkat. Az ember azon töpreng: „de hát hogyan állhatott ez elő?”. És mégis megy minden tovább.

Hogy egy előadással is beszél róla, segíthet kideríteni, hogy ez magányos probléma vagy világszemlélet.

Cseh Dávid: Szerintem ez jó felvetés, hiszen a maga módján mindenki küzd ezzel. Vannak, akik valamilyen szubkultúrában keresnek menedéket, és az lesz az életük origója. Mindenki keres egy biztos pontot. Ez lehet hobbi, politikai gondolat, lehet vallás, amit csak azért említettem harmadikként, mert már nem a legelterjedtebb mentőmellényünk a tengerben, amiben a hullámok közt bukdácsolunk. Én például arra vagyok hajlamos, hogy szeretem figyelni magamat, hogy miként reagálok a világra: miként változom ezekben a helyzetekben. A saját rezgéseim, reakcióim alapján próbálok rájönni, mi az az állapot, amibe kerültem.

Hogyan befolyásolja a világot, ha elmerülünk a szubkultúráinkban és saját magunk megfigyelésében? Az élet kereteit mégis inkább a politika jelöli ki.

Cseh Dávid: Ez az előadás szempontjából is lényeges. Az egyén számára nem feltétlenül a politika az alap önkifejezési forma, hanem a fogyasztás – ezzel fejezzük ki a leginkább az ízlésünket, a gondolkodásunkat, a státuszunkat. Az ember hatalma részben azon múlik, mit tud megvásárolni, mit képes megszerezni. Azzal képes változtatni a világon, hogy vásárol. Abban áll a szabadsága. Ha évekig gyűjt valamire, és végre megszerzi, az trófea, elképesztő teljesítményérzéssel jár. A valóság sarokköve lesz. A mi előadásunkban viszont olyan emberek szerepelnek, akik azért küzdenek, hogy egyáltalán a felszínen maradjanak. Az előadásunk arról szól, az embernek mit szabad: mire képes, és mi áll a hatalmában. És mi a másé.

Mi következik ebből?

Cseh Dávid: Arra törekedtünk, hogy ne letaglózzuk a nézőt, hanem hogy próbáljuk elemezni a világot. Hogyan működik. Hogyan hánykolódnak benne az emberek, hogyan törekednek a boldogság felé. Ki milyen megoldást keres. Van, akinek sikerül, van, akinek nem sikerül. Valaki rábukkanhat az igaz szerelemre, valaki kiélheti legtitkosabb vágyait, valaki pedig gyilkolhat. A kérdés az, hogy milyen árat fizetnek ezért.

- Bujdos Attila -

Cseh Dávid: Fenevadak | Táncdráma egy részben