Helyi közélet

2015.04.15. 19:24

Közlemény - Demokratikus Ellenzék: Vasárnap az ország 100 településén, köztük Miskolcon is tüntetnek a korrupció kormánya ellen

Miskolc - A miskolci demokratikus ellenzék a civilekkel összefogva vasárnap délután négy órakor a Szinva-teraszra várja mindazokat, akik tiltakozni akarnak a korrupció kormánya ellen.

Miskolc - A miskolci demokratikus ellenzék a civilekkel összefogva vasárnap délután négy órakor a Szinva-teraszra várja mindazokat, akik tiltakozni akarnak a korrupció kormánya ellen.

Elég volt abból, hogy miközben az országban négymillióan a létminimum alatt élnek (a miskolciaknak több mint 60%-a), addig az ország kormánya és annak sleppje gátlástalanul száz- és ezermilliárdokat síbol el.

A közpénzek, az adóforintok ellenőrizetlenül folynak a zsebekbe vagy külföldi bankszámlákra, mert nincs fölöttük kontroll.

Jellemző, hogy a miskolci városvezetés csípőből elutasította azt az Átláthatósági rendelettervezetet, amelyet a demokratikus ellenzéki frakció nyújtott be, és amely lehetővé tette volna a közpénzek, közbeszerzések független, civil ellenőrzését.

Mindenkinek, aki felelős állampolgár, aki a városáért és a családjáért tenni akar, ott a helye a vasárnapi demonstráción, ahol bárki üzenhet majd a helyi hatalmasoknak és a korrupció kormányának.

- Nagy-Korsa Judit (Együtt), Simon Gábor (MSZP), Tompa Sándor (DK), Tyetyák Zoltán (Miskolcnak Hangja Van) -


Miskolc - „A korrupció kormánya ellen tüntetnek demokratikus ellenzéki pártok és civilek április 19-én Miskolcon is. A Szinva-teraszon 16 órakor kezdődő rendezvény – melyet az MSZP, a DK, az Együtt és a Szolidaritás szervez, de a célokkal egyetértve csatlakozott hozzá a Miskolcnak Hangja Van Csoport is – része annak a demonstráció-sorozatnak, melyet országszerte 100 településen és a fővárosban egy időben tartanak meg” - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Nagy-Korsa Judit (Együtt), Simon Gábor (MSZP) Tompa Sándor (DK) önkormányzati képviselők valamint Tyetyák Zoltán és Oláh Benjámin (Miskolcnak Hangja Van). tovább »

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában