Helyi közélet

2015.04.08. 17:52

A Miskolci Táncházak négy évtizede a Gárdonyiban

Miskolc - Idén lett negyven éves a miskolci táncház. A táncházak négy évtizedére a Gárdonyi Géza Művelődési Házban emlékeznek meg 2015. április 11-én szombaton, este 6 órától. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

Miskolc - Idén lett negyven éves a miskolci táncház. A táncházak négy évtizedére a Gárdonyi Géza Művelődési Házban emlékeznek meg 2015. április 11-én szombaton, este 6 órától. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

Az esti programot Miskolc város polgármestere, Dr. Kriza Ákos nyitja meg. Az emlékező műsor során fellépnek és bemutatkoznak a táncházak egykori és jelenlegi zenészei.

Az emlékező műsorban és az azt követő táncházban muzsikálni fog a Nyekergő, a Borókás, a Fanyűvő, a Kisgyőri Folkegyüttes, a Számadó és a Tényleg zenekar, az Esztenás együttes és a Csender zenekar.

A rendezők nagyszabású fotókiállítással is készülnek a táncházak nagyobb korszakainak megelevenítésére. A ’70-es évektől napjainkig láthatnak majd fényképeket, dokumentumokat és korabeli újságcikkeket. 8 órakor pedig kezdetét veszi az emlékező táncház, ahol kiemelkedő táncház-vezetők tanítása mellett a néptánc és a népzene varázsának lehetnek részesei a látogatók. A rendezvény délután öt órától hajnalig tartó programmal várja a vendégeket.

A miskolci táncházak 40 évére emlékező közösség együtt ünnepli zenészeit és táncosait a közösen eltöltött időszakokra emlékezve. S hogy miként alakult a táncházak sorsa? Mi a táncház éltető titka, ami miatt még 40 év távlatából is van miről és miért beszélnünk? Megtudhatják az egykori létrehívók, szervezők, a lelkes közösségek visszaemlékezéseiből.

A hosszú időszakot számba véve már nem beszélhetünk divathullámról, az újdonság erejéről, vagy ellenzéki hatásról a táncházak életében. Sokkal többről szó. Nemzeti kultúránkban lévő örök törvényszerűségekről, a népdal és a néptánc hallatlan erejéről. A táncházak létrehívói vallják, hogy a magyar paraszti kultúra kifejező eszközeinek a 21. században is helye van. A táncház a szellemi kulturális örökség átmentésére is teret adhat, miközben a legtermészetesebb formában van jelen a kis közösségek mindennapjaiban.

Ennek megismerésére és újra felfedezésére hív minden kedves érdeklődőt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház szombati esti rendezvénye, hogy azok számára is elérhetővé váljon hagyományos forráskincsünk, akik ez idáig még nem voltak érintettek.

Miskolcon egyedülálló módon kerül megrendezésre a 40 évet felölelő emlékezés, hiszen az elmúlt időszakból megszólított kiemelkedő személyiségek mellett széles körű közönség meghívását tették lehetővé a szervezők.

Az emlékező műsorra, a kiállításra és a hajnalig tartó táncházra mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Tímár Sándor koreográfus szavait idézve: „Hagy szárnyaljon szabadon, ami szabadnak született!”

A rendezvény fő szervezői:

  • Dr. Kiss Ákosné Gonda Erika, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház intézményvezetője
  • Kovács Petra, a Debreceni Egyetem néprajzszakos hallgatója
  • Vavrinecz András, zenész, népzene kutató
  • Barsi Csaba, táncház vezető, táncoktató
  • - Dr. Kiss Ákosné Gonda Erika, Gárdonyi Géza Művelődési Ház vezetője -

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában