Helyi közélet

2015.03.03. 09:41

Elkelt mind a 49 kályha

Cigánd - A közös út program keretében vehették át a kályhákat a cigándiak.

Cigánd - A közös út program keretében vehették át a kályhákat a cigándiak.Mintha egy Tüzép-telepen állnánk, a kerítés mellett takaros rendben sorakoznak a hasábfák a cigándi ipari park egyik telepén, bár, ha valaki ezzel akarna fűteni, akadna rajta még hasogatni való.

– Ez a közmunkabázis – mondja nevetve Oláh Krisztián, Cigánd polgármestere, amikor megemlítem neki a Tüzép-verziót. – Itt a csarnokban gyártjuk a térköveket, ez a nagyobb famennyiség azért van, hogy tudjunk mihez nyúlni, ha fogytán van a tüzelő, hiszen minden intézményünket innen fűtjük.

Tulajdonképpen nem is ezért állunk a telepen, hanem a kályhaosztásra jöttünk. 49 Salgó kályhát osztanak ki a Közös út program keretén belül.

Kettős funkció

– Azért jók ezek a kályhák, mert kettős funkciót látnak el – mondja Dancs-Oláh Attila, a cigándi roma nemzetiségi önkormányzat vezetője. Attila teljesen járatos a kályhák működésében, hosszas keresgélés után ő választotta ki ezt a típust. – Egyaránt jó főzésre és fűtésre, egy nagyobb szobát is be lehet vele melegíteni. Ez már nem az a régi öntöttvas kályha, amit megmozdítani sem nagyon lehet, de azért ebben is van egy pár kiló, olyan 80–90 kilósnak saccolnám.

Attila sorolja, hogy nem akármilyen feltételek mellett adják át a kályhákat.

– Aki azt gondolná, hogy megkapja a kályhát és azt csinál vele, amit akar, mondjuk ha eszébe jutna, hogy eladja, az nagyon pórul járhat. Rendszeresen ellenőrizni fogjuk, hogy megvannak-e a kályhák, és ha eltűnik, akkor az értékének legalább a kétszeresét kellene visszafizetni a banki kamatokkal együtt. Egy ilyen kályha pedig legalább 90 ezer forintot ér. Akiknek azonban odaadjuk, az valóban rászoruló, és arra fogja használni, amire megalkották ezeket a masinákat.

Este már meleget csinálnak

Főleg asszonyok állják körül a kályhákat, majd bemennek az irodába aláírni a papírokat. „Ha nem hozzák ki nekem ma, akkor a hátamra veszem, úgy viszem el – tréfálkozik egyikük, de aggodalomra semmi ok, a város vállalja, hogy akinek nincs fuvarja, annak kiszállítják.

Mire megérkeznek a platós szállító járművek, előkerülnek a férfiak is. Ketten úgy emelnek meg egy-egy kályhát, mintha pehely lenne. A platóra hat kályha is elfér, azok este már meleget csinálnak a cigándi portákon.

ÉM-BG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában