Nézőpont: Egy kis időutazás A Dal szárnyán

Valami ilyesmi állami tévé kellene: ami megteszi mindazt, amit egy kereskedelmi médium soha nem fog... Kiss László jegyzete.Azt hittem az időgép nem feltalálható, de rájöttem, tévedtem. A közszolgálati tévécsatorna birtokában alighanem lehet egy működő példány, mert A Dal című verseny nem más, mint egy időutazás a múltba. Akik még láttak Ki Mit Tudot vagy Felszállott a pávát, azok tudják, miről beszélek, akik meg nem, legfeljebb azt veszik észre, hogy valami nem stimmel.

Érdekes ugyanakkor, miközben mindent átvettek a kereskedelmi tévés gyakorlatból – jelen idejű szavazás mobillal, rövid bemutató klipek, after műsor stb. – ennek ellenére az egész olyan, hogy ki lehetne ültetni nyugodtan a zsűribe a harminc-negyven évvel ezelőtti arcokat, és vezethetné Vitray vagy Antal Imre fiatalon. Már a színekkel kezdődik a baj, az egész egy temetés vagy halotti tor nyomott hangulatát idézi, a zsűri hihetetlenül unalmas, sehol egy szellemes poén, komor arccal értékelnek, mintha egy bíróság tevékenykedne. A hogyan nem szabad tökéletes illusztrációi. Még a ker. tévés múlttal rendelkező műsorvezető is olyan fordulatokat használ, amiket száz éve nem tesznek, és ha elsüt mégis egy-két viccet, az úgy koppan ebben a közegben, idegenül, furcsán, mint egy leejtett levesestál a királyi pár vacsoráján. De még a feliratok is olyan áfész kártyanaptárosak, a háttér meg mintha ingyenes képernyővédő lenne valahonnan. A produkciók olyanok, amilyenek – ebben azért a többi csatorna sem hasítana tekintve, hogy mióta megszaporodtak az ilyen műsorok, a tehetségtermelés még nem bírt egészen felzárkózni…

De nem is műsorkritikát szerettem volna írni, ez csak amolyan apropó. Olvasom a neten, hogy apait-anyait rászánnak az állami televízóra, átalakítják, és vezető médiummá akarják tenni. Most tegyük félre a politikai vonzatokat, ebben az esetben kizárólag a szakmai megvalósítás minőségével szeretnék foglalkozni. Én lennék a legboldogabb, ha itthon az állami tévécsatornák lennének az etalonok. A minőség mintái. Hiszen ott nincs nyomás a profittermelésre, nem kell, hogy azon aggódjanak, vajh a tulajdonos elégedett lesz-e a haszonnal, a bevétellel. Tehát lehet minőséget termelni. És még mi mindent lehetne! Helyet teremteni mindannak, ami nem jut el a többi műsorba: avantgardnak, kísérletezésnek, megmutatni mindazt, ami valaminek az ígérete, de pénz híján nem tud a felszínre törni. Teret nyitni annak, amit sokan nem látnak, mert nem az ötödik kerületben születtek. És merésznek lenni. Emlékszem arra a Stúdió műsorra, amit Jancsó rendezett a kommenista tévében, és betolatta tolószékben Hernádi Gyulát. Egy ország hördült fel. Vagy amikor Mester Ákos üresen hagyta a meghívott, ám el nem jött aktuális vezető atyaúristen székét az adásban.

Valami ilyesmi állami tévé kellene: ami megteszi mindazt, amit egy kereskedelmi médium soha nem fog, vagy csak nagyon ritkán, amely mintát ad minden más médiumnak azzal, ahogy a szabadsághoz és a minőséghez viszonyul. Ami kikerülhetetlenné válik, hivatkozási alappá, közbeszéd részévé. Egyszóval hatalmas dolgot lehetne cselekedni ennyi pénzzel és ennyi lehetőséggel. De ha ezt a Dal nevű produkciót nézem, nem vagyok optimista. Ja, és egy apróság: a számlát mi fizetjük, a mi adónkból. Kérnénk szépen érte egy huszonegyedik századi köztévét!

- Kiss László -