"Nem különbözöm ebből a szempontból Robin Hoodtól"

Miskolc - Zenés. Szórakoztató. Akciódús. Békeszerető. A hős, ha vásott. A siker ígérete. Interjú: Deres Péterrel, aki a miskolci színpadra írta Robin Hood történetét.Új feldolgozásban viszi színre Miskolcon a gazdagokat megvámoló, a szegényeken segítő klasszikus mondahős, Robin Hood történetét Szőcs Artur. Hogyan mesélhető el ma ez a mese? Lehet-e „tiszteletlen” a közismert alapanyagból dolgozó szerző? A Robin Hoodot újraíró Deres Péter dramaturggal beszélgettünk.

- Miért a Robin Hood?

Deres Péter: Szőcs Arturral a Vígszínházból ismerjük egymást. Már az első vígszínházi rendezésébe is engem hívott dramaturgnak. Azóta is kikéri a véleményem. Amikor ifjúsági darab rendezésére kapott felkérést Miskolcon, megkérdezte, mit javasolnék. A listámon több más ötlet mellett szerepelt a Robin Hood is. Artur rögtön erre bökött rá: legyen ez. Azért szereti, mert végtelenül életigenlő, és minden keménysége, harcossága ellenére békeszerető történet, tele hősökkel, akikkel nagyon együtt mehetünk, akiket példaképünknek választhatunk. És olyan szereplőkkel, akiknek a botlásain nagyokat derülhetünk. Én azért gondoltam a Robin Hoodra, mert kellemes estét ígérő, színpadszerű, akciódús, többgenerációs történet. A fiatalabbakat megtaníthatja a hűség, a barátság, a kitartás, a hősiesség egyetemes értékeire. Hogy milyen az, amikor ragaszkodunk az elveinkhez. Az idősebb nézőket emlékeztetheti ugyanerre. Hogy így is lehet élni. A választás lényeges szempontja, hogy mennyire lehet sikeres az előadás. Fontos tudnunk: zenés bemutatóról beszélünk. A zenét a miskolci Nagy Nándor szerezte. A dalszövegeket a színészként is kiváló Máthé Zsolt írta. Ha ügyesen csináljuk, robbanhat az előadás.

- Mennyire számít egy klasszikus történet színpadra alkalmazásánál, hogy a közönség ízlése a hősök tekintetében korszerűbb, a média által befolyásoltabb?

Deres Péter: Lehet, hogy a Robin Hood-feldolgozásokat nem olvassák annyian, de közismert történet. Rengeteg változatát láthattuk képregényben, filmben, egyéb műfajokban. Ott a helye a tizenöt-húsz kanonizált nagy történet között, amit időről időre elővesznek, mert érdemes is elővenni. Nem tartok tőle, hogy el kellene magyarázni, miről szól.

- Hogy követhető, vagy sem, azt azért nagyban befolyásolhatja, hogyan és milyen karakterek által mesélik el. Talán nem véletlen, hogy az ön szövegkönyve tudatosan használja a kortárs nyelvezetet és a filmes utalásokat.

Deres Péter: A mai fiatal közönség a lehető leg­gyorsabban fogyasztható élményeket kapja a mozitól, a televíziótól, a számítógépes játékoktól. Ha nekik mesélünk, a sztorit is fel kell pörgetni. Olyan allúziókra van szükség, amelyek a számukra ismerősebb világhoz hozzák közel a történetet. Igen, tudatosan használjuk a filmes, tévés utalásokat, ezt a fajta humort. Személyes oka is van: Artur és én is fogékonyak vagyunk az ilyen fajta darabírásra, ez régebbi közös munkáinkra is jellemző volt. Akkor is, amikor nem klasszikusokhoz nyúltunk.

- Mit értsünk azon, hogy „ilyenfajta”? Az alkotás technikáját, vagy gondolkodási formát?

Deres Péter: Inkább gondolkodási formát. Saját magamon is azt veszem észre, hogy író emberként sokszor hamarabb jutnak az eszembe filmes ötletek, mint a színpadi dramaturgia szerint valók. Én is ebben élek, engem is azok a hatások érnek, mint a többi fiatalt. Nekem is erre áll rá az agyam.

- Ez a kortárs nyelvezet egyébként azonos kulturális élményt takar? Mindenki számára ugyanúgy érthető és értendő?

Deres Péter: Nem baj, ha nem ugyanúgy dekódolnak minden utalást. Lehet, hogy egy poént csak tizenöten értenek majd, de ha ők jóízűen csettintenek, hogy ez mennyire frappáns volt, akkor szerintem ez rendben is van. Minden írói munkában van ebből a szempontból egy kis önzés. Ha azt érzem, hogy a poén nem hat majd a közönség egészére, de legalább egy részére igen, benne hagyom a szövegben. Ennyit meg lehet engedni. Szerintem.

- Íróként mekkora a szabadsága, amikor ismert irodalmi témához nyúl? Lehet-e „tiszteletlen”, vannak-e erkölcsi határai az alkotásnak? Vagy csak az számít, hogy jól mesélje el a történetet, és átjöjjenek az üzenetek?

Deres Péter: Ez nagyon jó kérdés. Az én válaszom az erre, hogy persze, az írásnak vannak erkölcsi korlátai. Ugyanakkor úgy érzem, hogy a mai közönség számára a történet pont attól átélhetőbb, ha visszaveszünk egy kicsit a pátoszból. Ez volt a célom. Ettől válik Robin Hood a mi előadásunkban sokkal vásottabbá, akár ügyefogyottabb, erkölcsi gyengeségekkel is rendelkező emberré, mint a legtöbb más változatban, ahol megkérdőjelezhetetlen, klasszikus hősfigura, akiről az első pillanatban tudom, hogy ő a jó fiú. Én arrafelé hangoltam a történetet, hogy legyen természetes, józan igazságérzete, ami engedi hőssé és vezetővé válni, de közben éljen benne az igény, hogy teljesen természetesen közlekedjen a világban. Nem tagadja meg a korát. Ez nagyon fontos: Robin Hoodot sokszor túlérett, koravén alaknak mutatják be, aki a többi huszonéves között annyira bölcs, akár egy hatvanéves. Szerintem ez semmilyen szempontból sem stimmel. Ha húszévesen úgy érzem, vissza kell szólnom a másiknak, szóljak vissza. És amikor eljön az erkölcsi kötelesség ideje, tudjak elkezdeni hősként viselkedni. Ebbe belefér, hogy Robin Hood nem mindig szimpatikus, hogy az egyébként gonosz városbíró olykor szerethetőbbnek tűnik, mert az adott dramaturgiai pillanatban képes igazabbul viselkedni. A saját munkámban mindig tartom magam ahhoz, aki és ami abban az életszakaszomban vagyok. Nem különbözöm ebből a szempontból Robin Hoodtól: megvan bennem a lazaság, de abban a pillanatban, amikor a dolognak tétje lesz, képes vagyok komolyan viselkedni. Az ember így maradhat önazonos.

- Hősökről beszélünk. De hát honnan is tudhatnánk, milyen egy hős, hiszen a mi hőseink leginkább irodalmi hősök.

Deres Péter: Tényleg így van.

- Mégis olyan darabot készítenek, amelyik azt mutatja, lehet hősként viselkedni.

Deres Péter: Ha az ember nem is hisz benne, mármint a mindennapi hősiességben, megette a fene. De a hős a mi tálalásunkban nem képeskönyvi klasszikus hős.

- Ahogyan rátekintünk, abból is hiányozzék az ájult tisztelet.

Deres Péter: Miért kellene ájultan tisztelnünk valakit, akit az élet sem csak tiszteletre és hősiességre tanít, de a túlélés érdekében még sok mindenre. Csibészségre is.

- Mihez kezdjünk a megigazulás üzenetével? Merjünk-e arra gondolni, hogy bár amit látunk, az színpadi valóság, de ránk is vonatkozik, képesek lehetünk másként élni?

Deres Péter: A legfontosabb, hogy a történet átjöjjön – ha azt írjuk a plakátra: Robin Hood, ne a Micimackót kapják a nézők. Fontos, hogy szórakoztató legyen: ez színház, ez is a dolga. És fontos, hogy tanuljunk is belőle. Ebből a szempontból a klasszikus színházeszmény híve vagyok. Szerintem az a jó, ha a színház nem deklarálva tanít, ha nem direkt üzeneteket fogalmaz. A színházi élmény ritkán épül be azonnal az életünkbe, napok, hetek telhetnek el, míg ráébredünk, mire tudjuk használni az élményt.

- Bujdos Attila -

Deres Péter–Máthé Zsolt–Nagy Nándor: Robin Hood

Névjegy:

Deres Péter - dramaturg, író, fordító