József, a föld alatt élő ember

Miskolc - Szinte semmije sincs, egy zöldségtároló veremben „lakik”. Sorsával mégis elégedett.

– Én itt nagyon jól érzem magam! – bizonygatja József. – Nézzék csak meg! Négy méter hosszú, másfél méter széles. Van benne egy ágy meg egy polc. Azt használom asztalnak is. Nagyon jó ez a hely! Télen meleg, nyáron hideg. Fűteni még mínusz 10 fokban sem kell. Itt a víz még soha nem fagyott be – büszkélkedik a férfi. És talán el is hinnénk, hogy teljesen elégedett lakhelyével és sorsával, ha épp nem egy zöldségtároló vermet mutogatna nekünk szinte dicsekedve. Bökös József, ha a városra ráborul a sötétség, bemászik a föld alá, a verembe, feje fölé húzza a bejárat védelmét szolgáló vaslemezt, és nyugovóra tér.

Itt a segítség

A Magyar Vöröskereszt Hajléktalanokat Gondozó Központjának utcai szociális munkásaival érkeztünk Józsefhez „vendégségbe”, a bodótetői Wass Albert utcába. József a saját telkén „lakik” vagy inkább húzza meg magát. Valamikor kis ház is állt itt, jó erős kőfalakkal, ma már csak a falakból maradt meg valami. A házat évekkel ezelőtt egy haragosa felgyújtotta. Így kényszerült József a föld alá.

A szociális munkások, László János és Csikász Árpád esti bejáráson vannak. Meglátogatják a télen is a majdnem szabad ég alatt élő hajléktalanokat. Amiben tudnak, segítenek. A kocsiból most is előkerül a jó meleg tea. József kap egy flakonnal, mellé két nagy szendvicset és ételkonzerveket: töltött káposztát, rakott káposztát, lencsefőzeléket és löncshúst. A szociális munkások téli csizmát is hoztak, ezúttal 45-öst, mert a múltkori, a 43-as kicsinek bizonyult.

– Zokni most nincs? – érdeklődik József.

– Nincs, de legközelebb hozunk – ígérik a segítők, majd azt tudakolják, pokróc van-e elég. József bólogat, hogy az van, a múltkor is kapott egyet. Árpád azért a biztonság kedvérét elővesz az autóból egy úgynevezett izolációs fóliát. József már jól tudja, mire való ez, nekünk azért elmagyarázzák: a pokrócra kell ráteríteni. Nagyon hasznos, mert bent tartja a hőt, megvédi az embert a kihűléstől, a fagyhaláltól.

Szétnézünk József telkén. Először azt hisszük, tele van szeméttel, de aztán kiderül, mindaz, amit látunk, értékes kincs. Egy kiskocsira már fel is kötözte a másnapi MÉH-be valót, műanyagból készült tárgyak mind. Kilója 20 forint. De van itt műanyag fólia, azért csak 10 forintot adnak kilónként, a vas, a vaslemez viszont már értékesebb, legtöbbet pedig az alumínium sörösdoboz ér. József azokat is gyűjti.

Egy karambol miatt

– Valamikor nem ilyen volt az életem – jegyzi meg, de hangjában nincs szomorúság, vagy a mostani sorsa miatti bánkódás. – Kamionoztam, saját kocsival, de egyszer egy német kamion belém jött. Akkor vége lett az egésznek. Nekem megsérült a lábam és a bal szemem, leszázalékoltak, a kamionom totálkáros lett. Akkor társasházban laktam a Rácz Ádám utcán, ma pedig itt, a telken. – Jó nekem itt – bizonygatja tovább. – A család? A feleségem és a 7 gyerekem Ausztriában lakik. Ők osztrákok, én meg magyar vagyok. Nem váltam el a feleségemtől, de én itt szeretek élni, ő meg ott. Hát így… – József nem tartja ezt különösnek.

Nyáron viszont készül meglátogatni őket. És a leégett házát is szeretné felépíteni.

– Úgy hívom én ezt a házat, hogy az én váram. Jövőre már abban fogok lakni. Lesz benne konyha és tűzhely is – válik egyre bizakodóbbá a hangja. Fekete kutyája ott sündörög körülöttünk. — Ő meg Péntek 13. Így hívják, Péntek 13-nak – magyarázza József.

Az emberek viszont nem hiányoznak neki. A szomszédokkal jó viszonyt ápol, az egyik asszony meleg ételt is hoz rendszeresen, a MÉH-telepen jóban van „fiúkkal”, ennyi elég is.

– Jó egyedül – állítja József.

Lehet, hogy ő a város egyik legszegényebb embere, de elégedett. A hajléktalanszállóra nem akar bemenni, neki az egyedüllét nem magány, hanem szabadság. Nappal gyűjtöget, elsétál a MÉH-be. Este pedig itt ez a jó kis verem, amit még az apja épített valamikor.

Elköszönünk. József eltűnik a sötétségben. A vaslemez jellegzetes hangja árulja csak el, „bezárta lakása ajtaját”.

- Hegyi Erika -

Több százan a szállón

A Magyar Vöröskereszt Hajléktalanokat Gondozó Központjában a kemény mínuszok miatt telt ház van, de ez nem azt jelenti, hogy bárkit is elküldenének, ha meleg szállásra van szüksége, mondta lapunknak Duberné Dunaveczki Éva intézményvezető. Az éjjeli menedékhely 138 fős, de télen még 10-15 embernek biztosítanak helyet pótágyak segítségével. Az átmeneti szállás 100 férőhelyes, itt is telt ház van. A nappali melegedőbe 120-130 ember megy be naponta. Az idősek otthonában 60-an élnek, a lábadozó pedig 18 fős. Józsefhez hasonló körülmények között 30-40 ember él kint, még a legnagyobb mínuszokban is (ez Miskolc területének a felét jelenti), de a szociális munkások 340-350 embert látogatnak rendszeresen. Legtöbben kis házakban, fabódékban húzzák meg magukat.