Interjú: Koós János

Miskolc - Szabi (Szinva Rádió) beszélgető partnere péntek délután, a kétszeres táncdalfesztivál győztes legenda Koós János volt, aki mesélt többek között a miskolci évekről is a hallgatóknak.

Szabi: Miskolc, mi jut eszébe a városról?

Koós János: Igaz már majdnem 60 éve volt, mikor a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába jártam, de a mai napig, ha megpillantom a Miskolc táblát az az érzés kerít hatalmába, mintha hazajöttem volna. Nagyon sok emlék köt ide és ha hívnak mindig szívesen jövök a városba mert itthon mindig jó lenni. 1957-ben aztán érettségiztem, és utána rögtön felvettek a Zeneakadémiára. Oboista voltam, eszembe sem jutott, hogy könnyűzenével foglalkozzak, aztán persze ez hamar megváltozott.

Szabi: Ha jól tudom, az is érdekes story volt, amikor Kupsa Jánosból Koós János lett Önből.

Koós János: A zeneakadémia vicces gólyabálján kértek meg, hogy énekeljek valamit. Ekkoriban volt Budapesten Vico Torriani, a népszerű énekes, és az ő dalát kellett elénekelnem. Egy kikötéssel adtam elő a nagy slágert, szerettem volna, ha a kíséret vicces lenne, így végül egy tuba és egy pikoló kísért. Az Országos Rendező Irodától ezt meghallva mondták, hogy 1960. december 25-én és 26-án lesz két előadás (jegy már nem volt rá), és megkértek, hogy énekeljem el ugyanezt. Dehogy éneklem feleltem először, de aztán addig beszéltek, míg meggyőztek. Kérdeztem, hogy mennyi pénzt kapok. Százötven forintot előadásonként, azt rögtön meg is szoroztam: hatszáz forint a két napért! Ekkor már három éve az Országos Pénzügyőr Zenekar első oboistája voltam, ezerkétszáz forint volt a gázsim havonta. Naná, hogy elvállaltam! Ezt novemberben beszéltük meg, de én továbbra is jártam be naponta az Akadémiára, ahol óráim voltak. Egy ilyen napon találtam szembe magamat a koncert plakátjával. Bilicsi Tivadar, Honti Hanna, Psota Irén, Márkus László és a többiek neve a plakáton, de az enyém sehol. Marhamérges lettem, hogy ha már elvállaltam, legalább a nevem legyen kiírva. Aztán szóltak, hogy ott van legalul. Újra kimentem, és megnéztem: Koós János. Az voltam én. Így lettem Kupsa Jánosból Koós János. Mondták, hogy nem Kupsa vagyok, hanem Koós. Olyan névvel, hogy Kupsa, nem lehet táncdalt énekelni, közölték. Miért olyannak lehet, hogy Psota?

Szabi: Balaton és vitorlázás, ha jól tudom a másik nagy szerelem a zenén kívül?

Koós János: Elmondhatom, hogy behajóztam már a fél világot és persze ott a Balaton ami örök szerelem. Nyáron általában lent vagyunk Füreden a feleségemmel és csak akkor jövünk ki a szárazföldre, ha vásárolni kell, ha fellépés van vagy pedig, ha az unokáért jövünk fel Pestre. Több versenyen is indultam már és vannak szép eredményeim. Hatalmas szabadság a vizen lenni és szelni a hullámokat.

Szabi: Talán sokan nem tudják, de nagyon ügyesen rajzol és készít karikatúrákat. Ez hogyan jött?

Koós János: Amikor srác voltam, a könyveim oldalait mindig telerajzoltam. Kicsit mindig a karikatúra felé hajlottam. Ezért van az, hogy bárkit, akit látok, le tudom rajzolni. A Vidám Színpadon Bajor Imrével két útszéli kurvát játszottunk egy darabban, amelynek a díszleteit és jelmezeit a híres Vogel Eric tervezte. Az öreg nagy melleket, magas sarkú cipőt (velem szarban volt, mert negyvenhatos lábam van) és parókát is tervezett nekünk. Zseniális ember volt! Az előadás előtt egyórás meló volt elkészíteni minket. Egyszer hamarabb kész voltam, ezért a büfében untam magamat. Ott ült Vogel Eric, éppen újságot olvasott. Mondtam a büfés csajnak, hogy adjon már egy filctollalt. Lerajzoltam Ericet. Odahívtam az asztalomhoz, egy ideig méricskélte a rajzot, és hazavitte. A festőállványához volt támasztva, senki nem nyúlhatott hozzá. Két-három évvel később éppen külföldről jöttem haza, amikor összefutottam a feleségével. "Eric, hogy van?" - érdeklődtem. "Meghalt" - felelte a neje. Úgy éreztem, el kell mennem a sírjához egy szál virággal a Farkasréti temetőbe. Egy hófehér márványlap a sírja, csak a neve és az én karikatúrám ékesíti. El sem tudom mondani milyen érzés fogott el amikor megláttam...

Szabi: Köszönöm a beszélgetést Művész Úr! További sok boldogságot!

Koós János: Köszönöm a meghívást Szabolcs! 10 év múlva találkozunk ugyanitt! :)

Szabi: Úgy legyen!