Ne menj oda vissza, ahol egyszer boldog voltál

Miskolc - Jövőre lesz 30 éve, hogy bemutatták a Szerelem első vérig című filmet. A film főszereplőjével, Berencsi Attilával beszélgettem az ózdi évekről, a filmezésről, zenéről és művészetről is.

Ózdon születtél és több mint egy évtizedig ott is éltél. Emlékszel még azokra az évekre?

BERENCSI ATTILA: 12 éves koromig éltem Ózdon, nagymamám szárnyai alatt. Olyannyira emlékszem azokra az évekre, hogy például valaki küldött nekem egy képet Ózdról. Sokáig ez volt a képernyővédőm, néha előveszem. Körülbelül 1973-ban készülhetett egy nyolcemeletes bérházból, a bolyki főútról. Éppen talán a nagymamámmal sétálunk, kinagyítottam és nagyon gyanús. Visszaemlékezve: két ilyen karakter – nagymama bottal és egy kisunoka – nem nagyon lakott ott akkoriban. De ha nem igaz, akkor is jó azt hinni. Képzeld el, hogy végig tudom járni gondolatban merre jártam Ózdon. Emlékszem az osztályra.

Majd Budapestre költöztetek. Egy akkori ipari fellegvárból a nyüzsgő fővárosba. Megviselt a váltás?

BERENCSI ATTILA: Nem költöztünk igazándiból Budapestre, hanem anyám úgy döntött: megmutatja annak a pasinak – aki miatt ott hagyott minket –, hogy mégis fel tudja nevelni a gyerekeket. Kicibált, kitépett minket Ózdról, teljesen értelmetlenül. Pesten belekerültem egy kialakult társaságba hetedikes koromban. Nem simultam… Ezért volt jó évekkel később a képző, mert mindenki úgy került be, hogy nem volt előélete. Azért mentem képzőre, mert azt néztem, hogy bármilyen iskola legyen, csak legyen kollégiuma, hogy ne kelljen együtt élni anyámmal.

A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola mennyire volt meghatározó az életedben? Ott „lettél” Beri Ary?

BERENCSI ATTILA: Igen ott! Kovács Árpád adta ezt a nevet. Ez tulajdonképpen gúnynév. Az, hogy ezt kiírták a Szerelem első vérig végére a stáblistában, ráadásul rosszul, azt én úgy háláltam meg, hogy a film bemutatóján tarajban és fekete dark cuccban, félig letolt gatyával hajoltam meg a közönség felé. Szegény Kudlik Juli nagyot nézett…

Véleményem szerint a Beri Ary és a Pillangók finom darkos hangulatából, szövegvilágából sokat merített a későbbiekben az F.O. System vagy a Bonanza Banzai. Nem sajnálod, hogy a Pillangók mégsem lett az említett két zenekarhoz hasonlóan legendás?

BERENCSI ATTILA: A Beri Ary és a Pillangókról azt kell tudni, hogy kreált zenekar volt. Az említett két zenekart jól ismerem. A frontembereit és a mozgatórugóit is, és azt is, hogy mire készültek. Mire? A hírnévre. Az, hogy ők zenészek lettek, gazdasági megfontolás volt. Ez nem elítélendő, többnyire mindenki ezért csinálja. Én viszont olyan zenét csináltam, aminek nem volt nyugati példája. Ha sikeres akarsz lenni, akkor körbe kell nézni a világban, és egy olyan stílust kell „felvenni”, amit ha átmentesz magyar viszonylatba, nem kell megküzdened a rajongótáborodért. Nem kell küzdened a gondolatiságért, mert ha uram bocsá’ jól beszélsz angolul, akkor csak lefordítod magyarra. Abban az időben nem sokan bírták az angolt, így aztán simán el lehetett adni – a fordítás után – mindent. Ez önbecsülés kérdése, de mint mondtam, nekünk nem volt külföldi megfelelőnk. A zenekar egyébként egy koncerten esett szét egyik pillanatról a másikra, amire két zenekar is örömünnepet ült. Az, hogy nem lett legendás, törvényszerű, ugyanis azokra emlékszünk, amit fiatalkorunkban szerettünk. Most azt mondják az emberek, hogy húú, de szerettem azt a filmet, nem azt a dalt. Én pedig kifejezetten nem szerettem a filmet.

De jöttek a filmek, melyeket azért kettéválasztanék, hiszen a Szerelem filmektől a Hótreál, vagy a Túsztörténet abszolút más műfajt képviselnek. Tudatos volt, hogy Fügéből Zoli lesz?

BERENCSI ATTILA: A Szerelem első vérig bemutatója után odajött Szabó Ildikó (a Hótreál rendezője – a szerk.) és azt mondta, hogy kimondottan rám van szüksége. Egyszóval részéről volt tudatos. A Túsztörténetben pedig nem is volt kétséges, hogy nekem adná Gazdag Gyula a szerepet, olyan előzménnyel, hogy látott egy interjúban.

Mikor lett eleged mindebből, hol ért a „bekattanás”?

BERENCSI ATTILA: Nem kattantam be soha. Ám amikor elkezdtek megismerni az utcán, az szörnyű élmény volt. De az, amikor úgy döntöttem, hogy hagyjuk, az a San Sebastian Filmfesztivál kapcsán volt. Amikor kiderült, hogy nyertem, átöltöztettek szmokingba. Négy órát vártam rá hogy történjen valami, aztán visszaöltöztem. Volt egy szitaműhelyem: ott aludtam egy kádban aznap este… Egy év múlva kiderült, hogy valaki már akkor kiment a jeggyel. Akkor azt mondtam, hogy jó, ennyi. De ez nem a filmgyártásnak szólt, hanem az ezzel járó izmusoknak.

Valahol nyilatkoztad, hogy éltél az utcán, de mosogattál Londonban is és a Szerelem… utolsó részét is valahol a pénzért vállaltad. Volt olyan pillanat, amitől már te is megijedtél? Átfutott benned, hogy „ennyi volt”?

BERENCSI ATTILA: Ha nem lett volna annyi megértő barátom, amennyi van, akkor nem lett volna visszajövetel. Nem alkoholizmus, vagy drogproblémák miatt volt mindez, hanem elkezdtük a Szerelem utolsó vériget, és kiderült, hogy a film „fő megoldója” vádlott a Tocsik-ügyben. Nem volt pénz, hanem részesedésben voltam. Bukta volt. Fogtam magam, és elmentem, aztán szépen lassan elkezdett süllyedni az egzisztenciám és a toalettem. Volt utcán alvás, miközben sok mindent megtanultam. Londonba azért mentem, mert mondták, hogy ott nem kell az utcán laknom… Történtek brutál dolgok, és attól ijedtem meg, hogy nem ijedtem meg.

Most a képzőművészet tölti ki a mindennapjaidat. Kielégít? Nem hiányzik a zene? Vagy nem gondoltál rá, hogy megírd „azokat” az éveket?

BERENCSI ATTILA: Ez tény, de nem azért vagyok képzőművész, mert az vagyok. A nagy reneszánsz alkotókhoz képest, azért csínján bánok azzal, hogy képzőművész. Mindig zenélek! Felkelek hajnal 1-kor és zenét csinálok: már majdnem 4000 dalom van. Mutass nekem egy menedzsert, aki fel akar karolni egy 47 éves ex-tini sztárt. Az már valóban fura lenne. Tavalyelőtt indultam a Dalon, abból is tanultam. Például azt, hogy mi kell ott a sikerhez. Na az nincs meg bennem. Könyv? Egy életrajzi könyv attól értékes, hogy minden benne van. Ha pedig én mindent leírnék, tuti nem adják ki.

Mikor jártál Ózdon vagy Borsodban legutóbb?

BERENCSI ATTILA: Kerestem Ózdon a kapcsolatot, de talán a város azt hiszi, hogy a csillogó fővárosért megtagadtam. Bár van egy olyan mondás, hogy ne menj oda vissza, ahol egyszer boldog voltál, mert csalódni fogsz, ezt én nem így gondolom…

- Juhász-Léhi István -