Interjú: Körtvélyessy Zsolt színművésszel

Miskolc - A csillagokat rugdosó évei Miskolchoz kötik a színművészt.

Abban állapodtunk meg, hogy a ködös-zegernyés időben beülünk egy pesti belvárosi cukrászdába és a délutáni tea mellett megidézzük Körtvélyessy Zsolt gazdag művészi pályájának legfontosabb állomásait, így a miskolci Nemzeti Színháznál eltöltött több mint tíz esztendőt. Még csak asztalt keresünk, aztán ruhafogast a kabátoknak, amikor a pincérlányok jól hallhatóan „összesúgnak” mögöttünk: Hoffer Józsi a TV-sorozatból, a másik: dehogy, ő színész a Nemzetiből. A 73 éves, délceg tartású színész azok közé tartozik, akiken nem sokat fogott az idő.

Mit köszönhet a televíziózásnak?

KÖRTVÉLYESSY ZSOLT: Főiskolásként a második év végén már több televíziós filmfőszerepet kaptam, mint például az első színes tv-film az Iphigenia Aulisban Somogyvári Rudolffal, Psota Irénnel, Jobba Gabival, Bessenyei Ferenccel, velem Achilleusként. Bennem is élt a vágy, hogy jó művész legyek, ám ehhez ki kellet próbálnom magamat és hát hol kaphattam volna meg másutt az áhított főszerepeket, mint egy vidéki színházban. Miközben azért arra is igyekeztem figyelni, ki ne essek az országos művészi élet érdeklődéséből. Így következett Kecskemét, aztán Békéscsaba, Szolnok és Miskolc.

A miskolci színházról szép emlékeket őrizhet, hiszen jutott nagy számmal az áhított szerepekből. Jelent az ön számára valamit, ha megemlítem, a mai miskolci színházjárók idősebb, vagy a kevésbé idős generációjához tartozók, de az igényes színházat kedvelő fiatalabbak közül is a szívesen emlegetett művészek között ismerik a nevét, illetve az itt töltött években elért szerepsikereit?

KÖRTVÉLYESSY ZSOLT: Több mint tíz évet töltöttem Miskolcon és ez az időszak fontos volt a szakmai és magánéletemben is. Ott kaptam például a Jászai-díjat, a színházi fesztivál legjobb színészi alakítás díját és a Déryné-díjat, ott született a kislányunk is. Nagyon szeretem Miskolcot, a Csiszár Imre-féle színház a hazai mezőnyben nagyon nívósnak számított. Kitűnő kollégákkal dolgozhattam, többek között Blaskó Péterrel, Matus Györggyel, Mihályi Győzővel, Fehér Pufival, Varga Gyulával, Sallós Gáborral, Tímár Évával, Ábrahám Istvánnal, Csapó Jánossal és még sokan helyet kaptak a szívemben és az emlékezetemben. És a nagyszerű, csodálatos miskolci közönségre is szívesen emlékszem. Szabadidőmben pedig a Művész presszóban, a Roráriusz cukrászdában, aztán Lillafüreden, Tapolcán sok szép időt tölthettem el, ahol remek barátokra leltem.

A megbízható statisztikák szerint 35 főszerepet játszott el a Miskolci Nemzetiben, köztük rendhagyó rendezésekben is része lehetett, mint Major Tamás, vagy Jancsó Miklós egy-egy kitűnő rendezésében.

KÖRTVÉLYESSY ZSOLT: Ha például a Jancsó-féle valóban rendhagyó Csárdáskirálynő bemutatóra gondolok, akkor mint egyedi különlegességet említhetem: Miska pincérként csak az én nevemhez köthető, hogy én valóban minden előadáson beugrottam a nagybőgőbe. Minden este egy újabba. Hogy ezt hogyan kell értelmezni, a színház, mint festett világ tudja: egy echte üres nagybőgő doboz vallotta csak kárát ezeknek az ugrásoknak. A néző számára pedig teljesen hiteles volt az illúzió. A nem színész barátaim között ügyvédeket, orvosokat, újságírókat tudhattam, tudhatok ma is közel magamhoz, akik túlzás nélkül néző-kritikusként is sokat tettek a színészi teljesítményeimhez. Későbbi éveim alatt sok klasszikus szerepet kaptam, emlékezetes az Ember tragédiája, abban az Úr megjelenítése, (az Úr hangja) vagy a nagy karakterszerepek, többek között a pátriárkáé, Péter apostolé, vagy a bábjátékosé. A bábjátékos szövegében volt egy mondat: „láthattok fürge majmot”. A rendező Csiszár Imre kitalálta, kölcsönözzünk ehhez egy igazi élő majmot, ám a főpróbán történt egy malőr: a nyugtalan állat a szokatlan környezeti hatásokra sajátosan reagált, váratlanul könnyített magán, így a premierre már majom nélkül álltam ki. Csiszár Imrével együtt jöttünk Budapestre, ahol tíz évet töltöttem el. Akkoriban több időm maradt a külsős munkákra: film, tévé, szinkron. Ebben az időben 40 külföldi produkcióban és sok TV-s produkcióban és nagy filmben. A fővárosi Nemzeti Színházban 1992-ben az Őrült naplójában léptem színpadra, amire a sajtó kiemelten figyelt. Érthetően, hiszen Darvas Iván alakítása nagyon ismertté tette ezt a művet. Különben hiszek a rendezői színházban, ami egyúttal azt mondja nekem, a nézőt nem kiszolgálni, hanem felemelni kell, és ehhez szükség van az egységes koncepcióra, a színésszel való együttgondolkodásra.

Visszatért első vidéki színházához Kecskemétre, ahová egészen biztos, hogy nem csak nosztalgikus emlékek kötik.

KÖRTVÉLYESSY ZSOLT: Ott kezdtem a pályámat, van ebben nosztalgia is, de Cseke Péter öt évvel ezelőtti hívására nem mondhattam nemet, először mint vendég léptem újra az ismerős deszkákra, aztán ott ragadtam, évente három szerepet játszok. Ez a színház műsorrendjével olyan értéket képvisel, amivel tudok azonosulni. Nagyon szeretek itt lenni, de a vad, csillagokat rugdosó évek Miskolchoz kötnek.

Nagy József