Helyi közélet

2014.10.09. 18:13

Tizenhétezer miskolci család kapott laptopot egy felzárkóztatási program keretében

Budapest, 2014. október 9., csütörtök (MTI) - Tizenhétezer család jutott számítógéphez a Microsoft és a magyar kormány közös, Digitális Közösség Miskolc elnevezésű programjának köszönhetően. A családok pályázat útján, térítésmentesen jutottak a gépekhez, ezek kezelését és az internet használatát pedig díjmentes képzéseken sajátíthatják el.

A pályázaton nyertes laptopokra jogosultak mintegy 40 százaléka az álláskeresők, a 45 év felettiek, a kismamák és a megváltozott munkaképességűek közül került ki. Nekik munkahelyük megtalálásában, megtartásában és az önképzésükben segíthet a program - közölte a számítástechnikai vállalat az MTI-vel.

A hátrányos helyzetű általános és középiskolás diákoknak, valamint az egyetemistáknak a továbbtanulásban nyújtanak segítséget a laptopok, ezzel későbbi munkavállalási esélyeik növekedhetnek. Az idősebbek sem maradtak ki a programból; nekik a hivatalos ügyek intézésében, valamint a családdal való kapcsolattartásban, és a tájékozódásban segíthetnek az eszközök.

A nyertesek csaknem háromnegyede él Miskolcon, egynegyede pedig a miskolci járás más településein. Az eddig négymilliárd forintba kerülő program a közeljövőben újabb hátrányos helyzetű régiókkal egészül ki.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában