Nézőpont: Lesz, ami lesz

A választást persze az aktív kisebbség is képes eldönteni, nem maradunk polgármesterek és képviselők nélkül. Bujdos Attila írása.

Arra hívja fel a figyelmet a Medián legújabb felmérése (MTI, 2014. október 8.), hogy a szavazni jogosultak kevesebb mint felének részvétele várható a vasárnapi helyhatósági választáson. A kutatók megjegyzik: a részvételi szándék átlagosnak mondható. Ettől függetlenül persze lehet az a meggyőződésünk, hogy jobb lenne, ha az egy helyre és időbe zárt emberek közössége nagyobb arányban venne részt a saját jövőjéről is szóló legfontosabb döntésben. Vagy ha jobb nem is, de mindenképpen más minőség lenne: a többség ügye, személyes viszonya önmaga életéhez. Üzenet, hogy tudjuk: mindenkinek köze van hozzá.

Ha mégsem így van, oka lehet. Alighanem többféle is, a politika hiábavalóságáról szóló hitektől a néven nevezhető politikusok alkalmatlanságáról vallott gondolatokig és tovább (nyilván mindnyájan hallottunk már ilyesfajta beszélgetéseket).

A választást persze az aktív kisebbség is képes eldönteni, nem maradunk polgármesterek és képviselők nélkül: lesz, ami lesz.

A Medián egyébként ezzel kapcsolatban arról is beszámol, hogy nőtt a politikai hovatartozás jelentősége. Mint ha a szereplőknek nagyon játszaniuk sem kellene a siker reményében, vagy ha mégis, elég, ha ismerik a saját közönségük szája ízét. Ez részben válasszal szolgálhat arra is, ha szeretnénk megérteni, miért olyan a kampány, amilyen. Mondhatjuk erre, hogy eredményközpontú, de nyilvánvaló túlzás lenne azt leírni róla, hogy a megszólalók borzasztóan figyelnek a többségre. Ez vitathatatlanul praktikus, ha egyszer ennyi is elég, de végtelenül lehangoló azok felől nézve, akik tényeket, érveket, értelmes vitákat vártak, akik a jelenlegi politikai osztály és az oda igyekvők alkalmasságáról szerettek volna meggyőződni, akár csak úgy is, hogy ki és mi a kisebbik rossz, hogy alapos és megfontolt döntést hozzanak. Vacak érzés ennyire nem számítani, ennyire idealistának látszani teljesen kézenfekvő helyzetekben (ha szabad ennyi személyességet), és többnyire annak alapján mérlegelni, amit végül látni lehetett. És főleg, amit nem lehetett látni.

Így a kampány vége felé érdemes például számba venni, mit tartottak fontosnak közölni velünk. Hogy elegendő-e az egyik jelöltet megnyúlt orrú hazudozónak, az ellenfelét csélcsap szoknyapecérnek ábrázolni, hogy elsumákolható-e ezzel az elmúlt négy évért, az elmúlt nyolc évért, a tétovázásért, az elszalasztott lehetőségekért viselt felelősség beismerése, hogy megúszható-e a világos és vállalható jövőkép kibontása az ígéretek ködéből, annak a kimondása: tudjuk, hogy tudjátok kedves emberek – ez volt, ez van, és ez lesz. Nagyjából.

-Bujdos Attila -