Helyi közélet

2014.08.03. 19:34

Új katolikus egyházvezető Szikszón

Szikszó - Augusztus elsejétől új plébános vezeti a Szikszói Római Katolikus Egyházközösséget.

Szikszó - Augusztus elsejétől új plébános vezeti a Szikszói Római Katolikus Egyházközösséget.

Szarvas István plébános az egri érsekségről érkezett Szikszóra. Az előző plébánost, dr. Mata Istvánt - aki 22 évig szolgált Szikszón - az egri főegyházmegye Tiszaújvárosba helyezte. Szarvas Istvánt 1993-ban szentelték pappá. Egy évet Ózdon, majd három esztendőt a miskolci Mindszenti Plébánián szolgált káplánként. Két évet Rómában töltött, majd visszatérve Egerbe a Szent István Rádió és Televízió igazgatója lett, és az érsekségen ifjúsági feladatokkal is megbízták.

Olyan nekem Szikszó mintha haza jöttem volna - fogalmazott. Edelényben született, de édesanyai ágon abaúji, így ismerős lankák, vidék, barátok és ismerősök fogadták. Füzesséri József, Szikszó polgármestere arról beszélt, hogy a városvezetés az elmúlt időszakban is jó kapcsolatot ápolt mindhárom – római katolikus, református és görög katolikus - egyházközösséggel, és ezt a hagyományt a jövőben is folytatja. Fontos a város számára, hogy a fiatalok mindinkább részesei legyenek ennek a lélek- és közösségépítő munkának. Szikszó örömmel fogadja, hogy az Egri Főegyházmegye 5,3 millió forintot fordít a szikszói római katolikus templom épülete homlokzatának felújítására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában