Helyi közélet

2014.06.20. 19:23

Videó: Előzetesben a miskolci rablótrió

Miskolc - A nyomozási bíró további fogva tartását rendelte el a három gyanúsítottnak.

Miskolc - A nyomozási bíró további fogva tartását rendelte el a három gyanúsítottnak.

Mint ismeretes rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya ismeretlen tettesek ellen, akik Miskolc belvárosában idős emberektől vették el erőszakkal értékeiket.

Az ügyben bevezetett intézkedések eredményeként a rendőrök 2014. június 18-án az esti órákban Miskolcon elfogták a felsőgagyi 23 éves K. Gyulát és a 26 éves K. Anikót, valamint hernádnémeti társukat, a 18 éves L. Dezsőt.

A Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás-, kifosztás- és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárásban a terhelteket bűnügyi őrizetbe vette és előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk indítványozására, amit az eljáró nyomozási bíró 2014. június 20-án elrendelt.

- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában