Helyi közélet

2014.04.01. 08:18

Fürdővárost ígérnek Tapolcára

Miskolc - Idén augusztusban adhatják át a tapolcai strand első ütemét.

Miskolc - Idén augusztusban adhatják át a tapolcai strand első ütemét.Minderről azon a lakossági fórumon esett szó, amelyet hétfőn rendeztek a helyi általános iskolában. Sebestyén László országgyűlési képviselő, a projekt miniszteri biztosa megnyugtatta a szép számú érdeklődőt, bírják a kormány és a miniszterelnök ígéretét, és az idén és várhatóan jövőre elkészülő beruházásra meg lesz a fedezet, azaz 5 milliárd forint.

Rosta S. Csaba tervező arról is beszélt, hogy 40-45 ember dolgozott az elmúlt 2 és fél hónapban a strand második ütemének tervein. A cél az volt, hogy a két terület között egység és átjárhatóság legyen. Megmarad például az Aradi sétány is, amely egyfajta fürdő korzóként is funkcionálna. A II. ütemben minden generáció számára épülnek medencék, de lesznek csúszdák is. Elhangzott: olyan fürdővárost álmodtak meg, ahol akár 3500-an is elférnek az év 365 napján.

Kovacsics Imrétől, a Spa Hungary Holding Zrt. vezérigazgatójától megtudtuk: májusban munkaerő-toborzás lesz, hiszen a nyár végén már nyit a strand Tapolcán.

Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere reményét fejezte ki, hogy európai szintű fürdőt kap a város. A II-es ütem várhatóan 2015 őszére készülhet el.

ÉM-JLI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában