Jegyzet: Ernő, a hétpróbás

Becsúszhat valami ideológiai lazaság, puhul a rendszer vagy csak elébe mennek az elkerülhetetlennek. Szántó István jegyzete.Már régen nem gyerekes hátitáskával ballagok a Kossuth utcai általános iskolába. Kezemben lóbálom, hogy kellő időben ezzel püfölhessük egymást, ha a szükség úgy hozza. A Kossuth és a Palóczi nem koedukált, kimondottan fiúiskola – hazafelé menet sóvárogva lessük a szemközti Tóth Pálosokat, ahol már kedvükre rángathatják a lányok copfját. Kellene egy hely, egy kulturált szórakozó hely – 1963-at írunk – Miskolcon, ahol a kamaszok és a bakfisok egymásra lelnének. Egy olyan, ahol nem a tanárok figyelő, vigyázó szemeinek fényében fedezzük fel egymást. Egy olyan, ahol nem az iskolai félhomályos, tornatermi bálok parkettjén kell egymást lámpalázasan lesnünk.Valami történhet akkoriban, fejünkbe láthatnak. Egyszer csak meglepetésszerűen, mindannyiunk kívánsága teljesül. Pontosan 1963. március idusán nagy csinnadrattával megnyílik a Fórum presszó az Ady hídnál. Becsúszhat valami ideológiai lazaság, puhul a rendszer vagy csak elébe mennek az elkerülhetetlennek. Sosem tudnám meg, ha nem futok össze a kimondhatatlan és leírhatatlan nevű Ernővel. Grdwohl úrral, aki kedvemért felfedi az üzletnyitás előzményeit. Képekkel, korabeli lapkivágásokkal – amit a fiára büszke kedves mamája őrzött meg – illusztrálja minden szavát.

Az ötlet, hogy a város arany­ifjúsága, a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagjai és nem tagjai alkoholmentesen ücsörögjenek egy zenés táncos szórakozóhelyen nem nagyon tetszik a párt nagy öregjeinek. Viszont a KISZ akkori vezetői Németh Antal, Mónus Antal, és a vendéglátósok dr. Makai Tibor igazgató és Veres Sándor, Fehér Lászlóné kapnak egy esélyt. S ehhez kell egy világlátott hétpróbás szervező, rendező klubtitkár, mindenes, aki a hátát tartja, ha a próbálkozás nem úgy sül el, ahogyan az elvtársak elképzelik.

Grdwohl Ernő, jóképű fiatalember, aki még az ötvenes években települ haza Belgiumból. Fiatalon még vizet hordja kettes villamos vonal építőinek, cihöli a súlyos, ceglédi kannákat majd a gyárban köt ki. Nem politizál, de beleveti magát az élet sűrűjébe. Máig se tudja – már nem is fejti meg – miért pont őt választják a Fórum presszó élére. Talán azért, ha az ötlet nem válik be, legyen, aki elviszi a balhét. Ez a felelősség megkettőzi az igyekezetét. A presszóba csak belépővel lehet bejutni. Ezt a cetlit a városi KISZ bizottságon boldog, boldogtalan megkaphatja. A bejáratnál elegáns ifjúgárdisták ellenőrzik a vendégeket, akik öltönyben-nyakkendőben feszítenek. Talán a lányoknak is megszabják az öltözködési előírásokat. Biztosan lehet egy mérőrúd a miniszoknyák szabályszerű ellenőrzésére, de az emlékezet már nem őrzi. Azt viszont tudjuk, hogy valaki mindig ül a zongoránál, ha más nem, Ernő, aki Kuksa Jánossal, Kós művész úrral jár a zeneakadémiára. Itt lép fel a mindenkit lehengerlő Építők együttes Sajó Aladár vagy a Hanea csoport. A városi pártbizottság sofőrje, aki mellékesen fakír, egész fejét átszurkálja. Itt van a városban az első Wurtlizer – a nyilvános zenegép, tele jobbnál jobb lemezekkel. Olyanokkal is, amelyek csak Cseke László tinédzser partijában hallható. Ernő svájci barátja, Klaus Gerhard sosem felejti el, hogy a gépbe hozzon egy-egy új Beatles lemezt. Két forint egy menet, a zenegép valóságos kincsesbánya.

Állandósul a telt ház, talán egyetlen probléma, hogy semmi alkohol, még maláta sör se szerepel a választékban. Hogy mégis akadnak spicces vendégek az annak a következménye, hogy a szomszédos 22. Béke téri kocsma párhuzamosan nyit a Fórummal. A presszó vendégei menetrendszerűen járnak át oda. Visszafelé menet az ajtónálló gárdisták is részesülnek az áldásából. Olajozott az együttműködés.

Pontosan öt esztendeig csaknem 1968 végéig dübörög a Fórum. A szervezők, a társaság viszont kezd kiöregedni vagy a korlátok kezdenek feszülni, ki tudja ma már. A hely kevésbé van az állambiztonság látókörében. Felesleges az óvatosság egy klubban, ahol regisztráltak a tagok. Ernő szerint a politikai rendőrség csak egy ízben kér helyet a fórum ablak melletti asztalainál. Egy bambi vagy egy répa ízű narancsszörp mellett ülve onnan lesi a Hruscsovot szállító delegáció konvojának elsuhanását. Biztosítják a terepet majd fizetnek, és már ott sincsenek. Hogy mi tesz pontot a Fórum végére? Nos, a pénz, az anyagi szempontok egyre jobban átírják az ideológiát is. Havi 25 ezer forint a veszteség. Van az étlapon minden, üdítő, rántott máj és bécsi szelet, savanyúság és sült krumpli, minimális haszonnal. Ám nincs az a profitorientált vendéglátó vállalat, amely havi negyedszáz ezer forintot benyel csak azért. Mert. Csak.

A Fórum sorsa megpecsételődik. Hiába a sok oklevél, kitüntetés, elismerés. A presszó egyszer csak tágra nyitja a kapuit, lesz sör, bor és rövidital. S ez csak már egy lesz a sok a miskolci vendéglátó egység közül. Ám mi még máig is Fórumként emlegetjük, a Gyöngyöt.

- Szántó István -